fbpx Skip to content

Az Interbrand nevű cég minden évben felmérést készít és összeállítja a legértékesebb márkák sorrendjét. Idén is elkészítették összeállításukat: nem meglepő módon újra az Apple nyert.

interbrand1

Az Apple neve korábban is jól csengett, az iPhone-nak köszönhetően az elmúlt 10 évben pedig még inkább ráerősítettek erre. Az Interbrand minden évben különböző szempontok szerint felméri a világmárkák értékeit, és rangsorolja őket.

Az értékelésnél a következőket veszik figyelembe:

  • a termékek és szolgáltatások pénzügyi teljesítménye,
  • milyen szerepet játszik a márka a fogyasztók választásában,
  • a márkának a prémium árat kell erősítenie vagy jelentős bevételeit kell biztosítani a cég számára.

Ezek alapján az Apple lett a legértékesebb márka, már negyedszer egymás után, 178 millió dollárral. Második a Google 133 millióval, míg harmadik a Coca-Cola 73 millióval. Nem meglepő módon a Top 10-ben négy technológiai cég van: az Apple, a Google, a Microsoft és a Samsung. Legnagyobb növekedést (48%-ot) a Facebook tudta elérni, de még ez sem volt elég, hogy bekerüljön a legjobb 10-be.

interbrand2

Az Interband kiemeli az Apple ökoszisztémájának értékeit:

Az Apple megmutatja, hogy termel az ökoszisztéma értéket. Az elemzők kiemelik, hogy az Apple kiváló termékeket gyárt. Ez igaz, de alul becsülik az Apple teljesen integrált modelljének kiválóságát. A szoftvert és a hardvert nemcsak a gyönyörű, esztétikus design kapcsolja össze, hanem az átjárhatóság szintje, amely igazolja az Apple prémium mivoltát és elbátortalanítja a más platformra való áttérést… Új készülékek hozzáadása fájdalommentes, és az áttérés gondolata egyre inkább nem ígérkezik jónak. Az Apple teljes mértékben az összetartás, a kohézió kezdete, alfája.

Jómagam még annyit fűznék hozzá, hogy az Apple valóban kiváló márka, de azért természetesen vannak hibái, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem lehet elszállni a kiválóságtól, mert ha elkényelmesedik az ember, akkor könnyen lemaradhat. És ez nem lenne jó egyetlen Apple-felhasználónak sem.

Olvasd el a hozzászólásokat is

4 Comments

  1. Coca cola a 3. ?? Annyian isszák azt az egészségtelen löttyöt? Akartam már venni, de nem meginni hanem vízkőoldónak, azt hallottam arra is jó, csak mindig elfelejtem.

  2. Talán a 8. szülinapodra szüleid vesznek neked egy üveggel ! ????


Add a Comment