Az összes iOS-verzió alap háttérképe

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Épp a napokban beszélgettem admin kollégával arról, hogy vajon az Apple miért veszi ki a szép háttereket folyamatosan az iOS-ből és miért nem hagy benne többet. Ennek a beszélgetésnek a során felidéztük, hogy kinek melyik volt kedvenc háttere, illetve melyik volt a legszebb olyan háttérkép, amivel az új rendszert vagy új hardvert reklámozták.

ios-hatterek-cover

Már épp háttérkép gyűjtésbe kezdtem, mikor is ma Gruber Kristóf közzétett egy cikket mediumon: ebben összegyűjtötte az alapértelmezett háttérképeket – amit aztán Nagy Attila kiegészített a saját gyűjtésével, amiben pedig az összes iOS-verzióban fellelhető összes háttérkép megtalálható. A teljes anyag innen tölhető le, szépen mappákba rendezve – ez összesen több mint 2GB, szóval csak okosan a letöltéssel. Arra gondoltam, hogy végigvehetnénk, hogy melyik rendszernek mi volt az alapértelmezett háttere.

iPhone OS 1, 2, 3

Az iPhone OS 1, 2 és 3 némileg kakukktojás, mert ezekben a verziókban még nem volt elérhető az ikonok mögötti háttérkép, hanem csak a lezárt képernyő esetén volt az változtatható.

iphone-os-1-2-3

iOS 4, 5

Az első verzió, amiben megjelent az ikonok mögötti háttérkép, a 4.0 volt, és noha az megjelent az iPhone 3G-re is, az Apple csak a 3GS esetén engedélyezte a hátteret – bár ezt jailbreakkel pillanatok alatt lehetett orvosolni.

ios4-5

iOS 6

ios6

iOS 7

ios7

iOS 8

Az Apple által kiválasztott képek eredete nem sokszor derül ki, de az iOS 8 esetén ez kivétel volt: Az iOS 8 és az iPhone 6 új háttérképének eredete.

ios8

ios8beta

iOS 9

ios9

ios9beta

iOS 10

ios10

Neked melyik a kedvenced?

Ezek még érdekelhetnek:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!