fbpx Skip to content

2016-ban az Apple végleg megszakította a jack-kel való kapcsolatát, és az iPhone 7-be már nem dughatjuk be átalakító nélkül a klasszikus fül- és fejhallgatóinkat.

mmtn2

Kíváncsi voltam rá, hogy vajon a Lightning-csatlakozós Apple EarPods többet nyújt-e a klasszikus, jack dugóval ellátottnál, illetve érdekelt a hozzá kapott átalakító is, hogy mennyire kényelmes a használata. Az elmúlt egy napot utazással töltöttem, így belefutottam a klasszikus “nem tudom egyszerre tölteni, és hallgatni a zenémet” problémába is.

Először is az új EarPods csomagolása szerintem katasztrófa. Az Apple dobta azt a gyönyörű műanyag dobozt és belerakta egy, a kibontás után használhatatlan papír valamibe. Ez a papír az iPhone EarPods-ot és az átalakítót is tárolja, azonban az EarPods kiszedése után szinte lehetetlen azt visszatenni a “dobozába”. (Talán ezzel a papírral ellensúlyozza az Apple a Lightning-Jack átalakító költségét.)

iphone-7-unboxing-12

(Amikor még szépen be van csomagolva)

img_3623

(Ezután sehogy sem akar vissza menni a helyére, régebbi doboz sokkal kényelmesebb volt)

img_3624

A dobozban található átalakító egy körülbelül 5cm-es, Lightning-Jack kábel, mely végeredményben becsülettel végzi a dolgát. Az RHA T10i fülhallgatóm ugyanúgy szól, nem változott semmi, tudom használni a funkciógombokat is rajta és a headset része is működik.

iphone-7-unboxing-08-1024x576

Az EarPods eddig picit gumis felületű kábellel érkezett, ezt most felváltotta egy keményebb bevonat, ami nem mellesleg csúszik is. Mondjuk szerintem ez inkább jobb, csak picit olcsóbb hatást kelt. Hangképben semmilyen különbséget nem vettem észre, ugyanúgy szól, mint a régebbi. Azok, akik esetleg különbséget vélnek felfedezni, érdemes kitakarítani a régit. 🙂 A klasszikus problémát sem sikerült megoldania az Apple-nek: ha elrakom a fülhallgatót a zsebembe, mire kiveszem, teljes mértékben összegabalyodik.

gadgetmatch-iphone-7-unboxing-20160916-06-1024x684

Az Apple Store-ban mindkettő típus megvehető. Míg a régi a saját kis szép dobozában, addig az új papírdobozban vehető meg. Természetesen a Lightning-os típus használható bármelyik, Lightning-csatlakozós készülékkel, sőt, még az Apple egerébe is bedughatjuk – bár ebben az esetben funkciót nem fog betölteni.

Az áruk megegyezik, 10 250 Ft-ot kell fizetnünk értük.

Olvasd el a hozzászólásokat is

29 Comments

  1. Végre a minőségi fej és fülhallgatók használatához egy kínai hatású átalakító is kell mint annak idején amikor Nokiám volt és a 2,5-3,5-es átalakító… Egyértelmű hogy a jobb minőségű zene csak marketing fogás. Ha ez valós lenne akkor ezt alátámasztanák adatokkal is, mint frekvencia tartomány.. Révén ha van lehetőség az átalakításra és az átalakító nem tartalmaz aktív elemet(ezt persze nem tudom), akkor a csatlakozó a nagy szavakkal szemben, továbbra is analóg.

  2. A Lightning-os EarPods belefer a jack-es verzio dobozaba?

  3. Pontosan erre gondoltam én is, mert ez a papír megoldás visszalépés.

    Remélem kínában veszik a lapot és gyártanak megfelelő tokot ügyelve az átalakítóra.

    Tegnap már kerestem ebayen, de még nem volt semmi.

  4. “Hangképben semmilyen különbséget nem vettem észre, ugyanúgy szól, mint a régebbi.”

    Volt egy ilyen érzésem… Marketing.

    iPhone 7 plus vs note 7 camera tesztet néztem… inkább nem is írom le melyik pofozta le melyiket… Csalódás az egész
    … 🙁

  5. @AppleFan: ahogy emlékszem, a keynote-on eleve nem volt szó arról, hogy jobban szólna.

  6. Szerintem marha ciki, hogy egy 200 forintos műanyag bizbasz már nem fért el a költségvetésbe.

  7. Szerintem is gáz ez a papír, de most komolyan. Van ember aki használta azt a műanyag dobozt, napi szinten? 😀 Nem hiszem…

  8. Szerintem nem gáz a papír , egyrészt a műanyag nem nevezhető környezet kímélőnek, másrészt én a kicsomagolást követően mindig dobtam…

  9. Ja és értem , hogy szebb a műanyag dobozka 🙂

  10. @jadeye Amire egyébként semmi szükség nem lett volna, ha megtartották volna a jacket! Amit egyébként az innovációra és fejlődésre hivatkozva száműztek, ugyanakkor a fülest ezzel szemben semmennyire sem fejlesztették, csupán minden mással inkompatibilissé tették. Mondjuk szerencsére én még az iPhonehoz sem ezt használom nemhogy máshoz:(

  11. Milyen frekvencia tartomanyra gondolsz? Hangfrekvencia? Hogy 20-20kHz? Az akkora hulyeseg mint a haz. Egymast licitaljak tul vele a gyartok kozbe egy atlagos felnott hallasa jo esetben 50hznel kezdodik es 18500 korul vege is.

  12. Ertem amit mondasz csak ertelmetlen. ???? lehet h 3490 ft az eladasi ara, lehetne akar 300 millio is. A tenyen nem valtoztat, az a kis darabka kb 100 ft-ba kerul legyartani. Mindig egyet ertek veled/veletek de ez nagyon rossz kifogas volt.

  13. A gyari fules mindig is sz*r volt es kenyelmetlen. Allandoan kiesett a fulbol.

  14. @Péter Kertész: Meg jó hogy a wireless fules, “nem fog” kiesni a fulbol . 😀

  15. @Jadeye: Az ok is, akkor veszek egy lightning fulest, kb £300 vagy tobbért hogy halljak is valamit az innovációbólt…:) 3,5mm-es csatiju fulessel lehet osszehasonlítani. Mondanám,hogy a csodába akkor Bluetooth fulest neki, de mégcsak az aptX szabványt sem támogatja az iPhone 7. Ok ott a 3490Ft-os adapter ingyen, de akkor mi is az innováció?

  16. Vannak a védhető és a védhetetlen dolgok. Ez a gyári füles meg az átalakító véleményem szerint egy prémium telefon estében az utóbbi kategória.

  17. @Tamás Bulányi:
    Az összes Apple gyári füles egy rakás szar, már ami a hangminőséget illeti, az átalakító meg azoknak van akiknek sír a szájuk, hogy úristen hogy fogom használni a régi fülesemet.
    Szóval jót tenni nem nagyon lehet…

  18. utazásnál nem fura, hogy a lightning van bedugva miközben a zsebedben van a telefonod?
    nekem elég törékenynek tűnt, főleg ha “előre-házta” feszül. Ez a félelmem alaptalan?

  19. @thingol: Én a gyári Lightning dock-ból indulok ki. Az elején mindenki attól félt, hogy a csatlakozó megtartja-e a telefont. Én is azt mondtam, hogy ezt majd az “APR-teszt” bizonyítja. Lassan egy év alatt nem láttam még eltört Lightning-es dock-ot. Kibírta az embereket ???? /Hozzá kell tenni, hogy APR-ben dolgoztam!/

  20. Speci lenyegtelen, nem hiszem napi szinten vki hasznalta volna a dobozat, en mindig kukaztam. Lehet bele rovarokat gyujteni es bogarakat, kb erre jo. Fulest is mindig kukaztam, valszeg genetikai hibas vagyok, mert teszek 2lepest es landol a fulembol, amugy sem tetszett a hangja.

  21. @AppleFan: az az innováció hogy a jack helyére berakták a taptik engine-t így érzed ha lenyomod a home gombot (amit az eddigi gombok is tudtak) + vízálló lett a telefon (amit más gyártók jack-el együtt meg tudnak csinálni) szóval nem azért lett ligthning füles hogy halld a különbséget.
    Ugyan az a fos analóg jel megy a lightning csatlakozón is.

  22. En mar az iPhone 6-nal se hasznaltam ezt a fulest nekem ez regen akkora csalodas volt hogy inkabb ki se probalom.

  23. A kameraval meg tenyleg at lettunk baszva mert azt mondtak,hogy 10X nagyitasnal is jo minosegu arad a kep…,na erre akkora pixel halmaz van mintha az elolapi kameraval fenykepeznel.

  24. @pete66: nem azt mondták, hogy végig jó marad (hiszen ha nincs elegendő bemenő adat, azt nem lehet hová nagyítani), hanem hogy 2x-es optikai zoom után is jobb minőségű lesz a szoftveres nagyítás, mint korábban volt, elvégre a teleobjektív miatt már eleve a 2x-es nagyításból számolja ki, nem 1x-esből, mint más iPhone esetén.

  25. Az tény, hogy ez a papír csomagolás sokkal igénytelenebb, mint a műanyag csomagolás volt. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy az a műanyag doboz szerintem nehezen használható volt, tök nehezen lehetett bele visszatekerni a fülhallgatót normális állapotba. Baromi igényes volt, jól nézett ki, de szerintem nem volt praktikus. Csak tippelek, de szerintem rengetegen nem is használták.

  26. Napi szinten használom a gyári füles dobozát. Nagyon praktikus, esztétikus, és nagyon egyszerű használni

  27. Az átalakítóval kapcsolatban léteznek objektív mérések is, amik viszont azt mutatják, hogy rosszabb minőségű (alacsonyabb dinamikájú) hangot ad, mint az eddigi modellek jack kimenetei. Hiába, a marketing legnagyobb ellensége a tudományos alaposságú vizsgálat. 🙂
    Cikk (németül): http://www.heise.de/ct/artikel/iPhone-7-nachgemessen-Audio-Adapter-liefert-schlechteren-Sound-3325932.html

    Nem lennék meglepve, ha az új lightning fülesre ugyanúgy igaz lenne a csökkent dinamikatartomány, mivel a telefonba épített DAC-t használja az is, viszont ott nem olyan nagy probléma, hiszen egy alacsony árkategóriájú fülestől nem várhatunk el hi-fi minőséget.


Add a Comment