iOS 10 és macOS Sierra háttérképek

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindig, amikor az Apple új operációs rendszert mutat be, új háttérkép is érkezik vele, amit a felhasználók egy fanatikus csoportja azonnal használni akar. Bevallom, én is ezt a tábort erősítem.

iOS10-macOS-Sierra-wallpaper-cover

Idén szerintem mind az iOS 10, mind pedig a macOS Sierra hátterei eléggé megnyerőek lettek, igaz, az iOS-é az őszi megjelenésig meg fog változni, ahogy ezt már megszokhattuk az előző évek során. Némi utánajárással sikerült beszerezni mindkét rendszer háttereit, így most ti is élvezni tudjátok őket a készülékeiteken, akár a béta telepítése nékül is.

iOS 10

Jim Gresham neve a háttérkép-fanatikusoknak ismerősen csenghet, ugyanis ő csinálja az iDownloadBlog heti háttérkép rovatát. Az új rendszerek bemutatásakor mindig neki érdemes elküldeni az új háttereket, ha valahogy sikerült megszerezni.

Tegnap este némi trükközéssel sikerült nagyjából használható méretben és minőségben kinyernem az iOS 10 háttérképét, amit egyből el is küldtem Jimnek. Ő pedig volt olyan kedves, hogy meg is köszönte a segítségemet a cikkében – és azóta az összes külföldi és magyar Apple témájú oldal, aki ezeket a háttereket lehozza, az valójában az általam készített képet veszi át. 🙂

Azóta megcsináltam nagyobb méretben is az iPhone-os változatot egy iPhone 6 Plus segítségével. Így most exkluzív módon innen, a Szifon.com-ról szerezhetitek be ezt a nagyobb felbontású változatot.

Letölthetitek iPhone-ra és iPadre is.

iOS10-wall

Aki hasonló háttérképeket szeretne használni, annak tudnám ajánlani a WLPPR alkalmazás háttérkép kínálatát.

macOS Sierra

Sokáig az OS X verziók egy-egy nagymacska után kapták a nevüket, majd jöttek a kaliforniai helyszínek, melyek sorát most a Sierra-hegység erősíti, illetve a rendszer neve is macOS-re változott. Ezt a hátteret konkrétan pár kattintás volt megszerezni, hiszen az Apple oldalán fent van, csak ki kellett a kódból menteni, ráadásul nem valami kis butított verzióról beszélünk, hanem egy 5120×3684-es óriásról.

Aki iPhone-on vagy iPaden szeretné kisebb változatban élvezni az új hátteret, az az előbbi linkekre kattintva megteheti.

macOS-Sierra-MacBook

Neked melyik háttérkép tetszik jobban?

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Őszintén szólva egyik sem tetszik. A Sierra kicsiben átlagos, de háttérképnek használva meglehetősen unalmas és sablonos. Az iOS 10 a demón látványos volt, de használva nagyon harsány, ráadásul a zöld ikonok (telefon, üzenetek) eléggé eltűnnek benne.

  2. Hello! Valaki tud nekem 2dologba segíteni? 1ső :úgy lehet a kép mappákat úgy el rendezni hogy az “összes kép” mappákat el tünnyön, és a képek én általam el osztott mappákat mutassa!
    2.: olyan program hogy automatikus háttérkep váltó!
    Ios9.3.4 i6s

  3. @tomika24: értelemszerűen nem lehet eltüntetni az összes kép mappát. az iOS esetén eleve nincsenek tényleges mappák, azok inkább csak címkék, vagy csoportosítás, nem helyezi a fájlokat sehová.

    jailbreak nélküli készülék esetén nincs automatikus háttérkép-váltó – de jailbreakkel is passz, mi az, ami kompatibilis az iOS 9-cel. iOS 9.3.4-re nincs jelenleg jailbreak. a jailbreakelhető 9.3.3-at még most is aláírja az Apple.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!