fbpx Skip to content

Tegnap megjelent az iOS 10 első béta verziója, és azóta természetesen a Szifon csapat több tagja is ezt használja. Várható volt, hogy az Apple frissíti a rendszer egyes felületeit is, így kaptunk meg a mostani rendszert.

a-nagy-ios10-teszt-cover-1

Az iOS 10 nem hoz akkora változást, mint anno az iOS 7-nél, de így is merőben megváltozik a zárt a képernyő, az értesítések, illetve az üzenetküldés. Menjünk sorban, hogy mik azok a változások, amikkel leginkább találkozhatunk ősszel, illetve nem említette meg az Apple az eseményén.

Az első szembeötlő változás, hogy megint új betűtípust kapunk, pontosabban picit félkövérebbek lettek a zárolt képernyőn lévő betűk. Ez jól látható az alábbi képen:

IMG_1499 IMG_6782

(Balra az iOS 10 – jobbra az iOS 9.)

A másik újdonság, hogy a lezárt képernyőn a Home gomb lenyomása után tudjuk kinyitni a készüléket. Teljesen eltűnt a csúsztassa el a feloldáshoz, hiszen a képernyő elcsúsztatása most már a lezárt képernyő oldalai közötti lapozást teszi lehetővé.

Bal és jobb oldalra funkciók kerültek. Ha balról jobbra húzzuk el a készüléken az ujjunkat, akkor a bal oldalsó funkciót kapjuk meg, ami nem más mint a widgetek. Ezeket eddig is megtaláltuk az Értesítési központban, ha lehúztuk azt felülről, azonban az Apple ezt elnevezte widgeteknek és kirakta bal oldalra.

zarkepernyo

Nem csak zárt képernyőn, hanem főoldalon is előhozhatjuk ezt a menüt. A keresés a widgetek tetejére került, tehát ezt a funkciót továbbra is elérjük.

A zárt képernyőn van még egy funkció, mégpedig a jobbról balra való elhúzáskor megnyíló kamera alkalmazás. Lényegében megszűnt az alulról felhúzható kamera ikon és beépült jobb oldalra. Innen a home gomb egyszeri megnyomásával tudunk visszalépni.

Mozdulatok

felkel

A watchOS-ben bevezetett mozdulatot megkapta az iOS 10 is. Tehát, ha felemeljük a készüléket, akkor az életre kel, felkapcsolja a kijelzőt, illetve ha képernyővel lefelé fordítjuk, akkor elalszik és lekapcsolja a kijelzőt. Ez azért jó, mert nem kell semmilyen gombot megnyomni, ha el szeretnénk olvasni az értesítéseinket. Eddig probléma volt, főleg az iPhone 6s tulajdonosoknak a home gombbal való felébresztés, mert annyira gyors az ujjlenyomat-olvasó, hogy azonnal feloldott a zárolás, és lemaradtunk az értesítésekről. Ezt akadályozta most meg az Apple.

uzenet

Az értesítések menüpont továbbra is megmaradt felül, ez ugyanúgy lehúzható zárt képernyőn. Megváltozott viszont az értesítés felülete, újra kis “ablakokat” kaptunk, pontosabban buborékokat. Az Apple úgy magyarázta ezt a váltást, hogy sokkal kényelmesebben olvashatjuk majd el az üzeneteket, a nagyobb felületnek hála több lehetőségünk van válaszolni, illetve interakcióban lépni az iOS 10-zel.

vezerlo

Megváltozott a Vezérlőközpont is. Bizonyos funkciók nagyobb felületek kaptak, illetve itt is vannak már kis kártyáink. A felület mellett 3D Touch opciókat is kapunk, de továbbra sem változtathatjuk meg ezt a felületet. Összesen 3 kártyánk van, az első a már megszokott beállítások, a második a Music, a harmadik pedig az okos otthon eszközeink.

Itt az Apple lényegében nagyobb felületet adott a Music-nak, illetve kis kártyára kirakta az okos otthont, azonban ez közel sem a leggyorsabb megoldás arra, hogy valamit be- vagy kikapcsoljunk. Reméljük, ezen még dolgoznak majd a fejlesztők.

mappa_app

Megváltozott az alkalmazások és a mappák megnyitásának animációja is. A mappák esetében mindez picivel lassabbnak tűnik, az alkalmazások esetében pedig gyorsabbnak. Mostantól a telepített alkalmazásainkat a 3D Touch segítségével megoszthatjuk ismerőseinknek (ilyenkor az adott alkalmazás App Store-os linkjét tudjuk majd megosztani valójában), illetve amelyik alkalmazás támogatja a Widgeteket, ott hozzáadhatjuk.

widget

Végre a beépített alkalmazásokat is törölhetjük, pontosabban nem az összeset, de a legtöbbet. Ha nem használjuk a beépített Mail appot, akkor azt az eddigi megszokott módon törölhetjük a hosszabb rányomás után megjelenő kis X-re tappintva.

IMG_1494

Az iOS 10 tehát első ránézésre is rengeteg újdonságot hozott, érdekes lesz majd hozzászokni az új értesítésekhez, illetve az új funkció menüköz is. A következő részben az egyes alkalmazásokról fogunk írni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

54 Comments

  1. végre teszt! (y9

    1. akkor hogy lehet feloldani? 😀

  2. Megmondom őszintén, nekem az üzenet ablakok tetszenek a legjobban. Kicsit talán olyan mintha visszakapnánk egy pici kinézetet az ios 7 előtti időkből!

  3. 2 dolog tudna számomra is nagy előrelépést jelenteni:

    1. Apple pay-t végre tudjam használni itthon!

    2. Siri tudjon már magyarul az Isten szerelmére végre…!

  4. sziasztok, lehet csak nálam de valamiért ez a felemelem a telefont és bejön a képernyő gombnyomás nékül dolog nem jön be, van rá valami beállítás vagy ilyesmi? 🙂

  5. Nekem sem működik a felemelős trükk… i6

  6. Az új háttérképet felrakjátok majd? Nagyon mutatós képet választottak megint (Y)

  7. Sziasztok! Nem tudni, iphone 6-ra -vodafoneHU- mikor jön meg az iOS 10?

  8. @csellista: az Apple Pay az iOS verziójától független. Siri nem tud magyarul egyelőre.

    @Ricsi9, @Andirkó Balázs: Beállítások, Kijelző és fényerő alatt van olyan opció, hogy Emelés az ébresztéshez? ha nincs, akkor az a készülék jelen állapotában nem támogatja ezt a funkciót.

  9. @Ricsi9: Beállítások – Kijelző és fényerő – Emelés az ébresztéshez

  10. Tappintva:D

  11. A Notes collaboration mennyire működik normálisan? Értelemszerűen nem a bugokra vagyok kíváncsi, hanem magára a megvalósításra. Rendesen működik az alkalmazásban mindket félnek, nem úgy, mint az iWork? Ugye ott csak a host tudja az alkalmazásban szerkeszteni… Látom-e ha a másik épp szerkeszti, esetleg magát a szerkesztést is realtime?

  12. Kicsit csalódott vagyok a 10-l kapcsolatban. Számomra az lett volna előrelépés ha végre a kijelzőn van egy jel, hogy a készülék némítva van. Nem kell áthúzott harang mint a többi platformnál csak valami kis jelzés, teljesen mindegy, hogy mi. Siri? Vezérlőpult testreszabhatósága? Á hagyjuk is….

  13. @mgabor: a némítás kiderül abból, hogy mi a némító gomb állapota.

  14. @Jadeye: Nincs ilyen lehetőség. Lehet, hogy csak a 6s kapná meg, sima 6 nem…? Elég megdöbbentő lenne.

  15. Egyszerűbb lenne pluszban kijelezné a képernyőn. Nem kellene forgatni a készüléket, hogy most halkítotton felejtettem vagy nem.

  16. @Andirkó Balázs: nem az első eset, hogy egyes készülékek esetén nem érhető el valami funkció. de ez még csak egy fejlesztői béta, az őszi hivatalos megjelenésig még bármi lehet.

  17. mennyire bugos az első béta?
    csak kíváncsiságból.

  18. Iphone 5s-n menni fog a felemelős képernyő ébresztés ? Mit tudtok 🙂 ?

  19. @egyket:
    Sziasztok.
    Ez engem is érdekelne.

  20. Sziasztok!
    Public beta ma várható?

  21. Sorry átsiklottam…

  22. @axxon: Többször kifagynak alkalmazások, de nem annyira vészes. Kényelmetlen, de nem használhatatlan. Én az aktív telefonomra tettem fel és simán használom.

  23. Sziasztok! Hát nekem eddig bejött a rendszer, viszont az, hogy vadi új akksival (i6) percenként 1-2%-ot esik a töltöttség, ez elég katasztrófa. Remélem reggelre beáll. Az arcfelismerés a maga 11millió számításával képenként sem képes felfogni, hogy ha két arc ugyan az, ha ugyan azt a képet adom is neki, megkérdezi, hogy ki az. Van akit észre sem vesz, pedig full arc kép. A zenék szerintem elég ronda lett, hasonlít a WP zene alkalmazásához. A telefon melegszik főképernyő nézése közben is, valamint a felemeléses képernyő világítás nem támogatott a 6-os iPhone-on? Ez érdekes.

  24. Sziasztok
    Korabban telepitett appok.. pontosabban azok widgetei, amik most az ertesitesi kozpontban vannak, hogy mukodnek az uj feluleten?
    Rendben vannak vagy lekell cserelni oket majd frissebbekre?

  25. Nálam fent van 5s-en egy napja. Erős idegzetűeknek elmegy mindennapokra is, akku idő nagyon rossz, 4ora használat 7ora készenlét teljes lemerulesig. Picit akad néha, 2x ujra indult a springboard, fb alkalmazás kilép fotó feltolteskor, üzenet “bubble” nem 100% os. Csak az első sor ig látni a karaktereket. De hat ez egy nagyon új rendszer.

  26. Nálam fent van 5s-en egy napja. Erős idegzetűeknek elmegy mindennapokra is, akku idő nagyon rossz, 4ora használat 7ora készenlét teljes lemerulesig. Picit akad néha, 2x ujra indult a springboard, fb alkalmazás kilép fotó feltolteskor, üzenet “bubble” nem 100% os. Csak az első sor ig látni a karaktereket. De hat ez egy nagyon új rendszer.

  27. @Jadeye: és SE-n

  28. Jadeye:
    megnéznéd kérlek, hogy az iBlue eszközöd működik-e dev beta 1 alatt?
    Köszi

  29. És az akku idővel hogy állsz? Neked is nagyon merül?

  30. Sziasztok,

    segítene nekem valaki akinek van fejlesztői accountja, hogy tudom watchOS 3 at lepiszkálni órámról mert használhatatlan szerintem… Egy program miatt kellett kipróbálnom és nem találok róla semmit hogy lehet downgradelni!

    köszi

  31. Köszi

  32. @Buga_Laci: ennek semmi köze nincs az iOS 10-hez. a watchOS 3 esetén nincs lehetőség downgrade-elni. sehogyan sem.

  33. @Jadeye: Azért ide írtam mert ez a topic pörög a watchos3 nem. Valamit találtam ha felhívom apple-t akkor lehetséges… Ez tuti hogy sehogysem? És ha kijön a public vagy a végleges csak arra tudok “átmenni”?

  34. @Buga_Laci: Nem tudod leszedni róla, csak az órát cserélve lehet, vagy pedig ha külföldön esetleg bemész egy Apple Store-ba. Ez már múltévben is eljátszották az emberek ott is ki volt írva, hogy nem lehetséges vissza menni. Ősszel tudsz majd frissíteni a hivatalosra, addig pedig bétázol.

  35. iPod 6-ra felment, igaz, hogy volt egy kis kavar, még IOS8 volt rajt gondoltam kihagyom a 9-et és feltettem 8-ra a 10 beta 1-et, összeborult tőle, úgyhogy restore 9-re majd 10.
    Nagyon kellemesen csalódtam, utóbbi idők egyik legjobb első bétája szerintem.

  36. @admin: de jo hogy tudom hogy ennyire hasznalhatatlan igy az orara fel sem rakom!

  37. @zsozsobasa: sehol nem volt szó arról, hogy használhatatlan lenne. az óra esetén sosem volt lehetőség a korábbi verzió visszarakására, bétától függetlenül.

  38. @Jadeye: valaki itt vagy a masik postban irta hogy sajnos sok baj (sokkal tobb mint magan a szifonon) van vele, akad, lefagy, stb.. De lehet egyeni velemeny volt..

    Ha a developer beta profilt feltettem a telora, le is jott a beta a telora, utana feltettem az orara, akkor miert nem huzza le oda is a beta1-et? Ez nekem most fura. Koszi a segitseget.

  39. @zsozsobasa: az órára külön profil kell, amit magára az órára kell feltenni.

  40. Én ezt az új nyitóképernyő, értesítések, widgetek dolgot továbbra sem értem. Soha nem tettem még fel bétát, ezt is csak azért, mert már a bemutatóban sem értettem. Van egy iOS 9, amiben az ujjlenyomat tökéletesen védi a rendszert. Ha akarom, csak az értesítési üzenetek jelennek meg illetékteleneknek, azok is preview nélkül. iOS 10 alatt ujjlenyomat nélkül nem hogy el tudom olvasni a beérkezett üzenetemet, hanem meg is tudom válaszolni. Ez azért elég erős. Tudom, hogy béta és sok minden változhat, de nem nagyon tudom elképzelni, hogy az egyszerűséget és a biztonságot egyszerre meg tudnák oldani.

  41. Sziasztok! A hívásfogadás utáni rezgést megoldották már az IOS 10- be?

  42. Ha az órán fejlesztői béta fut és a telon a legutolsó hivatalos ios verzió az mukodokepes együtt?

  43. ha siman melegszik a telefon akkor jo vacak lehet az akksiido! de emlekszem tavaly is ugyanez volt, en ki sem probalom. ez tenyleg csak megnezni jo. juliusban a public beta mar nem ilyen lesz, az mar kovetkezo beta lesz!

  44. Néha melegszik nálam is 5s, viszont aku idő 2nap után beállt. Nem mondanám rosszabbnak mint ios 9-nel. Sőt néha jobb!

  45. 5s talapsztalatok:
    – kb 2 perces telefonálás alatt felmelegszik a telefon.
    – kb 10 perc zenehallgatás után felforrósodik a telefon.
    – nálam szinte minden akadozva működik.
    – akkuidő zuhanórepülésben látványosan csökken. Reggel 6-tól 12-ig 100-ról 15%-ra csökkent az akkuidő.
    Elég, ha csak pl a beállításokban görgetem a sorokat és csak nézegetem, 1 perc alatt 1%-ot csökken az akkuidő.
    Értesítési központ:
    pl Időjárás:
    – Ha az átlátszóság ki van kapcsolva, akkor a fehér háttéren nem látszik a fehér Hold ikon és a fehér felhőcskék sem. Tehát, ha egész nap felhős lesz az idő, akkor itt a jó nagy semmit lehet majd látni, ha ezt így hagyják. De ugyanez van a Siri-javaslatoknál is, mert ugye van olyan ikon, amiben jó sok fehér szín van. Elég viccesen néz így ki. A fehér a fehéren valahogy nekem nem jön össze.
    Értem én, hogy beta. Na de ennyire?

  46. @makimano: ezért fejlesztői béta, és ezért sem alkalmas, és nem is való napi szintű használatra. majd júliusban ott lesz a nyilvános béta. egyébként addig meg megpróbálhatsz egy biztonsági mentést, restore, visszaállítod az adataidat.

  47. @Jadeye: Ez hogy van? Ha fejlesztő vagy, amiért fizetsz az Apple-nek, cserébe adnak ingyen egy tesztelői telefont, amin az ilyen fejlesztői bétákat lehet tesztelni? Vagy a saját telefonodat kell feláldozni? Mert nem mindegy.

  48. @makimano: nem adnak. miért adnának? de a béta esetén világosan le van írva, hogy az nem a mindennapi használatra szánt készülékekre van. nem kötelező feltenni a bétát, ott van a szimulátor, amiben tudod tesztelni az általad fejlesztett appot. ha az nem elegendő, akkor maximum átmenetileg felteszed a bétát, kipróbálod az appot magán a készüléken futó rendszeren is, aztán downgrade a hivatalos iOS-verzióra.

  49. Szevasztok
    Nekem nagyon bejön az IOS10, viszont eltűnt az LTE-m csak 4Gt tudom kiválasztani a mobil adatforgalomban. Eddig volt LTE ????


Add a Comment