fbpx Skip to content

Múltkor írtunk róla, hogy kiszivárgott a Retina MacBook Pro topcase-e, ami magyarán szólva az egész laptop billentyűzetes-trackpades része.

original

A múltkori homályos fotók alapján a 9to5mac egyik olvasója készített egy koncepció képet. A fenti képen látszik, hogy egész felső sor gyakorlatilag egy OLED kijelző. Szinte bármilyen gombot, funkciót, információt kirakhatunk, sőt akár értesítést is küldhetünk majd erre a felületre, ha valóban ilyen lesz az új gép.

A képeken egyébkén egy 13-as gép látszik, aminek alapjában véve nincs oldalt hangszórója, de az új MacBook Pro-n ez is látszik már. Itt egy összehasonlító kép:

cameron-9to5mac-fn-key-oled-mockup

A legfrissebb információk szerint pedig már az Apple el is kezdte gyártani a gépet, amit a WWDC-n valóban bemutathatnak majd. Első körben csak a 13-as gépek kaphatják meg ezt az új felületet, később, 2016 végén frissülhetnek a nagyobb, 15-ös gépek.

A korábbi cikkünkben azt is leírtuk, hogy 4db USB-C portot lehet csak látni a gépen, eltűnt az SD-kártyaolvasó és a MagSafe. Az egész ház vékonyabb lett, tehát várhatóan jóval könnyebb is lehet az új gép.

A méltán híres Martin Hajek is készített néhány koncepció képet. Ezek lényegében már alkalmazásokat is mutatnak, szó ami szó, így már el lehet képzelni egy ilyen billentyűzetet.

27496375261_09a0dbb7fe_b

27292118140_d6ca56fe6c_b

27292117720_e007c4b6df_b

27292118240_c4897c6c02_b

27292118000_49f9dbc770_b

27496375841_decd6dc4d5_b

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. leirva nem is gondolna az ember mire jo ez a felulet de igy kepeken… a felso statuszsort is ki tudna valtani szerintem, instant get!

  2. Erre már mondanám, hogy innovatív. Azt azért nem tartom valószínűnek, hogy a power gomb is érintőgomb lenne és egyes esetekben eltűnik, mert mi van, ha lefagy? Mondjuk tehetnek rá valami más gombkombinációt, ami hosszan nyomva kikapcsolja, de az azért elég furcsa lenne.


Add a Comment