qwertyoruiop presztízsből jailbreakelte az iOS 9.3.2-t

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Többször fordult már elő olyan, hogy valaki bemutatott ugyan egy jailbreaket, de azt nem adta ki. Ezt tette most qwertyoruiop is, aki egy (sajnos) vertikális videót tett közzé az általa elkészített 9.3.2-es jailbreakről. Tette mindezt azért, mert megunta, hogy az iCrackUriDevice csatorna szerinte folyamatosan a szenzációhajhász “jailbreak hírek” címmel megosztott videókkal vadássza a kattintásokat.

Borítókép: A fejlesztő tweetjének képernyőfotója.

No persze ez a videó önmagában még nem sokat jelent, viszont azt azért mégis jelzi, hogy még a 9.3.2 is tartalmaz olyan hibát, amivel elérhető a jailbreak.

Két dolgot azonban mindenképp érdemes tudni. Az első, és talán legfontosabb az, hogy qwertyoruiop nem szokott kiadni jailbreaket, tehát kár várni a megjelenésre. Több videót közzétett már korábban is, de sosem adta ki az azokban bemutatott jailbreakeket – legalábbis nem olyan formában, amit az egyszeri felhasználó egyetlen kattintással a készülékére tudna varázsolni.

A másik, hogy ez a jailbreak egyébként a Safarin keresztül működik, mint régebben a JailbreakMe, így userland típusú. Ebből következőleg, mint minden utóbbi jailbreaket, ezt is elég könnyen tudja javítani az Apple, ha rájönnek, milyen hibát használt ki, feltehetően a WebKitben.

A videó leírásából és a hozzászólásokból az is kiderül, hogy ez a jailbreak ráadásul egyébként csak tethered, tehát az a készülék újraindítása után önmagától nem töltődik be, de ezt elvileg könnyen orvosolhatta volna, csak ez nem volt lényeges számára a videó szempontjából. A Cydia pedig azért nem írja ki az első indításakor, hogy “Preparing filesystem”, mert a stashing ki van kapcsolva.

Feltehetően egyébként a TaiG és Pangu csapata is rendelkezik megfelelő exploitokkal, amiket ki lehetne használni. Ezek azonban valószínűleg szintén csak userland típusúak, amiket az Apple jellemzően nagyon könnyen szokott tudni javítani. Így ameddig az Apple még iOS 9-es bétákat ad ki, addig nincs igazán értelme ellőni valamit, ami esetleg még az iOS 10-ben is lehetővé tenné a jailbreaket.

Az iOS 10 első bétájának megjelenésével azonban úgyis kiderül majd, hogy a jailbreaket fejlesztő csapatok által “elraktározott” hibák közül mit javított ki az Apple, és így várhatóan elérhető lesz egy új jailbreak az iOS 9 verzióira.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Van még értelme a jailbreak-nek? Mostanra annyi mindent megcsinálhatunk a telefonnal, hogy nem sok értelmét látom. Leszámítva az átlátszó dock-ot, amit nagyon szeretnék a jelenlegi okádék, agyvelőig blurolt vacak helyett, hogy végre az egész háttérképem láthatóvá váljon. Na jó, talán emiatt van…

  2. @Link-out: Megkerdezhetem, hogy milyen tokot hasznalsz? Engem is erdekel egy ilyen.. Pont azon agyaltam hogy milyen jo volna ha lopas eseten nem vehetne ki a tolvaj a simet.. Mert ugyebar sim nelkul mar eleg nehez lenne ratalalni a telora.

  3. @Link-out: nincs kikapcsolhatatlan iPhone, mert a home+power típusú reset ellen semmi sem véd, mert az alacsony szintű, így szoftveresen nem kikerülhető dolog. a Find my iPhone esetén bekapcsolhatod, hogy elküldje az utolsó ismert helyzetet, ha a készülék lemerül, de az a kikapcsolás ellen nem véd.

  4. Szerintem tok mind1, hogy kikapcsolhatatlan a telefon vagy nem. Az eszes tolvaj egy 100forintos kinai csavarhuzoval lekapja a kijelzot, es amire eszbe kapsz, mar nincs akksi a teloban.
    Nem tudsz igazabol ellene semmitsem tenni

  5. @Link-out: Utolsó helyzetet küldi a készülék, ehhez nem kell semmi, csak a Find My iPhone (azt hiszem). Részemről kizárólag a dock miatt kellene, ahogy írtam is. Ezen túl van olyan szuper fícsör, ami miatt érdemes jailbreak-elni?

  6. @zsoxxa1: túlbonyolítod. egy tolvaj sem fog nekiállni kijelzőt szerelni. egyszerűen kiveszi a kártyát. a lopást nem akadályozza meg az aktiválási zár, de ha az be van kapcsolva, és van jelkód is a készüléken, akkor semmit nem lehet vele utána kezdeni.

  7. ICaughtU Pro Cydia-ból letölthető progit használok. Egyik ilyen jellegű szoftver se 100%-os, de talán ez az, amivel egy mezei tolvaj esetén a legkönnyebben lehet visszakövetni a telefont, és a készített előlapi fénykép alapján azonosítani a tolvajt. Ezzel a progival nagy az esélyed, hogy a telód esetleg visszakerül hozzád.

  8. Felesleges bűvészkedés, rögtön airplane módba kapcsolja, a többit majd otthon.

    Jailbreak meg szerintem felesleges, nem tudom mi olyan lehetne ami miatt kellene, az ilyen customizalos baromságok nem érdekelnek, mondjuk egy BT egér támogatás jól jönne, de nem kockáztatnam a biztonságot ilyen miatt sem.

  9. “rögtön airplane módba kapcsolja”
    Na, azt a bűvészkedést megnézném hogyan kivitelezi egy előrelátó ember telefonján a tolvaj!

    Súgok: Beállítások – Vezérlőközpont – Hozzáférés zárolásnál
    Biztonság az első, szóval alap, hogy ki van kapcsolva a Control Center zárolt képernyőnél, mert semeddig nem tart feloldani Touch ID-val a készüléket.

  10. @diario: tökmindegy, hogy ki lehet-e kapcsolni, hiszen a reset mindegyiknél alacsonyabb szintű dolog, tehát az bármely esetben menne, hiszen épp ez a lényege, hogy ha valami szoftveres probléma adódik, akkor is újra lehessen indítani a készüléket.

  11. Nem ide tartozik de nem tudja valaki hogy frissites utan a beállitasoknál van egy kék ikon fejlesztő felirattal hogy az micsoda és hogy került oda???Választ elore is köszönöm
    Ios 9.3.2

  12. @Vikitorony: igazad van, erre nem gondoltam, de mondok jobbat: faraday kalitka.. Azaz vastagon betekeri alufoliaba, nehány pillanat alatt elveszti a jelet, mar csak meg kell várni, amíg lemerül, kb 2 nap

  13. @lalamper: Kicsit túlkomplikáljátok. Kikapcsolja, beteszi DFU-ba, majd restore….nem egy nagy was ist. Konkrétan az egyik családtagom mobilját így frissítettem, mert elfelejtette az icloud jelszavát és természetesen céges mail-en volt, ahonnan meg időközben kilépett….

  14. @TigerCat: Nagyon sokan és sokszor felvetik ezt a kérdést, hogy van-e még értelme a JB-nek? Van. Szerintem nagyon is. Látod mint írod… az átlátszó dock kérdése. Engem is nagyon idegesít a jelenlegi, és egyetlen alkalmazást sem ismerek amivel el lehetne tüntetni, csak Cydia tweak-et. Azt hiszem a Springtomize-ben van pont egy ilyen lehetőség is, és természetesen rengeteg mindent tud a Springtomize. Ez az egyik kedvenc tweak-em a Cydia-ban. Nem is annyira a pörgő-forgó ikonokat hiányolom annyira, hiszen az csak egy vizuális dolog ami mondjuk úgy, hogy “jópofa solog”. (Barrel, Cylinder) Viszont ott van rengeteg hasznos tweak. Például az egyik dolog ami a legjobban hiányzik nekem, az az Auxo, vagy Auxo 2. Vagy a Tage. Ezekkel például a multitask-ot lehet nagyon könnyen és egyszerűen használni, egyetlen suhintással, vagy éppen érintéssel elérem a multitask-ot. Ez egyrészt kimondhatatlanul kényelmesebb is, és nem utolsó sorban kíméli a Home gombot is. (ami mellesleg drága alkatrész, főleg 5S-töl kezdődően az újlenyomat olvasó miatt) És rengeteg hasznos tweak van még a Cydia-ban, hajnalig lehetne sorolni. Az Apple néhe maga is lop szerintem néha a Cydia-bol, lásd Night Shift. 😀 Nevetséges… hiszen még nagyon nem létezett az ios-ben Night Shift, amikor én ezt a funkciót már használtam, a tweak neve a Cydia-ban Flux. Szóval mindeddig míg az Apple nem pakol bele az ios-be elegendő hasznos dolgot, addig a JB nagyon is szükséges, legalábbis nekem, de szerintem sok más almásnak is.

  15. @Jadeye: De. Alkatrésznek megy a telefon. Ilyen-olyan szervízeknen aztán simán kicserélik a kijelződet az övére, az anntennákat, gombokat, de még az akksit is egy reset után, hogy úgy lásd mintha. Csak az alaplap meg a Touch ID kuka. A tolvaj ígyis úgyis fixen kap érte egy kis pénzt, az orgazda meg a többszörösét teszi zsebre,

  16. @ef-dani: nyilván, de most hadd ne írjam már le azt, ami teljesen egyértelmű. normális szerviz egyébként nem vesz meg alkatrésznek sem aktiválási zárolt készüléket, pont azért, mert az nagy valószínűséggel nem tiszta forrású. viszont a készülék legértékesebb része pont az alaplap, ami így használhatatlanná válik. a tolvaj is akkor járna jól, ha használható készüléket tudna ellopni. pusztán alkatrészként való értékesítésre nem ér annyit szerintem, főleg, hogy ha elkapják, akkor a büntetést a készülék tényleges értéke alapján szabják ki, és nem azért a néhány ezer forintért, amennyit az alkatrészként való eladásból kapott érte.

  17. @Jadeye: ???? Tudja, hogy lopott a telefon úgy veszi be 10-20 ezer forintokért (igen az iPhoneokat is).
    És mivel 50 és 500 ezer forint közt kis értékű a lopás, így a tolvajnak mindegy, hogy egy Samsung A3-at vagy egy 128 gigás 6s Plust lop. Ugyanúgy maximum egy kokit kap. Az Activation Lock óta iPhonet pedig csak az idióta lop saját használatra vagy eladásra. Ők szoktak lebukni.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!