Megtört a lendület: csökkenő Apple-eredmények

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Apple tegnap tőzsdezárás után nyilvánosságra hozta számvitelileg második, naptárilag 2016 első negyedéves eredményeit. Három hónappal korábban már csökkenő eladási számokat prognosztizáltak, ami be is jött. De nézzük a részleteket.

apple-store-kenwood-logo-close-hero

Tim Cook vezérigazgató még januárban elmondta, hogy – egyelőre – csúcsra ért a cég, a bevételekben és az eladási számokban is csökkenés várható a következő negyedévben. A tegnap nyilvánosságra hozott számok ezt alátámasztják. Hogyan is teljesített az Apple?

A következőket tudhattuk meg:

  • a bevétel 50.6 milliárd dollár volt, ami 13%-kal alacsonyabb az előző év hasonló időszakánál. Ezzel 2003 óta ez az első negyedév, amikor az eladások nem nőttek, hanem csökkentek;
  • a nyereség 10.5 milliárd dollár volt, előző évben 13.6 milliárdot csináltak;
  • 51.1 millió új iPhone kelt el, ez 18%-os csökkenés. Az előző évi számban benne volt még az iPhone 6 hiánya következtében elhúzódó vásárlások, az ideiben pedig az iPhone SE számai még nincsenek benne, mivel a készüléket március végétől lehet megvásárolni.
  • a 10.25 millió iPad, ami 19%-kal kevesebb, mint tavaly. Már nem is meglepetés, mivel a táblagép eladásai tulajdonképpen évek óta csökkennek. Az 12.9 colos iPad Pro egyelőre nem hozott csodát, viszont a kisebb iPad Pro miatt a következő negyedévre az elmúlt két év legjobb számát várják;
  • 4 millió Mac talált gazdára, ami 9%-os darabszám csökkenést jelent;
  • a nyereséghányad 39.4%-ra csökkent, ami komoly esés az előző évi 40.8%-hoz képest. Korábban negyedévről-negyedévre lassan, de biztosan nőtt a nyereséghányad, a növekedés most megszakadt;
  • 26%-kal csökkent a kínai bevétel.

Jöjjenek pozitív számok is:

  • az iPhone SE iránti kereslet nagyobb a kínálatnál, dolgoznak az igények mihamarabbi kielégítésén;
  • az Apple Music fizető felhasználóinak száma elérte a 13 milliót, ami két millióval több, mint januárban;
  • az App Store bevételei 35%-kal nőttek;
  • az Apple Watch eladásai meghaladták az iPhone első évének eladásait. Mivel az Apple nem hoz nyilvánosságra pontos darabszámot, ezért csak becsülni lehet: iPhone-ból az első évben 5.41 millió talált gazdára;
  • ötször több Apple Pay tranzakció van, mint egy évvel ezelőtt, a felhasználók száma hetente 1 millióval nő;
  • 232.9 milliárd dollár van készpénzben és könnyen értékesíthető értékpapírban;
  • rekordszámú “megtérő” érkezett Androidról.

Tim Cook elmondta, hogy:

Csapatunk kifejezetten jól dolgozott ebben az erős makrogazdasági ellenszélben. Nagyon boldogok vagyunk, hogy a Szolgáltatásokból származó bevétel erős növekedést mutat, ami az Apple-ökoszisztéma hihetetlen erejének és a több mint 1 milliárd aktív készüléknek tudható be.

Cook még azt is bejelentette, hogy a következő negyedévben se várjon senki csodát, további csökkenés várható az eladásokban, de a cég jövője nagyon fényes, jelentős innováció várható a termékeknél, nyakunkon a WWDC is.

applesales

Az eredmények közzététele után tőzsdén kívüli kereskedésben beszakadt a részvényárfolyam, pedig semmi újat nem mondtak, ezeket már igazán beárazhatták volna, de hát ilyenek a spekulánsok. Azért sok cég boldog lenne ilyen eredményekkel.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Sajnos ilyen a kapitalizmus. El sem tudják azt képzelni, hogy mi van ha valami visszaesés mutatkozik. Csak növekedhet minden, más forgatókönyv nincs. A mérhetetlenül sok sem elég, mindig több és több és több kell. Most majd jönnek a visszaesésre hivatkozva a kirúgások, leépítések, költségcsökkentések. Amit szép ékesszólóan “optimalizálásnak” hívnak a nagyfejűek. Minden cég átesik ezen.

  2. Ez évi leg értelmesebb húzásuk az SE szerintem!Ha az I7 nem hoz új desinget akkor reszeltek,mert ez a mostani 6 desing gyenge,főleg a kiálló kamerával!

  3. Reszeltek? ???? Ember! 233 MILIARD dollár van náluk. Ha nullára esik az összes részvényük, akkor is többször meg tudnák venni az országunkat adóssággal, mindennel.
    És ott az a rengeteg bejegyzett szabadalom, ha hirtelen valami probléma lenne, akkor simán nem évi egy újdonságot pakolnának bele, hanem gyorsan többet és máris mindenki azt veszi megint, csak ugye amíg így is ment a bolt, minek lőjék el a jó cuccokat. Biztos vagyok benne, hogy elég jo terveik vannak, ennyi pénzből bármit megcsinálnak.

  4. @Jecy:”…akkor is többször meg tudnák venni az országunkat adóssággal, mindennel.”

    Nem éppen 🙂

    Magyarország GDP je 2016 ban $265.037 milliárd, hitelek nélkul. (Wikipedia)

    Már itt kiestek, de add hozzá a tarozást is ami jelenleg, 2016 ban (az államadosság) $92Milliárd . (eusostat)

    Pár éve még igaz lett volna, már nagyon nem…

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!