fbpx Skip to content

Egy könnyed, másnaposság-űző hétvégi játékot kerestem, amikor szerencsésen rátaláltam a Canabaltra, erre a remek, 8-bites endless run játékra.

canabalt-cover

Az endless run játékokról szóló cikkekben mindig megemlítem, hogy ez a fajta játékstílus nem épp a kedvencem, így mindig csak azokról írok, amik valamiért mégis le tudtak engem kötni, nem úgy, mint például a Temple Run. A Canabalt nem egy mai játék, ugyanis az 1.0-s verzió még 2009 őszén jelent meg, de azóta is nagy népszerűségnek örvend a rajongók körében.

A Canabaltban egy teljes pusztulás szélén álló nagyvárosból kell hősünkkel az irodaházak emeletein át rohanva és háztetőkön ugrálva futunk az életünkért, egyre gyorsuló tempóban. Az épületek összeomlanak alattunk, különböző akadályok állhatnak az utunkba, de az égből is leeshetnek roncsok, amelyekkel való ütközés halálos kimenetelű és a játéknak vége. A Canabaltban 9 különböző játékmód van, melyek ugyan mindegyike a futásról és az ugrálásról szól, viszont a sebesség és a játék nehézsége változó. Mivel ugye ez egy endless run típusú játék, így nincs célja, csak az achievementek megszerzése és rekordok felállítása. Pozitívum még, hogy akár ketten is játszhatják egy készüléken, bár ez egy iPhone esetében kevésbé élvezetes, de iPadnél már teljesen jó. Rém egyszerű játék, de pont emiatt tudja ez embert lekötni.

canabalt1

A játék háttértörténetéről sokat nem tudunk, így pontosan nem értjük, hogy hősünk hogyan került abba a helyzetbe, hogy az életéért kell rohannia, hogy még a városa teljes pusztulásása előtt biztonságosan kiérjen. Amennyiben a nagy rohanás közepette van egy kis időnk, érdemes a háttérben történő eseményeket is figyelni, ugyanis hatalmas robotokat, űrhajókat és hasonlókat láthatunk az épületek közt, amik felelősek lehetnek az egész káoszért.

A 8-bites játékok újra fénykorukat élik, igaz most csak a retró hatás miatt néznek így ki és nem a technika korlátai miatt. A Canabalt varázsát a játékmeneten kívül egyértelműen a látványvilág adja, ezzel a pixeles, szürke egyszerűséggel, viszont nem mehetünk el említés nélkül a játék zenéje mellett. Hat zeneszám fokozza a játék amúgy is pörgős hangulatát, melyek nélkül szerintem nem lenne teljes az élmény, mert iszonyatosan rá tudja hergelni az embert erre az élet-halál rohanásra, szóval érdemes hanggal játszani.

Aki az endless run játékokat kedveli, az a Canabaltban se fog csalódni, de szerintem másoknak is remek kikapcsolódást fog nyújtani.

[appstore id=”333180061″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. 3 euro ezert hat en szoktam vasarolni a storebol de szerintem ennyi nem er,ha arat kerdeznenek max ilyen 0.69 vagy 0.99es jatek de inkabb get…b@sszatok le nyugodtan ha nincs igazan 🙂

  2. @dnp: rátalált 😀 utóljára 3gs-en játszottam ezzel a játékkal szerintem :DD jövőhéten mire talál rá vajon, a tetrisre? 😀

  3. @dnp, @onderon: tilos írni régebbi játékról?

  4. Tilos hozzászólni egy régi játékról írt cikkhez? Miért nem az apple 600 millió dolláros büntetéséről írtok egy átfogó cikket? Csak kérdezem, mint olvasó, aki unatkozik, mert a cikkeitek vagy bújtatott reklámok, vagy más oldalakról átvett cikkek fordítása. De még így is kevés. Nem kellene felnőni? Bocs, hogy használom a kommentelést, azt hittem ezért van.

  5. @onderon: hol írtam olyat, hogy tilos lenne hozzászólni? a hozzászólásod hangneméből azt lehetett kihallani, hogy régi játékról tilos írni.

    nálunk mindenki a saját szabadidejét áldozza arra, hogy cikket írjon, ő maga dönti el, hogy őt mi érdekli és miről ír. és persze az is előfordul, hogy egyszerűen nem futunk össze az adott hírrel. vagy egyszerűen nem ítéljük meg úgy, hogy az sokakat érdekelne. egy szabadalmi trollos ítélet is pont egy ilyen cikk. a reklám cikkeknél egyértelműen jelezve van PR kategóriával és címkével, hogy az PR. a SzifonStore is egyértelműen jelezve van.

    igyekszünk a napi hírekből azokat kiválogatni, amiknek valóban van értelmük is. sajnos nem tudunk mindig mindenkinek megfelelni. időnként hibázunk. nem vagyunk tökéletesek. senki sem az. de ha nem tetszenek a cikkek, akkor bátran küldd be ([email protected]), miről szeretnél olvasni. vagy küldj eleve vendég blogger cikket: http://szifon.com/2012/07/20/vendeg-bloggerek-tietek-a-terep/

  6. @Jadeje: neked miért kell az égvilágon mindenkinek a véleményében belekötni??? Ezt élvezi a szegényes primitív lelked??? Vagy?

  7. @baka: oké. tehát megkérdezni, hogy “tilos írni régebbi játékról?” belekötés. értem.


Add a Comment