fbpx Skip to content

Ismét felröppentek pletykák, hogy az Apple mégsem mutatja be a tavaszi, márciusi – bár szintén nem megerősített – eseményen az Apple Watch 2-t.

apple-watch-4-10apr15-pr_b

Nálunk még csak január 29-én debütál az Apple Watch hivatalosan, ami mellé viszont teljesen értelmetlen, ha az Apple márciusban szeretné bemutatni az új verziót, mert akkor a saját maga alatt vágná a fát.

TechCrunch forrásai szerint nem fog debütálni tavasszal az új óra, mert még nem készült el. Saját véleményem szerint az Apple maximum egy Apple Watch S típust fog készíteni, és azt sem tavaszra. Pontosabban lehet, hogy bemutatja tavasszal, de még további fél évet várhatunk a hivatalos megjelenésre – illetve azt végképp nem lehet megjósolni, hogy hazánkban mikor fog elindulni az újabb típus árusítása.

topic-apple-watch-all

Szerintem egyáltalán nem valószínű, hogy lesz tavasszal újabb készülék, de ha lesz is, én személy szerint nem számítok semmi eget rengetőre, a mostani széria is teljes mértékben megfelel arra, amire egy átlagember használja. Az új megjelenése mellett természetesen olcsóbb lenne a mostani, főleg a használt piacon, de szerintem a Sport változatot így is megvették már azok, akik szerették volna ezt a készüléket.

Tehát aki akarja, nyugodtan vegye meg hivatalos forrásból a készüléket, nem fogja megbánni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

10 Comments

  1. Most már biztos nem kell fél évet várni a bejelentés és a megjelenés közt. Most már nem titok, hogy dolgoznak ilyenen, nem akkora szenzáció, ha kikerül róla valami.
    Ugyanakkor, ha frissíteni akarják idén, akkor szerintem nincs értelme húzni őszig. Mindent ősszel frissítenek le, iPhone, iPad, valószínűleg a Macek is csúsznak addigra. Megint a karácsonyi szezonban “kell” eladniuk mindent. Az meg nekik nyilván tök mindegy, hogy január 29-én megjelenik az óra azokban az országokban, ahol összesen elfogy mondjuk 50.000 darab. Nagyobb löketet tudnak adni, ha megjelentetik az újat és az tud valami extrát.

  2. Biztos, hogy nem lesz idén watch2, látva a frissítéseket annyi tartalék van még a jelenlegi szériában, hogy felesleges frissíteni, de ha lesz akkor természetesen veszem az újat a régi mellé.

  3. mondjuk jó lenne valami nagy durranás az óra terén mert a jelenlegi ott pihen a polcon és csak biciklizéshez használom én aki elég nagy Apple fun valahogy nem vagyok elájulva a jelenlegitől.

  4. Nekem van egy olyan sejtesem, hogy pont azert inditottak be “gyorsan” ev elejen majd mindenhol mar az elso generacio ertekesiteset, hogy ne legyen blodli ha tavasszal jonnek egy frissitessel, szoval szerintem valami lesz, ha nem is radikalis.

  5. @szorian:
    Add el, arra teljesen jó egy Polar Loop…

  6. Marhaság lenne fissitene 1 év után , szerintem ugyanabba a csapdába fognak esni mint az iPad -ekkel de itt még durvább lenne a visszaesés az ekadásokban, ettől függetlenül megtehetik és lehet, hogy jön az új de felesleges …, szerintem 2 évente elég lenne .

  7. Eladásokban

  8. Jó lenne ha végre megcsinálnák nagyobban, mert szerintem egyáltalán nem egy férfias méret a 42mm-es!
    Kizárólag csak azért nem vettem meg mert szerintem kicsi.

  9. @zozeeee:
    😀
    Ez tényleg pirinyó méret. Szerinted mekkora a férfias méret?

  10. Osztom szorian véleményét, nekem is nagyrészt Az íróasztalomon pihen…
    Igazán sok értelme nincs….


Add a Comment