fbpx Skip to content

Az Apple jellemzően csak a nagyobb iOS-verziók előzetesei esetén szokott azokról külön aloldalon is beszámolni, ahogyan tette azt korábban az iOS 9 vagy az iOS 8 esetén is. Most azonban az iOS 9.3 is bekerült a sorba, ami talán utalhat arra is, hogy a 9.3-at az Apple komolyabb frissítésként tekinti egy szimpla alverziónál.

hero_large_2x

Ezen az oldalon az Apple kiemeli az iOS 9.3 esetén legfontosabbnak tartott újdonságokat, és azok részleteiről is elárul egy keveset. Lássuk, milyen új funkciók érkeznek majd a 9.3-ban, és mit ír róluk az Apple!

icon_ios93_preview_large_2x

Egy jobb élmény minden nap. És minden éjjel.

Az iOS legújabb kiadása számtalan innovációt ad a világ legfejlettebb mobil operációs rendszeréhez. Az alkalmazások többsége és a CarPlay is fontos javításokat és funkciókat kap. Az iOS 9.3 ezen felül még a pihentető álomba merülést is elősegíti majd. És olyan új funkciók is bemutatkoznak, aminek köszönhetően az iPadek iskolai használata jelentősen könnyebbé válik mind a tanulóknak, mind pedig a rendszergazdáknak.

“Éjszakai műszak”

A sok ébren töltött óra után az alvásra is gondolni kell.

Több tanulmány is igazolta már, hogy lefekvés előtt az erős, kékes árnyalatú fény befolyásolja a napi ritmusunkat, és nehezebbé teszi az elalvást.

blr_hero_large_2x

A kék színezettség csökkentése opció az iOS-t futtató eszköz óráját és földrajzi pozícióját használja ahhoz, hogy megállapítsa, mikor van napnyugta az aktuális tartózkodási helyünk esetén. Ezután automatikusan átállítja a kijelző színhőmérsékletét a spektrum melegebb vége felé, amivel könnyebbé teszi a kijelző olvasását a szemünk számára. Reggel pedig visszaállítja a nappal megszokott beállításokat.

Jegyzetek

Zárjuk el a személyes információkat egy lakat alá – az ujjlenyomatunkkal.

A Jegyzetek az egyik olyan alkalmazás az iOS-ben, amit a legtöbbször és a legszéleskörűbben használunk. Az iOS 9.3-tól kezdődően a jegyzeteink már nyugodtan és biztonsággal tartalmazhatnak személyes információkat is – legyen szó például a bankszámlánk adatairól, vagy a TAJ-számunkról, vagy jelszavainkról, PIN-kódokról, stb. –, és ezeket egy jelszóval vagy az ujjlenyomatunkkal lakat alá tehetjük.

notes_large_2x

A Jegyzetek másik újdonsága, hogy azokat rendezni tudjuk a létrehozási vagy módosítási idejük, vagy ABC sorrend szerint.

Hírek

Csak azok a hírek, amiket akarunk, még inkább személyre szabottan.

Sajnos a Hírek app jelenleg csak amerikai vagy brit és ausztrál régiók esetén érhető el, de a 9.3-ban még inkább a mi érdeklődésünknek megfelelő híreket fog majd mutatni. Új híroldalak felfedezésében is segít majd az Editors’ Picks, és az éppen aktuálisan futó (trending topics) témák között is böngészhetünk.

news_large_2x

Ha egy hír videót is tartalmaz, akkor azt rögtön, már a hírfolyamban lejátszhatjuk. iPhone esetén pedig immár fekvő módban is olvashatjuk ezeket. Ha pedig frissítjük a hírforrásokat, akkor a legújabb hírek sokkal gyorsabban megjelennek majd – és így sokkal hamarabb és könnyebben átfuthatóak az aktualitások.

Egészség

Új appok felfedezése – és még több információ a Dashboardon.

Az iOS 9.3-tól kezdődően minden eddiginél egyszerűbb olyan új appokat találni, amelyekkel a fitnesz és wellness tevékenységeinket követhetjük. Az olyan kategóriák, mint például a súly, edzések vagy az alvás esetén egy új, lapozható menü jelenik meg, ahol külső fejlesztők alkalmazásai között válogathatunk, amelyek ezek mérésére használhatóak.

health_large_2x

Az Egészség app mostantól már az Apple Watch által mért mozgási, edzési és állási adatainkat, valamint a kitűzött céljainkat is meg tudja jeleníteni a Dashboardon. Így egy helyen láthatjuk az összes egészségügyi adatunkat, és ezeket az adatokat könnyen megoszthatjuk a külső fejlesztők alkalmazásaival is.

CarPlay

Új zenék – és új úticélok felfedezése útközben.

Az iOS 9.3-ban a CarPlay még több hasznos funkcióval bővül. Az Apple Music-ban elérhető Új és a Neked opciók segítségével a szakértők által válogatott számok, előadók és albumok mellett a beállításainknak megfelelő válogatások mind a kezünk ügyébe esnek a kijelzőn.

carplay_large_2x

A Térképek appon belül az új Közelben funkció segítségével pedig benzinkutat, parkolót, éttermet vagy kávézót is egy tappintással megtalálhatunk. Így megtalálhatjuk a legjobb helyeket, ahol érdemes megállni, legyen szó akár csak a napi ingázásról vagy egy hosszabb autózásról.

A Carplay-ről bővebben: Learn more about CarPlay

Okosabb oktatás

Az osztályterem-beli élmény még jobb lesz.

A technológia átalakíthatja az oktatást. És az iPad, a maga funkcióival és alkalmazásaival új, és sokkal megragadóbb módokat nyit meg a tanulás felé.

apple_id_large_2x

Az iOS 9.3-ban láthatjuk az új funkciók egy előzetesét, amelyek még könnyebbé teszik majd az iskolák számára, hogy oda helyezhessék az iPadet, ahol annak a legnagyobb szerepe lehet: a tanulók kezébe.

Az oktatási újdonságokról bővebben itt: Learn more about Education

Kompatibilitás

Az iOS 9.3 természetesen az összes olyan készülékkel kompatibilis lesz, amire az iOS 9 bármely korábbi verziója elérhető. A várható megjelenési idejéről viszont egyelőre nem közölt információt az Apple.

Olvasd el a hozzászólásokat is

53 Comments

  1. Éjszakai műszak: ezért használok már nagyon régóta f.lux-ot 🙂

  2. A jegyzetek lekódolását nagyon várom, mert jelenleg senki kezébe nem merem adni a telefonom 😉

  3. A jegyzetek lekódolása már nagyon időszerű lesz.

  4. @raczc73: Röviden vázolnád, hogy mi értelme van? Mert a telefonomat védeni kell, tele van érzékeny információkkal (e-mail, üzenet, kép), de nehezen képzelem, hogy ezek nem fontosak, de a jegyzeteim azok nagyon. Magyarán odaadom bárkinek a telefonom feloldva, mert nyugodtan csináljon amit akar, de a jegyzeteimet nehogy már elolvassa.

  5. Akkor már lehetne ez egy opció minden apphoz, hogy ki lehetne választani, melyiket lehet csak TouchID-val megnyitni, és akkor az már elmenne kvázi "guest" módnak. Egy klikkel aktiválva vhol a beállításokban.

  6. @BoRRoNeo: Mert szerinted elképzelhetetlen, hogy valakinek nincs tele a telója meztelen képpekkel a csajáról, ellenben olyanokat jegyzetel, amiket nem akar más orrára kötni

  7. @HSA: De, elképzelhető, csak annyira kicsi az esélye, hogy felesleges rá programozni. Több tucat dolgot tudnék mondani, aminek nagyságrendekkel nagyobb valószínűsége van és megoldásra vár az iOS-en belül.

  8. Remélem ezeken felül marad idejük az optimalizációra is ipaden, mert ami most van katasztrófa. 🙂

  9. @HSA: Ez rendben van, de ezért van védve a telefon jelkóddal, ujjnyomattal. Ez tényleg létező dolog, hogy emberek odaadják mások kezébe a saját telefonjukat, hogy “használd”?
    Jó, marhára nem érdekel, hogy megcsinálták, gondolom volt vagy fél óra a már elkészített API-t felhasználni hozzá, csak furcsa, hogy ez létező igény. Soha nem adtam oda senkinek a kezébe, maximum azért, hogy nézzen meg egy videót vagy képet. Ha nyomkodni akarja, nyomkodja a sajátját.

    Az oktatási fejlesztések viszont kibaszott jónak tűnnek.

  10. Rém egyszerű. A beállításokba be kell tenni egy kapcsolót minden progihoz, hogy Touch ID? igen/nem. Ennyi. Azért az Apple is el mehet a p+/=ba. Minden kics pici jelentéktelen “fejleszésért” várja a vállveregetést. Ja kék meg fehért meg mittudom én. Nálunk úgy van, hogy aki fáradt az alszik. Ahoi!

  11. @White64GB: Itt a pont. Ezek lóhugynyi fejlesztések. Ezer meg ezer olyan apró dolog van még, amivel lehetne jobb a rendszer, ráadásul fontosabb is mint pl. ez a night mode. Most komolyan, ez egy akkorra bumm, hogy ekkora kampányt kell csinálni hozza? Hol élnek ezek a seggfej amerikaiak? Amerikában.

  12. Hat en azert ezen a keke dolgon jot mosolyogtam,egyet ertek ha faradt vagy nem trlot nyomkodsz,de kivancsi vagyok lehet erezheto lesz a kulonbseg. A jelkodot,ujjlenyomatot en se tudom mit sajnaljak,eddig az ember azt mondta hogy jaaaj de jo,mostmeg mar vegreeee b 🙂

  13. nekem az is jó lenne, ha lenne e-mail és sms hang és nem halványulna el a kijelző, ha melegszik az iphone… ?

  14. Ezeket eddig is lehetett jailbreakkel, bár egyébként nem néz ki rossz frissítésnek. Csak hozná vissza az életbe a 4S-t meg az iPad 2-t….

  15. Az alvásról jut eszembe az ébresztés. Jó lenne az ébresztőóra hangerejét végre be lehetne állítani és menteni. Nem kéne a hangerőt minden reggel visszaállítani hogy a hívásokról le ne maradjak.

  16. Akinek van gyermeke vagy fiatal rokona biztos adta már átt a telefonját hogy tessék nyomkodd, játsz vele. Itt jól jönne egy ujjlenyomatos kodolás hogy bátran odaadhasd a telefonod. A note app keves. Valaszthassam en ki mire akarok extra vedelmet.
    Az elso hozzaszolonak uzenem: az eredeti cikkben meg is neveztek a f lux tweaket, nyilvan az applenek is lehet haszna a tweakbol, a legjobbakat beepithetik es meg milliokat sem kell kolteni a fejlesztesre vagy a kitalalasara.

  17. @ef-dani: Ahány ember, annyi felhasználói szokás. Nagyon könnyen megoldható fícsörnek érzem, igény pedig biztosan volna rá.

  18. Föltette már valaki? Hogy fut a sima 6-on?

  19. @skimen: 4s-en, 5s-en és 6s-en néztem, azokon rendben van, ebből kiindulva iPhone 6-on sem lehet vele semmi gond.

  20. @Jadeye: Köszi, akkor fölteszem én is..

  21. Public beta mikorra varhato belole?

  22. @Józsi: Van külön hang nekik…
    @epstein: Na ez engem is idegesít, pláne mikor még a rezgő is bekapcsolva marad, frászt kapok reggel…
    Tök egyszerű megoldás, a “némító” gomb legyen profil 1 és 2. Az egyik halk a másik meg nem, máris boldogabb lennék mert csak átpöccintem estére azt joccakát.

  23. Srácok, nagyon régóta lehet ujjlenyomatos védelmet adni az appoknak. Csak nem az Applenál kell ezen reklamálni, hanem a fejlesztőknél. Pl a Mercury és az epay is lazán alkalmazza már egy ideje az ujjlenyomatos védelmet. Annyi történt, hogy az Apple berakta ezt a lehetőséget a jegyzetekre is. Ettől függetlenül bármely fejlesztő bármely appjára rá tudja rakni legalább az iOS 9 óta, de lehet már a 8ban is.

  24. Lehet már tudni a megjelenését??

  25. @jecy: nem, nem lehet. Ennek egy oka van megpedig ahhoz belsos engedely kell amit az ios nem engedelyez igy jailbreak nelkul ezt megoldani nem lehet. nem veletlen nincs meg ujjlenyomatedelem az appokon.

  26. @farkas63:
    Ez így ebben a formában nem igaz, mert a 1Password is tud ujjlenyomattal nyílni. Addig semmit nem tudsz kezdeni az appel. És ezt megtehetnék a mobilbank (K&H) alkalmazással is, csak kb. nem érdekli őket.

  27. Ugy ertem olyat appot csinalni ami ezt kezeli, hogy be tudd allitani melyik appot akarod levedeni. Sok ilyen appot kerestem mar, de sose talaltam. 🙁

  28. @Zoli97: a cikk zárómondata:

    A várható megjelenési idejéről viszont egyelőre nem közölt információt az Apple.

    @farkas63: jailbreak nélkül más appot nem tud lezárni egyetlen másik app sem. csak saját magát. de saját magát már elég régóta, és ezt az adott fejlesztő tudja beletenni.

  29. A paypal pl. feloldható ujjlenyomattal jelszó helyett.
    Amúgy szerintem ha ezt bele tették a jegyzetekbe, a fotókba is be lehetett volna.
    Amúgy tényleg semmi kis fejlesztések, lennének ennél sikeresebb ötletek is. Emellett Siri is tudhatna már magyarul…

  30. De ha belerakjak mindenbe akkor mi lesz a tobbi ios fejlesztesenek a temaja? Xd

  31. Jöhetne már a publikus is.

  32. Ez a szifon app is kek… most akkor nem fogok jot aludni?!

  33. @cefalopoid: majdnem mindegy, hogy maga az app milyen színű. az számít, ha kijelző színhőmérséklete a kék felé van eltolódva.

  34. Valaki felrakta már 6s-re? Ha igen mik a tapasztalatok? Előre is köszi a választ!

  35. @bangoheifetz: nincs vele semmi gond, sőt, még sokkal gyorsabbnak tűnik, mint a 9.2 volt. de mire vagy pontosan kíváncsi?

  36. Sziasztok. 5S-en milyen?Valakinek velemeny rola?
    Koszi.

  37. @meszi83: fentebb már írtam, hogy 4s-en és 5s-en is néztem, és nem volt gond vele. pontosan mire vagy kíváncsi? nem merül jobban, nem lassabb, stb., ezek a klasszikus rémhírek.

  38. @Jadeye: köszönöm a válaszod. Lényegében az érdekel, mennyire stabil ( így fél nap után ), akku, gyorsaság. Ha kijön a publikus, érdemes e feltenni.

  39. Most olvasom az ejszakai muszak ujitas csak ujabb keszulekeken lesz hasznalhato 5s-tol felfele.

  40. Azert nem csak rem hir, 4s brutal merul 9-es rendszer ota, pedig mindent offoltam a leirtaknak megfeleloen es uj akku is kerult bele. 3g on, 2kiengedett hivas es del fele mar 50X %-os a toltottseg

  41. Publikus bétarol vmi info? Valaki csörögjön ra az Apple-re dobja már ki 7orátol 🙂

  42. @meszi83:
    Szia. Hol olvastad? Mennyire biztos? Sokat használom úgy a telót és jó lenne ha régebbieken is működne.
    i5

  43. Valamelyik kulfoldi oldalon olvastam a delutan folyaman a twitteren mar nem emlekszek ra…

  44. @meszi83:
    Köszi a gyors válaszod. Ahogy nézem teljesen igazad van:-(((((((

  45. Nagyon szivesen!
    Udv.

  46. Tölthető a publikus 9.3 beta1! 🙂

  47. Azert ez mar tényleg kib*aszás. iPad Mini nem kapta meg a kijelző hőmérséklet állítást…..

  48. Sziasztok. Az i5 végül megkapta az újításokat?

  49. Nekem nagyon tetszik ez az ejszakai mod. Minden este olvasok vagy egy orat lefekves elott, netezek is, sokkal kellemesebb a szemnek ez a szinhomerseklet. Plane hogy allithato. Eddig nem lattam eszreveheto hibat. Ipad air.

  50. warl0: nekem retinas minim van, ez mini2, ebben mar bennevan. biztos eleg alacsiny szinten megy ez a dolog es nemi hw tamogatas kell hozza.


Add a Comment