Mostanában a munka és egyéb elfoglaltságok miatt alig jut időm játszani egy jót, akár telefonon, akár számítógépen – pedig például a StarCraft 2 legújabb része a megjelenés napja óta meg van, de csak tegnap tudtam kipróbálni.

Időszűke miatt mostanában azokat a játékokat kedvelem, amik nem követelnek túl sok időt és ezt vagy úgy oldják meg, hogy sűrűn van mentő pont, vagy pedig csak az ügyességünkön múlik, milyen hosszú egy játék. Az utóbbira jó példa a mai játékunk, a Last Horizon.

Ebben a gyönyörűen minimalista játékban a túlélésünkért kell küzdenünk, ugyanis mi vagyunk az utolsó élő ember, aki épp elhagyja haldokló bolygóját, hogy távol, az űr végtelenjében új otthonra leljen. Kalandunk során csupán néhány fontos dolgot kell szem előtt tartanunk. Az űrhajónknak üzemanyagra van szüksége, nekünk pedig oxigénre, illetve a rakétánk esetleges sérüléseink javításához ércre. Ezek mindegyikét valamelyik bolygón találhatjuk meg, melyeken finoman kell landolnunk, különben felrobban az űrhajónk és vége a játéknak. A játék célja, hogy minél tovább életben maradjunk, ezzel minél magasabb pontszámot érve el és ezalatt minél több bolygóra szálljunk le, közben megszerezve a terraformáláshoz szükséges eszközöket.

Utazásunk során kiderül, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, ugyanis nem éppen túl barátságos idegenek lakják egyes bolygókat, akik nem szeretik, hogy mi a planétákon bányászgatunk. Természetesen emberi túlélőkkel is találkozunk, akik segítségünkre lesznek a bolygók lakhatóvá tételénél.

Az égitestekre való landolást nehezítik a rajtuk található geológiai képződmények, de soknak még egy vagy több holdja is van, amik csúnyán oldalba kaphatják a hajónkat, ha nem figyelünk. További nehezítés, hogy időnként elhúz az égen egy üstökös, amit egy meteorraj követ, de könnyedén aszteroidamezőbe is kerülhetünk, és még akár egy fekete lyuk is magába szívhat.

A bolygókat a képernyő szélén található apró háromszögek jelzik, amiknek a fajtájából már egyből láthatjuk, hogy milyen nyersanyagokkal rendelkező égitest lesz arra és eldönthetjük, hogy melyik felé vesszük az irányt. A planéták fajtája és elhelyezkedése minden játékban más és más, így nem egy előre “megírt” pályát kell teljesítenünk, hanem minden alkalommal valami teljesen új, valami más fogad.

Az irányítás roppant egyszerű, ugyanis csak három gombot kell nyomkodni, hogy a megfelelő irányba haladjon az űrhajónk és ne váljon egy lélékvesztővé. Két gomb szolgál a hajó kormányzására, míg egy a tolórakéta erejét szabályozza. Az üzemanyaggal csínján kell bánni, hiszen ha elfogy, akkor nem tudunk finom landolni a bolygón, elfogy az oxigén és véget ér a kaland, éppen ezért nem érdemes folyton padlóig nyomni a gázt, hanem inkább finom gázfröccsökkel célszerű manőverezni.

A Last Horizonban négy különböző szint található, melyből az első három (Flight A, B, C) jellegében eléggé hasonló egymáshoz, viszont a Flight X eléréshez, és ott komoly pontszám megszerzéséhez már komoly gyakorlat kell.

A játék grafikája szerintem egyszerűségében gyönyörű, szépek a színek és a színámenetek, változatosak a bolygók és a Last Horizonnak szerencsére van fizikája is, így például a gravitáció elég fontos szerepet játszik a landoláskor vagy épp az elinduláskor. A zene is nagyon jóra sikeredett, nekem át tudta adni ezt a sejtelmes, kicsit reménytelen, mély űri kaland-hangulatot, így ha tehetitek, mindenképp hanggal együtt játsszátok.

[appstore id=”1055376602″]