fbpx Skip to content

Az utóbbi hetekben az iOS készülékek tulajainak kedveztünk akcióinkkal, most viszont újra a Mac-es tábornak kedveskednénk egy nem is akármilyen akcióval, ami 2015. december 31-ig vehető igénybe.

iszervizpont-ssdnov-cover

Júliusban már egy kisebb kapacitású SSD bővítés akciót tartottunk, aminek nagy sikere volt, hiszen ez egy sokkal olcsóbb, de annál hatékonyabb módszer a gépünk gyorsítására, mint ha egy újat vennénk. Az SSD-nek rengeteg előnye van a HDD-hez képest, nincs benne mozgó alkatrész, ezért kevésbé sérülékeny, kevesebb áramot fogyaszt és kevesebb hőt termel, de az az igazán fontos, hogy sokkal gyorsabban képes adatot írni és olvasni, ami talán a legfontosabb egy adattároló esetén.

Az SSD-nek csak annyi a hátránya, hogy a gigabájtos ára sokkal magasabb, mint a HDD-nek, bár szerencsére ez folyamatosan mérséklődik. Sok felhasználónak elég akár 128 vagy 256GB-os tároló is, de vannak olyanok is, akik szeretnek mindent a gépükön tudni és nem a felhőben, viszont nem lassú merevlemezen, hanem szupergyors SSD-n. Ezeknek a felhasználóknak szeretnénk most kedvezményes árú lehetőséget biztosítani 500, illetve 1000GB-os SSD bővítésre, de természetesen aki kisebb tárhellyel (120, 250GB) is beéri, az is kedvezményes árat fog kapni a következő két hétben, egészen 2015. december 31-ig.

samsung-evo-850

A Samsung 850 EVO sorozatát találtuk a legkedvezőbbnek ár-érték arányban, illetve kapacitási opciókban. A 120GB-osat 27900 Ft-ért, a 250GB-osat 35900 Ft-ért, az 500GB-osat 61900 Ft-ért, míg a brutális, 1000GB-osat 126900 Ft-ért építjük be a hordozható Mac-etekbe. Az SSD kérhető a HDD, de akár az optikai meghajtó helyére is (ebben az esetben OptiBay kerettel) – aki ez utóbbit szeretné, annak 8900 Ft-os felárért ezt is meg tudjuk tenni. Minden SSD bővítéshez ingyenesen jár az OS X tetszőlegesen választott verziójának telepítése és a TRIM beállítása a TrimEnabler segítségével, vagy a trimforce segítségével a támogatott rendszereken.

Az egész procedúra nagyjából 3–4 órát vesz igénybe, amihez kérünk, telefonon egyeztessetek időpontot, különben akár 1–2 napos is lehet az átfutási idő. Az SSD-re a Samsung alapból 3 év garanciát ad, amit rajtunk keresztül tudtok majd érvényesíteni, de a terméket a samsung.hu-n regisztrálva további két évet kaptok.

Az akció csak a hordozható Mac-ekre érvényes, és a gyárilag SSD-vel szerelt gépekre (Retina MacBook Pro, MacBook Air, Late 2013-as Mac Pro) értelemszerűen nem vonatkozik, illetve 2015. december 31-ig vehető igénybe.

Olvasd el a hozzászólásokat is

25 Comments

  1. Na, ezért nem szerettem a MAC-emet és eladtam. Szakember kell egy winyó cseréhez, bővítéshez. Vicc…

  2. @expa: sehol nem szerepel olyasmi, hogy szakember KELL hozzá! te magad is meg tudod csinálni, ha utánaolvasol mondjuk ifixiten. a fenti ajánlat azoknak szól, akiknek sem idejük, sem kedvük nincs ezzel foglalkozni, és inkább más, tapasztaltabb emberre bízzák mindezt.

  3. Nekem mostanában olyasmit csinál a macbookom (pro 2012) hogy akár egy full hd-s film nezesnes is suvit a venti. Ez lehet a hdd melegedes miatt ?

  4. @diario: a ventilátor nem hűti a HDD-t, azt a CPU és a GPU tudja felpörgetni. elképzelhető, hogy mindössze ki kellene takarítani a gépet, és hűtőpasztát cserélni benne.

  5. 10 perc a csere. 10 csavar ki hdd ki ssd be csavarok vissza. Haveromnak csinaltam (580 evo) 500gb 45 ezer volt atszamitva. Aki lusta vagy nem ért hozza az vigye szervizbe.

  6. Az utolsó mondatot segítsen valaki értelmezni.

  7. @xantos85: az Apple által beépített SSD-k speciálisak, nem 2,5″ méretűek, így azok cseréje ebben az akcióban nem lehetséges. lásd (rMBP, Early 2013, 15″):

  8. A ‘telefonon egyeztessetek időpontot’ link nem működik 404…
    Az tiszta sor, hogy az eleve SSD-vel szerelt hordozható Mac-re nem vonatkozik az akció, de mivel a mai délután se az iSzervizPont, se másik két szerviz nem vette fel a telefont (by the way a Mac és iPhone szervizek miért nem veszik fel 5-ből négyszer a telefont amúgy sem?!) ezért hátha tud rá valaki itt válaszolni: mennyibe kerülne egy mid 2011 MacBook Air 256GB-os SSD-jét 512-re vagy 1GB-ra cserélni? Köszi!

  9. @lambdacore: a kapcsolat linket javítottuk, köszi.

  10. @lambdacore: Elnézésedet kérjük, ha épp nem vettük fel a hívásodat – de ilyenkor természetesen visszahívunk, ha hívószám elküldésével hívtál minket. Megkérdeztem a kollégákat, de senki nem hívott minket ötször egymás után. Biztosan jó telefonszámon próbálkoztál utolérni minket? Mindenesetre arra kérünk, hogy írd meg egy emailben a készüléked sorozatszámát, hogy az alapján pontos árajánlatot tudjunk neked adni mind az 512GB-os, mind az 1TB-os bővítésre.

  11. @iSzervizPont: Ma délután nem hívtalak titeket 5x, hanem három szervizt próbáltam elérni, de senki nem vette fel. A fentebb említett statisztika csak az általános tapasztalatom, de lehet hogy én telefonálok rosszkor 🙂 A weboldalatokon a kapcsolatok menüpont alatti számot csengettem 48-as végződésű hívószámmal vagy fél percig 15:48-kor, azóta senki nem hívott vissza. Na de ez már nem is lényeges, mert köszönöm a választ, írok email-t 🙂

  12. @lambdacore: Azt is el tudom képzelni, hogy költséghatékonyság miatt nem tartanak külön kollégát telefonos ügyfélszolgálatra. Annak meg én sem örülnék, ha mialatt könyékig a laptopomban matatnak, közben fél kézzel telefonálnának is.

  13. @Jadeye: xantos85 erre gondolt:
    “Az akció csak a hordozható Mac-ekre érvényes, és a gyárilag SSD-vel szerelt gépekre (Retina MacBook Pro, MacBook Air, Late 2013-as Mac Pro) értelemszerűen nem vonatkozik.”

    Mivel ott az “és”, ezért nem tudta értelmezni, mert azzal együtt nincs értelme a mondatnak.

  14. @Vikitorony: az “és” az akció két feltételét köti össze: csak a hordozható Mac-ekre érvényes ÉS a gyárilag SSD-s gépekre értelemszerűen nem vonatkozik. a felsorolásban ott a Mac Pro is, ami SSD-s gép, de nem minősül hordozhatónak. nem értem a problémát.

  15. @Jadeye: Ha ÉS helyett DE lenne ott, akkor véleményem szerint emészthetőbb lenne az igazságtáblát követve.
    ÉS esetén ugye mindkét bemenetnek egyeznie kell, hogy a kimenet igaz legyen. Ezzel szemben az idézett mondat elején “érvényes” (igaz), a második felében meg már “nem vonatkozik” (hamis) szerepel.

    Ennél több karaktert véleményem szerint nem ér meg ez a felvetés.

  16. @Vikitorony: az akció igénybevételéhez mindkét feltételnek teljesülnie kell: tehát hodozható Mac legyen, és ne legyen eleve SSD-vel szerelt. a mondat második fele tehát igaz, hiszen az eleve SSD-vel szerelt gépekre nem vonatkozik az akció. ha hamis lenne, akkor azokra is vonatkozna.

  17. @Vikitorony: ajánlom figyelmedbe az alapvető nulladrendű logika tanulmányozását 😛 Az, hogy valami nem rendelkezik valamilyen tulajdonsággal, az önmagában nem hamis. Ez egyszerűen egy negáció. “ha hordozható, ÉS (nem SSD-s)”. A mondat teljesen jó úgy, ahogy van.

  18. Ha megtörtént az SSD csere, onnantól hogyan kerül át a rendszer és az adatok?

  19. @mremil: ahogyan az ott van a cikkben is:

    Minden SSD bővítéshez ingyenesen jár az OS X tetszőlegesen választott verziójának telepítése és a TRIM beállítása a TrimEnabler segítségével, vagy a trimforce segítségével a támogatott rendszereken.

    az adataid és beállításaid átköltöztetése külön díj ellenében érhető el. az SSD beépítése csak az OS X telepítését foglalja magában alapból. a költöztetésre egyébként használhatod a Migration Assistant appot, ami az OS X része: https://support.apple.com/hu-hu/HT204350

  20. @Jadeye: Amit linkeltél, az azt feltételezi, hogy van két mac-ed egy régi és egy új.
    Na most ha én itthon végzem az SSD bővítést, akkor lesz egy Mac-em SSD-vel, erre rendszert tudok rakni, az nem gond, de hogyan kerülnek át így a régi HDD-ről a beállítások adatok stb.

  21. @mremil: akkor külső házba teszed a HDD-t, és átmásolod manuálisan a user mappád tartalmát és az alkalmazásokat – ez linkelve is van a Migration Assistantról szóló dokumentum elején: https://support.apple.com/hu-hu/HT202910

  22. Tegnapi nap reggel e-mailben küldött ajànlatkérésemre sajnos mostanàig nem kaptam vàlaszt. Remélem megkaptàtok.
    Tàrgy: Ajánlatkérés: Macbook Pro 17 (Early 2011) – szerviz

    Köszi

  23. @melko: Szia. Megkaptuk a leveled. A beérkező e-mailek megválaszolásával is érkezési sorrendben foglalkoznak a kollégáink, és hamarosan válaszolnak majd a pontos árajánlattal. Köszönjük a türelmed!

  24. Sziasztok, mac mini legfrissebb , 1tb-os hdd cserét is vállaltok?

  25. @copfy: Szia. Kérlek írd meg nekünk kérésed e-mailben a készülék széria számával együtt, és kollégáink válaszolnak neked a pontos árajánlattal.


Add a Comment