fbpx Skip to content

Az iOS 9 egyáltalán nem lett egy rossz rendszer. Az iOS 8-cal voltak ugyan problémák, de az iOS 9 tapasztalataim alapján összességében jól használható és hibamentes lett.

ios-9-vs-ios-8-main

Természetesen régebbi készülékeken már nem lehet csodákat tenni, de ettől függetlenül a legtöbb készüléken egyáltalán nem észrevehető lassulás. Én őszintén azt ajánlanám, hogy az iPhone 4s-re nem feltétlenül szükséges az új szoftver, de az iPhone 5-től felfelé már kényelmesen használható, minden probléma nélkül. Nézzétek meg a videót.

Az iPhone 5c-t sajnos kihagyták a sorból, azonban hardvere közel megegyezik az iPhone 5-tel, így lényegében ugyanazt kapnánk.

Olvasd el a hozzászólásokat is

114 Comments

  1. 5s-en szinten minden event handling, animáció, app load lassabb és lagosabb lett, nagyobb delay, gyász. fel nem teszem. esetleg 9.1, ha reszelnek rajta.

  2. Éjjel frissítettem én is a 9-re, ez az első alkalom, hogy nem vártam meg 1-2 alverziót. Érzésre csak az iOS 8.3 lett olyan gyors, mint most a 9, összeszedték magukat a fejlesztők, a hívás bug is eltűnt végre.

  3. Sajnos én is bele estem azoknak a táborába akiknek valamiert ,de nem megfelelően működik az ios9. I6 plusom van de akad , kilép alkalmazasokbol, az új multitasking az teljesen akad meg fagy … És meg sorolhatnám….! Valakinek vmi ötlete hogy ez mitől függ ? Valakinek teljesen jó valakinek kevésbé és valakinek teljesen használhatatlan .. Mitől függ ez ? Sajnos most nincs lehetőségem arra hogy vissza tegyem ios8.4 et de valakinek vmi ötlete hogy hogyan tudnak javitani a telefonomon ?? Vagy csak varjak a következőre frissítésre …

  4. Szerintem csinálj egy hard resetet.

  5. Nekem is hasonló gondjaim vannak i6 plussal.
    Az alap képenyő nem fordul el, ha mégis véletlenül, akkor lefagy. A kijelző beállításnál ha átteszem nagyított nézetre, akkor elsötétül a képernyő és kb 5 percig semmire nem reagál, bármelyik gombot nyomom. Ha innen visszateszem normál nézetre ugyan ez a jelenség.
    A hard reset nálam megvolt, sajnos nem segített, minden maradt a régi.
    Nagyon úgy tűnik nincs más, csak várjuk a 9.1-et…

  6. Nekem is i6 plusom van. Minden tökéletesen működik, viszont a multitasking felület nálam is eléggé akadós. Plusz nem vagyok elájulva ettől az egész 9-es verziótól, többet vártam… ez igazából (a jelenlegi hardverrel) csak 8 átdolgozása, semmi extra. Még a betűtípust is percekig kellett néznem, hogy feltűnjön, és több családtagomnak se tűnt fel elsőre.

  7. Meg volt a hard reset nekem is , csak tényleg nem értem mar ezt … Az i6os szériain kene hogy a legzokennomentesebb legyen ez az egész … Legjobb chip legjobb minden az i6 ban .. És sorba olvasom hogy i5 ön milyen jó meg milyen jól fut … Valakinek meg vmi ötlete ?

  8. Szerintem bugos, es nekem azt mondaták az Apple -nél is, nekem az iCloud mentés eltűnt a twlefonról , a készüléken megmaradt minden és néha akad és lassabb is egy kicsit , i5s, air 2.

  9. Nekem Ipodon touch 5-on teljesen jól fut:) nem vettem észre külonbseget 8.4.1-hez kepest sebessegre,sot neha meg gyorsabb is:)

  10. Ráadásul sokkal gyorsabban merül … Pedig azt írtak hogy akar egy órát lehet meg takarítani az új ios9 el …

  11. Jah akkor marad az hogy var az ember

  12. Lassan 2 napja frissítettem OTA-val.Nálam eddig tökéletesen fut, kicsit gyorsabb, nem akad, bug még nem jött elő, akku talán kicsit jobb, pedig azóta nyomkodom rendesen.
    I6 64GB.

  13. Ja és az appok sem ios9 ben vannak még, vág nem jol gondolom?

  14. Vagy

  15. Másnál is fekete lesz a képernyő Ha egy email csatolt PDF filet akar megnyitni?ios 9 iPhone 6

  16. Két iPhone 6-ra is felraktam az iOS 9-et! Tökéletesen fut minden és gyorsabbak az animációk is! Csak ajánlani tudom! De aki teheti próbálja ki a iOS 9.1 Béta-is mert az érezhetően gyorsabb!

  17. Jadeye: küldted a linket az akkuval kapcsolatba Az normális ha 68% on vagyok 2ora 25 perc a használat és 6ora 24 perc a készenlét ?

  18. @GaraiSG: Ezek szerint te már kipróbáltad a 9.1-et? Talàltál hibákat benne, valamint az akku ideje van olyan mint a 9-nèl? Köszi a választ előre is.

  19. @MateK: anno mikor az ios 7 jött, voltak akiknek pörgött az i4 köztük kedves Jadeyenek is. ami mára már elismert, hogy megölte az i4-t az ios 7. szerintem tedd vissza a 8-at. és saját szemeddel győződj meg róla, hogy valóban nincs e gond. mert nem hitelesek a hozzászólások. még a szerkesztőktől sem.

  20. Jó lenne vissza tenni de nincs rá lehetőségem , nincs gép. Szeretem az iPhone-t nem is hiszem hogy el partolok melole egy darabig csak hat elég szomorú hogy mindig vissza kell rakni 🙂 kicsit úgy tűnik ez az egész hogy jó rengeteg új dolog van újdonság amik jól működnek ,de annak aminek igazán működnie kene az alapot meg ennyi év után sem sikerült 100% os ra meg csinálniuk … Pedig ha jól tudom a legtöbbet kereső cégről van szó ….

  21. Vki tud vmit a newsrol? Angliába (London)vagyok angol telefon ország angol , nyelv angol és sehol sincs … Pedig egy helyen meg találtam 😀 amikor a mobil hálózatnal be lehet állítani hogy használhatja az adott app a mobil netett vagy sem … De máshol nem találtam

  22. @aggressor: Neked meg nem kellene ilyeneket írnod! Nálam pl a 9.1 beta i5-ön teljesen jó és attól, hogy Te még mindig az IOS7-et használod, mert nem mered feltenni az újabb rendszereket az a saját nyűgöd és nem azért kellene itt lenned amit csinálsz! A másik cikknél is leírtam neked amit kellett, de elsiklottál felette, hát ez van, van egy véleményed amit leírsz, csak nem vágom minek használod az iphone-t ha olyan béna rajta minden ami új?!? Te is az egyike vagy azoknak akik nem fogják föl, hogy hiába egyforma elvben a hv mégsem fut minden vason ugyan úgy az adott IOS. A droidon ez méginkább így van, próbáltam, láttam!
    Vegyél droidot és annak a fórumán rontsad a levegőt légyszi.
    Remélem elég finoman fogalmaztam és nem bántottam meg érzékeny kis lelkületedet?

  23. iPad air. Eddig megy, különösebb hibát nem találtam. Bár elég idegesítő, hogy hiába van lenemitva, kattog a billentyűzet. Este ne használd és kész.

  24. @gunar:

    Miért van az, hogy az “okosok” által mindenki le van hülyézve, akinek gondja van, le is írja és dühében még véleményt is alkot!
    Erre írtam:
    “Te is az egyike vagy azoknak akik nem fogják föl…”

    Ne forgassátok ki, nem írtam, hogy Te most lehülyéztél bárkit!:) Amit írsz, az szintén a véleményed és nem bizonyított tény, hogy típusokon belül az eltérő hardverek okoznak problémát. Lehet, hogy igazad van, de az is lehet, hogy nem. A szoftver egyforma, iOS7-ig mindegyiken, a különböző hardverrel készülteken is jól működött, tömegesen egyforma probléma nem volt, ami egyiknél jelentkezett, másiknál nem. Mindenki felfogja, amit írtál, de ez laikus véleménye, nem pedig bizonyított tény. Sem fejlesztő, sem szervizes nem vagy az Apple-nél, amit nem sértésnek szánok, csak annyi, hogy találgatsz!

  25. Trakken:Vannak itt nagy arcok. Tobb oldal is fogalakozik az ios9 bugokkal, sokan írták hogy okosabb lett volna a 9.1 et kiadni inkább később. Ez egy blog ahol (elvileg) leíthatod a bánatod,véleményed,hozzászólásod. Gyakorlatban pedig le vagy hülyézve ha nem értesz valamit vagy ha Apple ellen szólsz.Az Apple szent és hibátlan.Aki máshogy gondolja az takarodjon innen, ne rontsátok itt a levegőt, értve?? Menjetek androidos fórumokra aztán ott sírjatok! Szánalom hogy ilyenek vannak itt.De magyarisztánba ilyenek az emberek nincs mit tenni.Remélem elég finoman fogalmaztam és nem bántottam meg érzékeny kis lelkeiteket. 😀 Pfff…Na szevasztok.

  26. @MateK: Egyenlore csak USA-ban erheto el a News app. Valoszinuleg az Apple meg targyal az (ujsag/hir) kiadokkal. Szifon.com szerkesztoseg elirta az elozo iOS 9 hirt, miszerint elerheto a News app USA-ban es UK-ben.

  27. @ChrisSmith21: 9.1 beta 1 esetén megjelent a News app UK régióval is, de ez nem változtat azon, hogy itthon nem érhető el. a 9.0-s cikkből kivettem a UK-t.

  28. @Trakken: Nem találgatok, csak aki kicsit is logikusan gondolkozik annak be kellene látnia, amennyiben van két dolog amit összepárosít és ebből csak az egyik szigorúan konstans, a másik nem és ez jelen esetben pontosan a hardver, mert mint az utánad írónak már párszor kifejtettem, de képtelen a logius gondolkodásra mint láttuk itt sok esetben, s fentebb is ahogy lereagálta, nem kommentálom, mert elárult magáról mindent.
    Szóval a hv nem áll feltétlenül mindig azonos gyártó alkatrészeiből, ami okozhatja különbségeket azonos szoftverrel. Pedig nem szabadna, de más oka nem lehet, ha pl eladott X millió db készüléken csak (és most hasra ütök) kb 5%-on jön elő bizonyos bug, másik meg lehet még kevesebben jelenik meg és ezek nem feltétlenül fedik le egymást . Ha ismered a valószínúségszámítás alapjait akkor nálad is és mindenkinél ennek kellene kijönni.
    A windows is részben ezért “muzsikál” másképp minden gépen, bár ez egy eléggé sarkított hasonlat, vagy ott van az android, csak ezeknél ezek a tényezők vmennyire bele is vannak kalkulálva az alap OS-be, míg ezt az Apple esetében beláthatjuk nem lehet előre látni, ha vmelyik alkatrész kombinációnál adott típusban nem fog azonos módon reagálni mindenre.
    Ha van ennél logikusabb magyarázata vkinek akkor előállhat vele, de az hülyeség, hogy az Apple elfelejtett IOS-t írni, meg ha Jobs élne, meg egyéb sz@rságok! NEM! Vegyük számba, hogy egyre több az eladott készülék, mert minden újabb típusból évente többet adnak el és az 5S a mai napig nagyon kelendő az utolsó 4″-os méret miatt, ezért is kellett a gyártónak több beszállítót keresni és itt jön be aminek ugye nem szabadna, a keveredési hibalehetőség X dbszámnál amik teljesen egyformák, de nem egy helyre kerülnek eladásra, rögtön megvan egy teljesen logikus ok.

  29. @AppleFan: Igen vannak, mint pl Te is! Aki menthetetlen ezen a téren!
    Neked is javaslom használj még sokáig több éves IOS-t, majd ha már semmi app nem fogja támogatni, térj át droidra és ott rájössz majd semmivel nem jártál jobban. Amugy javaslom még BB-t az atom stabil és mindene működik mindig ha jól tudom. Vagy használj továbbra is kb idézlek “hozzánemértő programozók által készített OS-t” (ne kövezz meg ha kicsit pontatlan voltam) az “Apple egyre kevésbé innovatív, a droidos vasak mögött lemaradó” készülékein. Csak ki érti ezt , tán mazochizmus? 😀

  30. Trakken!
    Olvass nyugodtan vissza az IOS7 előtt is mindig akadtak bugok a friss IOS-ben és javítva is lettek amik valósan sok db-nál előjöttek. De sokan hibának vélték azt is, amikor vki kitalálta, hogy az iphone alvásból kiléptetve ugrik vissza a wifire, pedig ez úgy működött a kitalálása előtt is, csak Gipsz Jakabnak az egyik IOS kiadása után, rohadt nagy unalmában feltűnt és megszakértette ezt mint bugot. Pont mint akiknek a “fancsi” által favorizált bugot meg kellett mutatni milyen is az és lám onnantól őket is zavarta, pedig addig is iphone-t használtak, mégsem tűnt föl, akkor azok mind buták?

  31. @AppleFan:
    “Ez egy blog ahol (elvileg) leíthatod a bánatod,véleményed,hozzászólásod. Gyakorlatban pedig le vagy hülyézve ha nem értesz valamit vagy ha Apple ellen szólsz.Az Apple szent és hibátlan.”

    Ha már idézgetünk, akkor nézd csak vissza mikor jogosan meg lett szólva a Note5 cerkája itt akkor le lettek ovodásozva, stb akik jogosnak tartották a kritikát, pedig az Apple ilyent azért nem csinált, mert az i4 antenna problémáját a 4S-ben megoldotta és nem adott ki még olyant ami az előzóben közel azonos volt és az újabb vasnál elcseszik. Szóval ez egy Apple blog és mégis ciki pont a legnagyobb koppintóját itt kicsit fikázni?

  32. @gunar: muszáj neked állandóan itt vergődnöd és másokba belekötni a véleményük miatt? Emelj nyugodtan oltárt a csakis_és_rettenthetetlenül_tökéletes_ájfon egyházának aztán imádd nyugiban, ne gondolatrendőrködj már folyamatosan.

  33. Valaki azt monja már el nekem, hogy a képa képben , hogy lehet előhozni, próbáltam úgy , hogy oszrottkepernyőn, a mailben elmentem egy YouTube linkre, átugrott a YouTube oldalra , aztán próbáltam a fotó appban megnyitni a videót de nem tudtam ide -oda tologatni, ha levettem róla az újam leállt és vissza ugrott ahol volt..

  34. @Zoli1992: szerintem jobb a 9.1 béta! Az üzemidő is jobb! Párommal mindketten ezt használjuk már egy jó hete! Ő hibát nem vet észre! Én azt figyeltem meg néha gondol egyet és kilép valamelyik app-ból! De ez bétánál előfordulhat, főleg ha az adot appot ritkán frissítik!

  35. Nekem nem sok problémám van 4s-n vele.Nem lassabb mint az előző rendszerek.Ráadásul ráfríssitettem a 8.1.2-s jb rendszerre,és még így sem volt pokoli lassúlás.De ez egyéni vélemény. Kit érdekel a boot idő. Ha meg volt már nyitva egyszer egy alkalmazás nem azt mondom,hogy szárnyal,de elviselhető.Senkit nem tántorítanék el tőle. Egyéni vélemény.

  36. Reggel van,bocs a sok szó ismétlés miatt.

  37. Ios 10 Public Béta mikortól lesz tölthető? És iPhone 7 megjelenés? Lehet mar tudni mikortól lesz kapható? És iPad pro 2 megjelenés?

  38. Ha fizetnének se raknám fel a 9-et.
    Mindig ez van…

  39. @GaraiSG: Köszi a gyors választ. Ma fel is rakom.

  40. @Stood: Sosem fizetnek?

  41. @Zoli1992: Szívesen!

  42. Már nem azért, de egy ilyen teszt frissen feltelepített iOS-el nem sokat ér.
    Ezek az apró kis késleltetések amik nem tűnnek vészesnek a harmadszorosára fognak nőni amikor megpakolod a telefont a szokásos alkalmazásaiddal, képeiddel, zenéiddel.

    @AppleFan: Egyetértek. 😀 Bizonyos emberek azért viselkednek így, mert félnek beismerni maguknak, hogy a telefon amire 100-200ezret költenek az valójában mégse olyan csúcsszuper és hitegetik maguk összevissza.

  43. Norbert M ; Nagyon köszi!

  44. @gunar:

    Látod, épp ezt írtam! iOS 7 előtt is voltak hibák, de olyan globális mértékben, mint most ez a hívás bug, nem! Tehát mondjuk az iOS8 felhasználók felénél jelentkezett. Előtte is ugyanaz az i4s, i5, i5s volt a kezükben egységes szoftverrel, az egyéni hibákon kívül nem volt más. Persze az egységes hibák, amiket kijavítottak. Nem mondom, hogy nincs igazad, de azt sem, hogy így van. A soraidból is kiolvasható, hogy feltételezés, amit írsz. Ez megint csak nem baj, de nem mondható ki egyértelműen, hogy így van.

  45. @gunar:

    A Note5 fikázás és hasonlók tényleg ovis dolog. Ha az iPhone tökéletes lenne, mint ahogyan ezt hazudja magáról, akkor megtehetné bárki a konkurencia leírását. Mindenhol vannak hibák, kettétört 6+ csak, mert zsebben volt, i5 ocsmány kopásai, amire széttették a kezüket! Az autók is festve vannak, de, ha mondjuk az érintéstől elkezdene kopni, akkor megoldanák! Az, hogy az iOS8 -at 1 év alatt sem tudták használható állapotba hozni. i4, 4s home gomb hibái, i5 bekapcsoló gomb probléma, stb… Szóval, ha ebbe kell belemenni, az tényleg totál felesleges.

    Az iPhone-t azért támadják annyian, mert saját magát emelte az egekbe, hype, nagyobb füst, mint láng alapú marketing. Nem kell csodálkozni, hogy az embereknek magasak az elvárásaik, ha maga a gyártó győzi meg őket arról, hogy a világon a legjobb telefont Ők produkálják! Persze, hogy más gyártók is tele vannak, akár idegesítőbb hibákkal is, de egyikről sem hallottam, hogy flegmán a legjobbnak kiáltotta ki magát!

    Tehát én is a véleményemet írom le. Nincsen Androidos készülékem jelenleg, iPhone-om van, de ettől még kimondhatom, hogy zavarnak a hibáik!

  46. @Stood:

    Nem tudom milyen iPhone-t használsz, de azt hiszem az egyik legnagyobb kritikusuk vagyok, mert van miért. Ennek ellenére az iOS9 már most jobban működik, mint a 8 tette azt valaha. Nincs hívás Bug, nem akadozik (i5s), az akku nem merül jobban. Nekem 7.1.2 van, de a páromén a 9-es van fent, Ő visítana, ha valami alkalmazás is problémás lenne! Nyugodtan felteheted, ha nem tetszik talán még a 8-at vissza tudnád tenni, de teljes törléssel, DFU-ban feltéve nem lehet vele gondod!

  47. Külsőre mutatósabb, de mind az ipad mini 3, mind az iphone 6-on befagynak rendszeresen az alkalmazások nálam…

  48. Norbert M; nem sikerül továbbra sem 🙁

  49. Attila Kiss: Erről van szó. De ne aggódj, csinálj hard resetet vagy restore-t. 😀 Ezen kívül mást elvileg nem is kell csinálnod hogy ne fagyjanak be az alkalmazások. Jó szórakozást. 😉

    Gunar: 😀 Inkabb nem írok neked semmit mert ugysem fogod fel.

  50. Én tegnap tette fel OTA frissítéssel a 9-et i5-re,előtte 8.3 volt.Azon kívül,hogy néha kicsit laggol mikor zárolt képernyőnél nyomok egy home gombot,vagy a főképernyőn lehúzom a keresés képernyőt(amit amúgy soha nem használok) nincs vele gond.Ezek is azért szaggatnak kicsit mert még az első verziója az ios9-nek szerintem.Ezeket írta más is akinek pl i6-ja van.Ezt leszámítva az animációk szerintem gördülékenyebbek,mint az ios 8ban.Nekem nem merül gyorsabban mint eddig,hívás bugom sose volt,viszont most mintha gyorsabban létrejönne a hívás kapcsolat miután “felveszem” a telefont.A telefont telefonálásra,emailre,netezésre használom főként,néha játszok is rajta.(De nem fullos játékokkal!)
    Összességébe véve NEM rosszabb az ios 8.3-nál egy picit sem.Szerintem lesz majd ez is frissítve és még jobb lesz.
    Remélem tudtam segíteni valakinek a döntésben.

  51. @Trakken: A feltételezés viszont valós, mert 50-50 és mint írtam vmi oka kell legyen, hogy csak kis százalékánál jött ki az ominózus hiba, amire Te szintén találgatva írod a felénél, sztem sokkal kevesebbnél jött elő, ha azt veszed mennyi eladott iphone-t érinthetett volna.
    Amugy nem lett sztem a legjobb telefonnak kikáltva, csak a legjobban eladhatónak és az maximálisan igaz is rá. Soha egyik gyártó telefonjából nem adtak el annyit mint ezekből, ami nem semmi és pláne mert nem olcsó.
    Az i5-öm a megjelenés után lett vásárolva és azóta semmi hibája nem volt ezért a bekapcsoló gomb is eredeti, semmi gond vele, nem is értem minek szétnyomkodni, mikor ott a home és azzal éled a készenléti állapotba rakáshoz kell max de ahhoz sem mindig. Azt sem írtam hogy hibátlan lenne, csak többször is a stabilitását és a használhatóságát emeltem ki a többihez képest, bár az utóbbi nézőpont kérdése és használati szokásoké.
    A Note 5 nem lett leírva, csak ki lett emelve egy bosszantó malőr ami egy már megvalósított és bevált megoldást az újabb vason elcsesznek, mint hír volt érték és bárki bármit is ír erre, ami jogos az jogos, ettől még nem ovis senki sztem, pláne egy olyan gyártó kütyüje amelyik koppintja az iphone-t!
    Mert azt teszi hiszen tedd le az asztalra egymás mellé az i6-ot és az S6-ot, hát akinek nem tűnik fel az vak.

  52. @Trakken
    6-ost 8.4.1-el. Semmi bajom vele, stabil, nincs hívás bug-om se soha nem is volt. Akinek a 9-el megszűnt a hívás bug az sokat köszönhet neki mert biztos nagyon idegesítő lehetett.
    Előtte volt plus-om, 5S-em, és a jó öreg 4 ios 7.1.2-vel.
    Csak sajnálom hogy már most egy kicsit lassabb (a teszt szerint) a 6-os. Már most avul…és Te is tudod hogy direkt van ez. 2 év múlva ez is egy épphogy bekapcsolható lassú dög lesz mint most a 4S-ek.

  53. @gabor.: Akkor Te is és AppleFan is elárulhatná nekem, hogy ez vas amit használok évek óta és csak beta szoftokkal szinte állandóan, miért is működik jöbban mint az azonos árú androidos kütyük? Nem hiszem hogy csak nekem dolgozik hibamentesen egyedül az összes eladottból.

    AppleFan !
    Én nem fogom fel azt amit a logika közel a 100%-hoz alátámaszt? Gondolom még az IOS7-et nyúzod mert hiába írják le itt is és máshol is, hogy a kedvenc bugod már a múlté, Te senkinek nem fogod elhinni.
    De ez meddő vita, kb mintha egy széknek magyaráznám, hogy ha én ráülök akkor is áll! 😀

  54. @Stood: Akkor az utolső szoftot nem kell majd rátenni csak ha legalább úgy működik mint a 3GS-en az ucsó, bár arra még az újabb megjenése (amit már nem kapott meg) után toltak egy javítást ami jót is tett neki, van ismerősöknél pár még és teljesen jól teszik a dolgukat.
    Amugy nem is értem miért várja mindenki, hogy 4 év után is az újabb és sokkal jobb, gyorsabb hv-rel szerelt iphone-okhoz készült IOS-ek a régi lassú hv-n nem lesz kissé terhes a vasnak. Amugy meg hol az a gyártó amelyik ennyi ideig ad ki adott kütyüikre friss OS-t. Persze a droidon ott vannak a custom romok, de próbáltam pár újkorában csúcsnak titulált de mára már több éves droidos vason ezeket és nem mondanám igazán jónak, vagy hogy pontosabb legyek, sokat kell válogatni mire lel igazán használhatót köztük az ember, ha lel!

  55. Gunar: ios9-et haználom. Nem tudom miröl irkálsz. -.-‘

  56. @robit:
    Akkor nincs bekapcsolva.
    Beállítások-álltalános-multitasking-állandó videoátfedés BE

  57. Gunar: Ki említette az androidot? Te beteg vagy. Neked ez a mániád. Mindenki azt vesz amit akar,ne legyél már egy 10 évesnek a szintjén…legalább agyilag ne. ios a legjobb apple a király. Nyugodj meg szépen, szeretünk nagyon, el vagy ismerve ezen a blogon mint kiskirály, te vagy a legjobb srác a grundon. Tisztelünk téged,mindig igazad van mindig igazad is lesz. Kihagytam valamit? 😀 -.-‘

  58. De be van 🙁

  59. Hát akkor nem tudom sajnos 🙁
    Nekem már a betákban is működött, Air 2

  60. Norbert M; sikerült 🙂
    Lehet, hogy még csak Safain megnyitott dolgok jelennek meg?

  61. Tehát ha van a fotók közt egy videó , akkor azt nem lehet még?

  62. Safarin

  63. @AppleFan: A beteg az Te lehetsz, mert ezzel, hogy az IOS 9-et használod magadat cáfoltad meg, vagy nagy volt felétek a szél és az egyik füleden befújt a másikon meg ki és ezért kezdted használni az általad tett kijelentés ellenére, amikor állítottad, hogy a 8.xx-et nem fogják sosem kijavítani és az IOS9 is rossz lesz mert az Apple elfelejtett fejlesztőket alkalmazni. A pontatlan szóhasználat nem változtat a mondandód lényegén mielőtt belekötnél.Androidot hol is említem abban ami neked szólt? Csak mert én nem látom esetleg előjött a dislexiád? Ahol szóba hoztam ott általánosságokról volt szó, ha nem akkor meg konkrét eset miatt és nem hozzád lett intézve “szék” .

  64. @gunar:

    Nem arról beszélsz, amit írtam! Persze, hogy találgattam, de Te tényként írtad, hogy hardver eltérések miatt volt. Nem is lényeges.

    Koppintják az iPhone-t? És akkor mi van? iPhone is koppint eleget. A mobiltelefont is koppintotta, az autót is, ha autót szeretnének majd gyártani. A mi irodánk feltalált egy szolgáltatást, a törvénymódosító javaslatot is mi írtuk meg, szóról szóra került be az új PTK.-ba, mégis más is használni fogja, koppintják. Ez az élet rendje. Most is kitaláltunk valamit, amit 2-3 év múlva elkezdenek majd koppintani. Azzal lehet kivédeni, ha innovatívak maradunk és mi diktáljuk a változásokat, akkor csak követni tudnak. A másolás tehát nem baj, ez a verseny része.

    Az iPhone 6-ot pedig egy régebbi Samsung modellről másolták, most nem jut eszembe a típusa. Szóval ezt a másolós ovit is el lehet felejteni.

  65. @AppleFan:
    “Gondolom még az IOS7-et nyúzod mert hiába írják le itt is és máshol is, hogy a kedvenc bugod már a múlté,”
    Ebből hol jött az le neked amit írtál? Akkor próbálom szék nyelvre fordítani: a gondolom azt jelenti jelen esetben, hogy a műltban tett kijelentéseidre alapozva esetleg feltételezhető nagyon nagy %-os arányban amit írtam. 😀

  66. @gunar:

    Figyi, én is a 7.1.2-t használom. Párom telójára feltettünk a 9-et, valóban nincsen a hívás bug, de ettől függetlenül a sajátomon, ha már a 7-es van, akkor nem fogom frissíteni. Semmi újat nem tud, ami számomra előnyös lenne!.

    AppleFan-nak pedig nem az általad írtak voltak a problémái, az csak a felszín. A gondja az, ami kicsit nekem is, hogy az eltérő véleményünk, ami ráadásul az Apple-t nem tünteti fel jó fényben és ettől már csak idióták, tudatlanok, Androidok és egyéb mások lehetünk. Az elő sem fordulhat, hogy nincs Androidos telefonunk, iPhone-t használunk és a saját tapasztalataink alapján nem az elvárt működést hozza. Igen, iPhone tulajdonos írhat negatívat az Apple-ről. Vannak a felhasználók között, akik az eszközt vették meg és nem a marketinget kajálták be.

  67. @Trakken: Én logikai tényként hoztam fel, de mindegy és eléggé nyomós érvet hoztam fel mellette, nem hiszem hogy nem látjátok.

    “Az iPhone 6-ot pedig egy régebbi Samsung modellről másolták, most nem jut eszembe a típusa. Szóval ezt a másolós ovit is el lehet felejteni.”
    Akkor nézd vissza kicsit ezt a fórumot és találsz egy cikket ahol van egy grafika is arról, milyenek voltak a samu “okostelók” iphone előtt és utána, az nem ámítás utána lehet nézni bátran a neten, valósan úgy történt a változás. Viszont az első iphone olyan mértékben volt innovatív, hogy a többi gyártó elkezdte hasznosítani az ötleteit/alkalmazott technológiákat. Persze én is találtam náluk olyant a rendszer szabályozásában amit ha lehetne kikerülni, a lopott/elveszett db-ok száma a mostaninak a kb /10-edére csökkenthető lenne.
    Autót minden gyártó másol akkor ennek alapján és minden mást is amiből nem ők csinálták az elsőt, ergo minden telót a Motorolla-ról kopiznak? Nem hiszem hogy ez megállná a helyét.

  68. Üdv Mindenkinek!
    Ma volt szerencsém nyomkodni egy i6-ot 9.0-val!
    Mitmondjak??!! Szerintem gyalázat 🙁 folyamatos laggolás 🙁 a többiről amit észrevettem nem is beszélek! Van mit csiszolni!! Egy dolgot viszont nem értek? Miért nem lehet elsőre jót csinálni??

  69. @turak gabor: Tudod ebben az az érdekes, vagy nem az, hogy feljebb volt aki meg ennek az ellenkezőjét írta és sajnos egyre inkább ez a helyzet mert vannak különbségek amiket nehéz áthidalni ezek szerint. Sztem a horribilis dbszám miatti gyártási felhígulás az ok, de van aki mást állít.

  70. @gunar:

    Nem érted, amit írtam! A másolással NEM szabad foglalkozni! Az egész világ másolás! Feltalálták a kereket, ma minden kereket alkalmazó termék gyártója azt másolja!
    Igen, Motorola nélkül nem lenne iPhone sem. Nekem akkoriban épp telefonboltom volt, amikor megjelentek az első Samsung telefonok. Samsungban volt elsőként többszólamú csengőhang, hát ámulva néztük!:) Azt hiszem A400 volt, ami csajoknak készült a menzesz naptárával fehér és piros színben. Utáltam a Samsungot akkoriban, olyan rideg volt a menüje a Nokia-hoz képest. Mindegy is ez az egész, de ilyen dolgokon fennakadni, mint egy másolás, ovi szint! Főleg úgy, hogy szegény iPhone-t mindenki csak másolja, de a hibáit nem ismeri el senki.

    Ki kellene adni egy egységes készüléket, 4″-ban is felső kategóriás hardverrel és a felhasználó tehetne rá iOS-t, vagy Androidot is. Na az lenne ám az igazi, kíváncsi lennék egy akkori hisztire!:)

    Ami biztos, hibákat, tapasztalatokat megoszthatunk egymással, de azok megoldását találgatni felesleges, mert nem értünk hozzá. Mármint a kijavításához. Ha rossz, akkor le kell írni, fikázni kell, de semmiképp nem eltussolni. Ha jó, akkor a fikázóknak azt sem szabad elhallgatniuk csak azért, nehogy be kelljen ismerniük, hogy most éppen jó.
    Ami nekem érdekes volt, hogy biztos tudták, hogy rossz az iOS9 is (mint azt egy éve már megírtam), hiszen már a 9.1 béta létezett a 9 hivatalos megjelenése előtt, tehát kiadtak valamit rosszan, aminek a javítása már folyamatban van. Bár 5s-en nincs vele gond, leginkább i6 tulajok panaszkodnak most. Talán a nagyobb kijelzőhöz már kevés az 1GB ram és a 2 magos proci, ami most bizonyosodik be, nem tudom.

  71. Üdv mindenkinek!

    Az iOS9-et én 2 db. iPhone 4S-re tettem fel iTunes-al DFU módban. Mind a két telefon tökéletesen működik, az iOS nem laggol, nem gondolkodik, minden folyamatos, nincs híbás bug, míg az iOS 8.4.1 alatt mindig volt lagg, apró megakadások, hívás bug.

    Ezt csak azért írom, mert számomra érthetetlen, hogy ha 4S-en nincsenek problémák, akkor az utána következő iPhonokon, mint pl. i6-on hogy vannak?

    Én ezen problémák elkerülése végett szándékosan nem OTA-ként frissítek.

    Akinek problémája van az új iOS-el, az próbálta már DFU módban újra rakni az iOS 9-et?

    Frissítés előtt csináltam egy backup-ot, ami frissítés után pár perc alatt vissza is ment, úgy hogy még az sem kell, hogy önállóan mindent újra kelljen telepíteni.

    Ha meg bárki is úgy panaszkodik, hogy ilyen szinten már nem lát bele a dolgokba, azért is vannak ezek a fórumok, hogy kérjen segítséget, szerezzen tapasztalatot. 🙂

  72. Ami még felmerült bennem, hogy aki panaszkodik, próbálta már a telefont egy ideig csak gyári appokkal használni? Lehet, hogy valamelyik utólag telepített alkalmazás a ludas. Más fórumokon lehet olvasni, hogy például a Facebook alkalmazás is okozhat laggokat, gyors merülést, stb.

    Én pl. csak egy-két szükséges alkalmazást telepítettem fel, mint pl. navigáció, hírek. Nincs köztük pl. a Facebook sem. Nekem tökéletes az iPhone 4S-em, számomra az iOS 9 eddig a legjobb iOS.

  73. @Teewine: JaaaJ! Ilyent itt ennyi szkepticista között leírni!
    Most majd ne félj megkapod a magadét, hogy a face meg mace meg a bizgere stb nélkül nem is iphone az iphone, Te akkor nem is használod és persze hogy így működik rendesen. 😀 Pedig sok app még nem is jó teljesen sztem az IOS-re, a viber az első pár verzió óta szinte mindig csinált vmi sz@rt. De az hogy az egyik vason jól fut a másikon meg szentségel a user annak nem feltétlenül az OS mindig az oka, csak könnyebb ráverni az újra a “balhét”, ők bemutatom az az örök elégedetlenek, akik szerint X ideje minden újabb IOS elsőre használhatatlan és tele van buggal és én aki a folyamatosan kiadott beta verziókkal használom évek óta, hogy nem találok benne annyi felsorolt bugot, tutira kamuzok kapom a fejemre.
    Bocs de nem bírtam ki hogy ne dobjak az említett egyéneknek újabb csontot rágódni! 😀

  74. Gunar: “Bocs de nem bírtam ki hogy ne dobjak az említett egyéneknek újabb csontot rágódni!”

    Látod mi ebben különbözünk… nem fogok vitatkozni Veled,ahogy írtam is, nélküled ez a blog sivár lenne, köszönjük hogy itt vagy. Szép napot.

  75. Sziasztok!
    Következő a keresztkérdésem: junk fileokat eddig a battery alkalmazással tisztítottam (pl facebook stb) ios 8 alatt tökéletesen működött. Ios 9-en pedig nem tisztítja ki az appokat. Azt veszem észre, hogy facebook kétszeri használat után már 300 megára hízik. Szóval nem akarom elhinni, hogy az egyetlen módja a tisztításnak az, hogy törlöm az appot, majd újra telepítem. Próbáltam a phonecleant, de ios 9 re updatet kér, amit ha letöltök nem indul el, mert win 64-hez másik verzió kell. Ha azt töltöm le sír, hogy updateljem. Ti hogyan oldjátok meg a problémát ios9 alatt?
    Köszönöm!

  76. @AppleFan: Neked is szépet! Azért Te is teszel az oldal színeiért eleget, vagy tettél, csak más színeket használunk. 😀

  77. @gunar: 😀

  78. @Dr. Lecter: Légy türelmes, majd frissülnek ezek az appok. Én speciel törlöm, ha szükségem van rá, de 64GB mellett nem nagyon szoktam.

  79. Sziasztok! Kis segítséget szeretnék kérni.
    Felraktam az ios9-et de borzasztóan rossz. Állandóan kilépeget van olyan progim (pl CoC 😀 ) ami folyamatosan befagy. Próbáltam újra rakni, de semmi eredmény. Működik még a “downgrade” 8.4.1 a shift”restore megoldással? vagy valami egyéb módszer létezik? köszönöm előre is

  80. @gunar: akkor viszont nem mindegy hogyan rakod fel,újként vagy mentésből!

  81. @Vidoch: az itt leírtakat zongorázd végig: http://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

    hogy a downgrade működik-e, az az alábbi cikkünkből derül ki, mert az “röptében” kérdezi le az Apple-től, hogy éppen aláírja-e még, és ha igen, akkor rögtön le is tudod tölteni a 8.4.1-es IPSW-t: http://szifon.com/2015/01/31/gyakori-kerdesek-melyik-ios-verziot-irja-meg-ala-az-apple/

  82. @Jadeye: köszönöm szépen, próbáltam már új telóként is beállítani de nem segített, ezért gondoltam egyszerűbb visszarakni a 8.4.1-et, mert azzal nem volt gondom.

  83. @Trakken: Akkor most ellent mondtál az ovisozásnak, mert mint írod:
    “Ha rossz, akkor le kell írni, fikázni kell, de semmiképp nem eltussolni. Ha jó, akkor a fikázóknak azt sem szabad elhallgatniuk csak azért, nehogy be kelljen ismerniük, hogy most éppen jó.”
    Ebben az nincsen benne ha szegény samut fikázzuk mert vmit elcseszett ami addig jó volt?
    De az egyenfone persze csak és kizárólag hv-ben nem lenne rossz ötlet csak ott van az hogy az IOSaz iphone-on fele, de inkább negyede hv mellett tudja azt amit az android.
    Inkább az Apple tehetné szabadabbá appok lehetőségeit és ezzel utat engedhetne sok olyan dolognak amit egy másik rendszen használnak, s tetszik . Csak egy példa, amit én szívesen használtam és addig volt JB a telőmon az a CallTell tweak, ez hívásnál bemondott egy általam leírt szöveget beletéva a hívó nevét ha tudta, vagy a kiírt számot olvasta be, majd megszólalt a beállított csengőhang. Mivel sokat ülök autóban és/vagy sokat vab a telefonom zsebben ez jó volt mint tájékoztatás, ilyen amit használok régóta a beszélő öra, órámként mondja mennyi az idő, van akit idegesít én használom mert mikor vmibe belemerülök szalad az idő és ez kicsit kizökkent plusz ha mennem kell nem az ucsó pillanatban esetleg utána kapok észbe. Meg lenne még néhány ötletem amit az Apple miatt sajnos nem lehet hivatalosan appként kiadni, pl lopás utáni kereséshez, stb.
    Amugy a 9.1 beta nem a már ismert hibákra van hanem ha olvastad új dolgok tesztelhetők benne, Hiszen most azon ritka eset volt amikor a 9 GM verzió száma nem egyezett a megjelent 9-cel, ugye jól tudom? Csak mert nem volt fent egyik sem, rögtön a 9.1 beta került föl.1

  84. @turak gabor: Na erre nem tudok tapasztalatot írni, mert lehet ezt most itt sokan meg fogják kérdőjelezni és nem ajánlom mintaként senkinek, csak ha tudja tutira hogyan javítson amikor vmi bibi felüti a fejét, de én sorra teszem a beta-kat frissítésként és így sem hozott soha olyan bufógot ami gátolt volna a normális használatban, max volt amikor az akkut jobban ette az a verzió de 2 hetet ki lehetett húzni azzal is, vagy pár appom nem dolgozott azon még, akkor szedtem le másik hasonlót amivel addig kiváltottam.

  85. Nekem a 4s-vel kifejezetten jót tett a ios9, bugik megszűntek, kicsit mintha gyorsabb is lenne! Mostanába elég sűrűn szerettem volna jól a földhöz vágni, de inkább az ágyban ladolt :). Szerintem jobb lett a tel!

  86. Gunar: Igaz 😀 😉

  87. iPhone 5 – frissítés óta akku nagyon jó lett. 21 órája töltöttem egy kis telefonálás email, pár perc böngészés és 76%. Néha ha nem nyúlok hozzá is nap végére 40-50%.

    Viszont kicsit lassabb is a telefon. Nem számottevő de a nem gyári alkalmazásoknál azért érezhető.

  88. @gunar:

    Nem volt ellentmondás, csak nem értesz!:( Az iPhone fikázása egy iPhone-nal foglalkozó oldalon, ráadásul csak akkor, ha a hiba jogos, az oké. Más gyártó, kárörömből való fikázása iPhone-nal foglalkozó oldalon kicsinyes. Fikáznám a Samsungot is, ha azt használnám és zavaró hibákkal találkoznék.

    “De az egyenfone persze csak és kizárólag hv-ben nem lenne rossz ötlet csak ott van az hogy az IOSaz iphone-on fele, de inkább negyede hv mellett tudja azt amit az android.”
    Ez így ebben a formában nem teljesen helyes! Az i6-on most szembesülnek vele, hogy a nagy kijelzőt már nagyon nehezen hajtja meg az 1GB RAM és a 2 magos proci. Persze az iOS-nek kisebb a hardverigénye ez oké, de meg kell nézni sok más tényezőt, 4″-on eddig jól működött, kivéve iOS 8. Ráadásul az iOS egy lebutított szoftver az Androidhoz képest, ezért is kevesebb a hibalehetőség, nem utolsó sorban, hogy csak egy típusra készül. Androidot sokkal jobban testre lehet szabni, iOS-ből iszonyatosan sok alapfunkció hiányzik. Most nem ezekre a marhaságokra gondolok, amiket belepakolgatnak és a cikkeket nem olvasók nagy része a negyedét sem használja ki a telefonjának, de mondjuk hang profiloknak nagyon örülnék, mint anno a Nokia-nál, ráadásul időzíthetően. Azt imádtam, hogy este beállítottam a némát, reggel automatán átkapcsolt általánosra és, ha elaludtam volna, akkor hallom, ha hívnak, de ez csak egy példa, nem az elalvás a lényege. Bocs, hogy leírom a magyarázatot, de ismerve az “okos” embereket, az elalváson kezdenek el rágódni!

  89. @Jadeye: Helló.
    Itunes az utóbbi időben mindig kidob egy hiba üzenetet :
    (-54) szinkronizálási hiba
    ötlete valakinek???

  90. @tomika24: Bocsi kimaradt hogy iphone5s Telekomos telefonrol van szó…

  91. @tomika24: valami hozzáférési hiba a számítógépen. indítsd újra a gépet, próbáld újra. ha nem segített, iTunes uninstall, újraindítás, legfrissebb iTunes telepítése, újraindítás, majd próbáld újra.

  92. @tomika24:

    Asszony telójával (az iOS9 telepítése után) is gond volt iTunes-szal, majd egyszer csak nem adta be, hogy a teló csatlakoztatva van. Sajnos frissíteni kellett a legújabbra, azóta megy neki.

  93. Köszönöm a tippet! Remelem segít!

  94. Sziasztok, semmivel nem lett jobb ,le töröltem a számítógépről minden összetevőt , ujra tettem az itunest, telefont (ip5s telekom) hard reseteltem ,ugyanúgy kiteszi az iTunes h "ismeretlen hiba miatt szinkronizalasi hiba lepett fel(-54)"
    Valakinek ötlete ,segítséget előre is köszönöm!

    Annyit még hogy Windows 7alatt is csinálta, ioa8.3 8.4.1 és most a 9.0 is! Most frissített Windows 10 alatt is csinálja!

  95. @tomika24: ebben az esetben a Windows-ban lesz valami gond. csinálj egy új felhasználót, lépj be azzal, és próbáld úgy.

  96. Ok köszönöm a tippet !

  97. @tomika24:

    Próbáld meg, ha van lehetőséged egy másik adatkábellel! Volt már nálam olyan, hogy a gyárira (nem a telefon) a gép kiírta, hogy nem eredeti.

  98. @Trakken: szinte biztos, hogy köze nincs a kábelhez.

  99. @Jadeye:

    Azért nézze meg, ha van rá lehetősége. Ha Win7 és 10 alatt is csinálta, akkor nem ott van a gond! Aztán, ha igazad van, akkor kizárt egy hibalehetőséget. Mondom, nekem már csinálta a kábel miatt, hogy hibát írt ki, másikkal meg jó volt.

  100. @Trakken: “Ha Win7 és 10 alatt is csinálta, akkor nem ott van a gond!”
    hát pedig de… ugyanis azt írta, hogy: “Windows 7alatt is csinálta” és hogy “Most frissített Windows 10 alatt is csinálja!”; tehát a Windows 7-et annak összes beállítása megtartása mellett frissítette Windows 10-re, így a szoftveres hiba is ugyanúgy megmaradt.

    nem állítottam olyat, hogy kábelhiba nem okozhat gondot, de ebben az esetben ez szinte biztos, hogy ez most nem a kábel miatt van.

  101. @Jadeye:

    Aha, így igazad lehet. Én a Win tiszta telepítése esetén gondoltam. Oké, így tényleg lehet a Windows a gáz.

    Nem írtam, hogy állítottad, hogy a kábel nem okozhatja!:)

  102. Sziasztok!

    Frissítettem IOS 9-re nekem lassabb lett ip6-on, akadoznak az animációk, némelyik app szaggat, de van egy nagyon idegesítő dolog benne, hogy ha kapok valamilyen üzenetet valamelyik külsős appból, akkor csak felvillan a kijelző, de se nem rezeg, se nem cseng, de ez csak akkor van, ha 1 üzenetet kapok, ha valaki pl két üzit ír rögtön, akkor a másodikra reagál csak, elég idegesítő, mert van, hogy órákig nem nézem meg a telefont és látom hogy már jött egy email, 2-3 különböző üzenet más-más appból, mégsem értesített! Visszaraktam az IOS 8.4.1-et nekem az hibátlanul fut, és gyorsabb is. Gondolom akkor várjak az IOS 9.1-re, vagy valakinek van valami ötlete a hibára? Amúgy érdekes, de Youtube videókban is ahol összevetik az IOS 9-et a 8-al ip6-on, A 8-as a gyorsabb, nem értem miért, pedig ez a legújabb telefon viszont a régebbi telefonoknál meg jelentős gyorsulás tapasztalható …… érdekes!?

  103. Sziasztok
    Hogyan frissíthetnék vissza IOS9-ről IOS8-ra?

  104. Hello mindenkinek!
    Külön felhasználó fiókkal jó lett a szinkronizálás! Az lenne a kérdésem ami megoszlo véleményeket kapok, hogy ha nyitok egy oldalt és kiléptek belőle, androidos múltam miatt reflex szerüen ki lövöm a futó alkalmazást, de több Apple használó ismerősöm azt mondja hagyhatom a háttérbe , nem kell ki lőni a futó alkalmazást mert nem fogyaszt akkumulátort!! A kérdésem az lenne hogy ez igaz, vagy inkább ha nem használom lőjjem ki a háttérből???

  105. Köszi


Add a Comment