iPad Pro: a legnagyobb hír az első iPad óta

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Régóta pletykáltak egy nagyméretű iPad megjelenésről, de csak kevesen hittek abban, hogy az Apple meg fogja ezt lépni. Hát meglépte, és szerdán bemutatta a 13 colos (pontosabban 12.9 colos) képátmérőjű táblagépet. Anno az első iPad 2010-es megjelenésekor a készülék képátlója 10 colos volt, majd a mini megjelenésével bejött a 7.9 colos képernyő.

ipadpro

Amikor két évvel ezelőtt megjelent az iPad Air, elindultak a találgatások, hogy a MacBookhoz hasonlóan az alapmodellnek számító Air után megjelenik-e a Pro változat. Azt ugyan kevesen tudták elképzelni milyen is lenne egy méretben nagyobb modell, hiszen a Microsoft Surface-en kívül tulajdonképpen nem volt a piacon 10 colosnál nagyobb említésre méltó készülék. Nos, biztos vagyok benne, hogy akkor az Apple-nél már nagyban dolgoztak az iPad Pro-n, ami két évvel később került olyan fázisba, hogy elindulhasson az értékesítése. De mit is tud ez a tablet?

Legszembetűnőbb tulajdonsága a mérete. A képernyő 12.9 hüvelyk átmérőjű, ami hatalmas. Most mindenki gondoljon bele, hogy a laptop, amin dolgozik, általában hasonló méretű képernyővel rendelkezik. És az iPad Pro érintőképernyős… A keynote-on bemutatott összehasonlítás alapján csaknem két iPad Air képernyője fér el benne.

ipadproair2kep

A hatalmas képernyő felbontása 2732*2048 képpont (5.6 millió pixel!), ami természetesen retina a maga 264 ppi-s sűrűségével. Érdekességképpen megjegyzendő, hogy több képpont van rajta, mint a 15 colos retina MacBook Pro-n…

A táblagépet a brutális teljesítményre képes, saját fejlesztésű A9X chip hajtja. Az Apple annyit árult el, hogy ez 1.8-szor gyorsabb CPU-teljesítményre és kétszeres grafikai teljesítményre képes, mint az egyébként sem lassú iPad Air 2 chipje.

apple-iphone-6s-live-_0671

Ezen még a grafikailag teljesítményigényes játékoknak is zökkenőmentesen kell futniuk és a tablet képes akár 3 darab, 4K-s videó streamelésére is. Természetesen használható rajta az iOS 9-ben megjelenő osztott képernyős mód is, amelyben két alkalmazás futhat párhuzamosan. Annak ellenére, hogy csaknem kétszer annyi pixel található a készüléken, mint az Air 2-ben, maradt a 10 órás üzemidő.

apple-iphone-6s-live-_0674

Az iPad Air 2 designjához hasonlítva külsőre is változott a készülék. Ugyan némileg vastagabb lett (6.9 mm a 6.1 milliméterhez képest), súlyban viszont komolyan gyarapodott. A Wi-Fi-s modell a Pro-nál 713 gramm, míg az Air 2-nél mindössze 437 gramm. Ez jelentős különbség, sokáig nem lehet egy kézben tartani az újabb készüléket, mert elfárad az ember keze.

Szintén újdonság a táblagépen található négy hangszóró. Az Air 2-höz képest már nem kettő, hanem négy hangszóró található a készülékben, két sztereó az alján, két sztereó a tetején. Az iOS 9 a készülék elfordításától függően változtatja a hangkimenet erősségét, így mindig az épp felülre eső hangszórók szólnak hangosabban.

hangszorok

Anno Steve Jobs hevesen érvelt a kisebb iPad és a stylus ellen is. Nos, úgy látszik, az idők változnak, mivel a jelenlegi vezetőség mindkét tabunak tartott elvet a sutba dobta, meghallotta az idők szavát és lépett. Először az iPad mini jelent meg, most pedig az iPad Pro-hoz egy stylus, amit Apple Pencilnek (ceruzának) neveztek el. De miért van szükség ceruzára, amikor ott van az ujjunk?

A keynote-on bemutatták, mit is tud az Apple Pencil. Nem csak egyszerűen irogathatunk vagy vonalakat húzhatunk a képernyőre, hanem a ceruza érzékeli a toll döntését, és azt is, hogy milyen erősen nyomjuk a felülethez. Így például húzhatunk nagyon vastag vagy hajszálvékony vonalat, de a megdöntésével árnyékolhatjuk a rajzunkat. A ceruza szuperreszponzív, tulajdonképpen nem rendelkezik késleltetéssel, mivel másodpercenként 240 érzékelést végez, így csak milliszekundumok telnek el a mozgás elindítása és a képernyő való megjelenés között.

Külön érdekesség a ceruza töltése. El kell távolítani a másik végén található sapkát, ahol egy Lightning csatlakozó található. Ezt egyszerűen be kell dugni az iPad Pro-ba és tölthető a ceruza. Az Apple közlése szerint mindössze 15 másodperces töltéssel 30 perces üzemidőt kapunk, ami rendkívül jól jön, ha már a rajzolás végén tartunk, de még nem sikerült befejezni a mesterművet. Egyébként maga a ceruza egy teljes töltéssel 12 órát képes folyamatosan dolgozni. Az Apple a gyári Jegyzetek és Mail alkalmazást már felkészítette a ceruza használatára, de a Microsoft Office for iOS esetén is használható az új eszköz.

Ceruza

Az Apple nemcsak a ceruzát mutatta be, mint új kiegészítő, hanem az úgynevezett Smart Keyboardot is, azaz az okos billentyűzetet. A tok ugyanúgy ráhajtható a készülékre, mint a már létező Smart Cover, de ebbe beépítettek egy billentyűzetet, ami a készülék oldalán található úgynevezett Smart Connectoron keresztül kapcsolódik a táblagéphez. Az interfész kétoldalú kommunikációt tesz lehetővé. Egyrészről az iPad Pro veszi, milyen billentyűt ütöttek le, míg a készüléktől áramot kap, így nem kell tölteni. A használathoz nem kell párosítani sem, egyszerűen rá kell helyezni az érzékelőkre és már lehet is vele dolgozni. Billentyűzetmágusoknak segítség, hogy a gyorsabb gépelés érdekében jó adag billentyűkombinációt használhatnak. (Ez a tokba épített billentyűzet kísértetiesen hasonlít a Microsoft Surface hasonló megoldására.)

Keyboard

A teljesség kedvéét meg kell említeni, hogy frissítették az iPad minit is. A készülék nem volt fókuszban, egyedül az árösszehasonlításnál szerepelt, pedig hardveresen komolyabb frissítést kapott. Az iPad Airnél pedig semmi sem változott, maradt a tavalyi modell.

A keynote alatt mindenki tűkön ülve várta a megjelenést és az árakat. Nos, november előtt nem lehet kapni a készüléket, a színek is maradtak a régiek (arany, asztroszürke, ezüst), viszont a kapacitás érdekesen változott. Az még rendben van, hogy az alapmodell a 32GB-os lett (799 dollár), de utána jön egy nagy ugrás és a 128GB-os készülék 949 dollárba kerül. A mobilnetes verzióból pedig csak 128GB-os van 1079 dollárért. Persze az Apple amiből lehet pénzt csinál, így a ceruza és a billentyűzet sem alaptartozék, hanem 99 illetve 169 dollárért lehet külön megvásárolni.

Egyáltalán nem olcsó a készülék. Az első körben biztos nem lesz benne Magyarország, így idén nem várható a hivatalos értékesítés, de az árakat azért nagyjából be lehet lőni. Ha a dollár helyett eurót veszünk és a magas ÁFA miatt hozzáadunk még 10%-ot, akkor a 32GB-os Pro 277 ezer forintba, a 128GB-os Wi-Fi-s 329 ezer forintba és a mobilnetes pedig 374 ezer forintba kerülne. Egyáltalán nem olcsó. Sőt, nagyon drága, hiszen egy 13 colos MacBook Air 128GB-os tárolóval 360 ezer forintba kerül, ami viszont egy teljes értékű számítógép, míg az iPad nem az.

Összefoglalva

Az Apple nagyon komoly táblagépet hozott ki, jó néhány innováció található benne. Bár a puskaport nem lőtték el teljesen, mivel a 3D Touch technológia még hiányzik belőle. Na de majd jövőre várhatóan benne lesz. 🙂

Méretben már van akkora, mint egy laptop, így a kérdés az lesz, hogy funkcióban ki tudja-e majd váltani: tehát ha valaki hordozható eszköz vásárlásán gondolkodik, akkor felmerül-e benne, hogy például MacBook helyett iPad Pro-t vásároljon. Az elkövetkező évek eldöntik a kérdést.

Az új iPad novemberben jelenik majd meg.

Végezetül jöjjön egy hands-on videó, ami bemutatja a készüléket.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Köszönjük a cikket, nagyszerű! 🙂 Lenyűgöző készülék, ez nem vitás, és tudom, hogy a felhőalapú szolgáltatások korát éljük, de nekem hiányzik a pendrive valamilyen módon való csatlakoztatási lehetősége. Ami ennél még rosszabb, hogy Safarin keresztül dokumentumot nem lehet feltölteni egy adott weblapon, pedig elengedhetetlen lenne….

  2. Hm… mindenki varta, es ott is lenne a “huuu ez azonnal”, de valamivel megis tobb kell. Es ez a tobb a teljes op.rendszer. Kaptunk egy nagy, nagy?? egy brutal nagy iphone-t. Jelenleg van egy Air2m es Macbook vasarlas elott allok. A tegnapi Note utan meg mindig nem tudom mi lenne a praktikusabb. Meghülyitik itt az embert.. 😀

  3. Szerintem kellene az LTE modellből is 32-64 g , ráadásul a nyomásérzékelős üveg mar járt volna ebbe is, ennyi pénzért…, de gondolom megkapja jövőre , vagy 2 év múlva , ha viszik mint a cukrot akkor gondolom már jövőre lehet frissítés .

  4. Apple mindig csak annyit tesz bele az uj termekeibe amennyi szükséges ahhoz hogy eladja. A8 proci meg az X -es verzió között mi a különbség?
    X-es gondolom gyorsabb. Mini 4 A8-at kapott.
    2gb ram mehetett volna az uj minibe.

  5. Szerintem nem jobb a lamonàlt kijelző , legalábbis a fényerejét tekintve, az iPad air2 -nek gyengébb a fenyereje mint az iPad 4-nek es ez saját tapasztalat, amikor megvetem az air2-tót nem akartam elhinni..

  6. Igen gyorsabb az iPad air2 -ben a8 x van 2gb rammal, viszont nehogy azt gondolja valaki, hogy ez akkora változás , tehát amit mondanak , hogy az előző iPad -től 30-40 % al gyorsabb stb.., pl az apad 4 es air2 között ugye volt a air , tehet akkor az air2 -nek kb 60 % -al kellene gyorsabnak lenni, viszont ezt nem igazán lehet észrevenni…. Ami tuti, hogy nem érdemes új ipadet venni 2 évente , nyugodtan várjon vele mindenki 3-4 evet . Kivéve ha pl nagyobb vagy kisebb gépre van szükség / mini, vagy pro/ .

  7. Lehet rosszul gondolom, de amit beleraktak az iphone 6 s be szerintem az ipad proba is belerakhatták volna mint pl.: 4k video, 5megapixeles frontfész kamera, és a többi.

  8. Bennem erdekes kerdes merult fel, itt biztosan sok okos valaszt kapok – a multkor az apple megjelentette a baromira kicsi laptopjat, most pedig bejeletette a baromira nagy ipad-jat, hasonlo meretu kijelzovel, billentyuzettel, teljesitenyt nem neztem de az sem allhat tul messze fokent az elozo macbookokhoz merten. Megis melyek azok a felhasznalasi celok amelyekre nem ad megoldast az ipadpro a macbokkal szemben? Mert ez a kor szerintem igen pici, raadasul a macbook funkcionalitasbeli fejlesztesere sokkal kevesebbet forditanak mint az ipad-era. A fenti cikk azt irja a macbook megis csak egy "teljes erteku szamitogep", tehat valami olyan komoly elonnyel kell rendelkeznie ami megkulonbozteti, mert valljuk be en ezt a hatalmas kulonbseget halvanyodni latom a ipad proval szemben, mashogy mondom: a ket termekvonalat kezdi az apple osszemosni.

  9. Cefalopoid; szerintem ez arról is szól , hogy kinek mi tetszik jobban , próbál minden területet lefedni az Apple mint a többi cég is…, nekem pl. nincs asztali gepem , se laptop , 3 éve csak iPad és nekem ez elég , egyáltalán nem is gondolkodom másban , valaki esküszik az asztali gépre es nem szeretne ipadet vagy azt nem használja csak szórakozásra , vagy épp van neki mind 3 . Szeretem az iPad -emet de azért most a pro nagyon jo lenne 🙂 mihelyst lesz rá alakaam akkor lecserelem.
    Es igen ezek mar egyre jobban összemosódnak , es az uj iPad-re mar munka szempontjából sem lehet semmi panasz es ugye most a vállalati szférát célozta meg jobban az Apple, ezzel is egy szegmenst fed mégjobban .

  10. Bemutatón (most kivételesen a Apple TV igen) nemközöl a RAM – ról adatokat a Apple. De 2 GB lesz benne a Pro- ban még nagyon valószínű 4 GB.

  11. Az uj Smart Case-bol vajon lesz magyar nyelvu bill? Ciril? Kinai? Ha nem, akkor azon hogy lehet majd ekezeteket irni? Nem mintha most zavarna, de megis… 😀

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!