fbpx Skip to content

Ahogy azt már hetek óta írjuk, ma este végleg lehull a lepel az Apple új iPhone-járól. Hazai idő szerint este 7 órakor veszi kezdetét az idei iPhone esemény, amit mi is élőben közvetítünk majd nektek itt a blogon.

iPhone-6s-box

Ahogy egyre közelebb kerülünk az eseményhez, úgy egyre több információ szivárog ki. Most még több képet kaptunk az iPhone 6s dobozáról, ami arról árulkodik, hogy valóban mozgó, Apple Watch-hoz hasonló háttereket kaphatunk majd. Persze ez nem minden.

Az egyik dobozon egy vörös arany (rose gold) iPhone 6s is megfigyelhető – de persze az is lehet, hogy csak a fehéregyensúly miatt látjuk annak. Egyáltalán nem szivárgott eddig ki vörös arany hátlap, így ezt igazság szerint csak pletykának tekinthetjük.

iPhone-6s-Box-art-fish-500x375

Az már szinte egészen biztos, hogy az iPhone 6s és iPhone 6s Plus készülékkel találkozhatunk majd. A készülékek külsőre nem fognak változni, azonban gyorsabbak lesznek az elődeiknél. Új, 4K-s kamerát is tippelnek a külföldi portálok, illetve elképzelhető egy Apple TV bejelentés is. iPadre most nem számítunk, mivel azt egy másik esemény keretében szokta az Apple bemutatni.

iPhone-6s-box-2-2

Szoftveres téren is lesznek újdonságok. Az iOS 9 kiadásra szánt (GM) változatát is kiadhatja az Apple. A nagyközönség számára pedig jövő héten lehet elérhető a hivatalos kiadás még az iPhone 6s-ek megjelenése előtt. Az OS X El Capitanról is szó esik majd, illetve a watchOS 2 is elérhetővé válhat.

Tartsatok velünk ma este 7 órától itt a Szifon.com-on, vagy pedig egész nap a live.szifon.com oldalon tudtok tájékozódni a pletykákról, újabb hírekről.

Olvasd el a hozzászólásokat is

21 Comments

  1. Azt esetleg meg lehetne-e oldani ilyenkor, hogy az élő közvetítés ideje alatt is böngészhető maradjon a blog többi része? Én például sosem követem ezeket élőben, a másnap megjelenő összefoglalóból mindent sokkal kultúráltabb keretek között, és gyorsabban megtudok. Viszont ha esetleg pont egy ilyen happening közben kattintok át az oldalra, böngészni régebbi cikkek között, vagy hogy miről maradtam le a legutóbbi látogatásom óta, akkor a közvetítésen kívül semmi mást nem tudok elérni. Még az esemény után több órával is…

  2. iOS 9 előzetes verzió esetén fel fogja dobni OTA-n a GM-t, vagy le kell majd tölteni manuálisan és betallózni iTunesban?
    Mi a tapasztalat?

  3. @rgbx: használd ilyenkor az alkalmazásunkat, ott live közben is biztosan elérhető.

    @Agent_H: fel fogja dobni.

  4. @rgbx: Sajnos ez ilyen, valóban az alkalmazásunkban rátudsz keresni az adott cikkre az élő közvetítés közben is, de ahogy szoktuk az oldal nem lesz elérhető ma este, csak amikor már megírtuk az összesítő cikkeket.

  5. @Jadeye:
    thx, és szerinted elérhető lesz ma a bemutató után a Watch OS2-is?

  6. @Agent_H: szerintem ma még csak GM-verziók jönnek, hiszen a watchOS 2-höz iOS 9 kellene. tehát az összes hivatalos verzió majd egyszerre jelenik meg, iOS 9, watchOS 2, El Capitan, mindez pár nappal az új iPhone forgalomba kerülése előtt, ahogyan szokta az Apple.

  7. @Jadeye: @admin: Még nem raktam fel az alkalmazást, mivel főleg PC-n nézegetem az oldalt, de köszönöm a tippet mindkettőtöknek!

  8. @Jadeye:
    OK köszi, csak azért gondoltam, hogy esetleg megjelenik ma mert a GM általában ugyanaz szokott lenni mint a hivatalos verzió legalábbis iOS 8 esetében így volt.

  9. @Agent_H: általában egyezni szokott, de volt már példa az ellenkezőjére – illetve a GM-verzió nem szokott nyilvánosan elérhető lenni, tehát a publikus bétát használóknak várhatóan nem jelenik majd meg – és a watchOS 2-höz ugyanúgy fel kell tenni a fejlesztői központból letölthető profilt. érdemesebb szerintem már megvárni a hivatalos verziót, nem ezen a pár napon múlik.

  10. A VLC-be valaki eltudja kuldeni a linket vagy mit majd kb 18:50-re legkesobb?

  11. Megse kell
    Tamogatott a Microsoft Edge!!

  12. nem tudjátok lesz live stream? 🙂

  13. @Jadeye: igen sorry megtaláltam.. csak nem lehet commentet törölni.. 🙁

  14. Élőben hol lehet nézni ?

  15. Ja bocs:) nem kérdeztem semmit.

  16. Mindenkinek jó keynote nézést! 🙂

  17. Mit tudtok róla, akinek a regisztrált publikus IOS 9 béta van a telefonján, az is egyszerre kapja meg a fejlesztőkkel az IOS 9 GM verziót?

  18. GM verzióról van hír?

  19. A nagy durranás elmaradt! Kicsit többet vártam a 6s-től!

  20. @redcar: jelenleg nem érhető el OTA frissítésként még a fejlesztői verziót használók számára sem, csak a fejlesztői központból letöltve, így nem lehet megmondani, hogy mi lesz a helyzet a publikus béta esetén.

    @bangoheifetz: fejlesztői központban ott van.


Add a Comment