fbpx Skip to content

A mostani reklámok legtöbbször már a könyökünkön jönnek ki, legyen szó bármely termékről, azonban az Apple Londonban egy egészen új Apple Watch reklámot indított el, nem is akárhol.

Close-up-rendering-2

A belváros közepén lévő, méltán híres Selfridges 24 ablakában egyedi dekorációkkal találkozhatunk. Mindegyik egy-egy Apple Watch számlapot mutat meg nekünk, nagyban. A 24 ablakban összesen nyolcféle egyedi dekorációval találkozhatunk, ezek leginkább virágok, de ahogy látjátok majd, a lepkék is elképesztően jól néznek ki.

Edition_Flower

A virágok az Apple Watch számlapjait mutatják be, ezek egy része kézzel került megmintázásra, majd a forma levétele után kézzel festették őket. A virágok között találunk egészen “kicsi”, 200 milliméteres, illetve óriási, több mint másfél méteres változatot is. Összesen 24 nagy, 50 közepes, 240 kisebb és 5525 kicsi virágot készítettek különböző módszerekkel, ezeket a levett minta alapján műgyantából öntötték ki, illetve a kisebb virágokat 3D-s nyomtatóval készítették a nagyok 3D-modelljeinek lekicsinyítésével, az apró részletek minél pontosabb megőrzése érdekében.

_TF20707

A Selfridges ablakai 1909 óta reklámoznak termékeket, azonban most először koncentrálnak csak egyetlen egy termékre, jelen esetben az Apple Watch-ra.

“Igazán izgatottak vagyunk, hogy az Apple Watch virágos watchface-ei ilyen gyönyörű installációkat ihlettek, amelyek szinte életre kelnek a Selfridges történelmi épületének 24 ablakában.” – mondta Paul Deneve, az Apple különleges projektekért felelős alelnöke.

“Az Apple-lel való együttműködés egy ilyen nagyszabású, kreatív projekt megvalósításával a Slefridges folytatja azon régi tradícióját, hogy a kitűnő designerek egyedi nézőpontjával alakítja ki a kirakatok megjelenését.” – mondta Linda Hewson, a Selfridges kreatív igazgatója.

_TF10972

_TF20840

peony

_TF10801

A virágok mellett a bolton belül is találkozhatunk egy dekorációval, ezek a fentebb már említett lepkék, amelyek a speciális fényeknek köszönhetően úgy néznek ki, mintha repkednének az üveg mögött:

Butterflies

Apple iWatch Selfridges Wonder Room butterfly cloud

applewatchbutterflies

Sajnos videót egyelőre nem találtam róla, sem YouTube-on, sem Instagramon, valószínűleg azért, mert az épületben tilos a fotózás, videózás. Korábban mi is a Selfridge-i Store-ban próbáltuk ki az arany Apple Watch Edition modellt. Nézzétek meg: Kipróbáltuk, hogy hogyan zajlik egy Apple Watch felpróbálási alkalom.

Nektek hogy tetszik?

(Képek forrása: wallpaper.comretaildesignworld.com)

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. Eredetiben jobban néz ki! 🙂


Add a Comment