Koncepcióképeken az Apple új billentyűzete

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap írtunk róla, hogy új vezeték nélküli egér és billentyűzet érkezhet hamarosan. Ezekről egyelőre csak annyit tudunk, hogy tartalmazni fogják az új Bluetooth 4.2-t és várhatóan beépített akkumulátorral is rendelkeznek majd.

2-1ipad

Az új iMac-ek már nem rendelkeznek optikai meghajtókkal, sőt, manapság már nem is nagyon használjuk ezeket, a legtöbben már inkább pendrive-ra vagy külső HDD-re rakjuk az adatainkat. Az OS X telepítő sem DVD-n érkezik már, hanem az App Store-ból tölthető le, vagy használhatjuk az internetes visszaállítást. Természetesen még a mostani Retina iMac-ek is olyan billentyűzettel érkeznek, amiken megtalálható az “eject” gomb, amit az Apple várhatóan eltávolít majd a következő generációból, hiszen szükségtelenné vált.

 Screen Shot 2015-08-19 at 12.37.26

A koncepció alapján az új billentyűzet megkaphatja majd a 12-colos Retina MacBook vékony billentyűit, illetve akár új színekben is megvásárolhatjuk. Ez egyébként egyáltalán nem áll messze a valóságtól, ha az Apple frissíti a vezeték nélküli billentyűzetét, akkor részben a képeken látható újdonságokkal is találkozhatunk majd.

Screen Shot 2015-08-19 at 12.39.50

Screen Shot 2015-08-19 at 12.40.12

Screen Shot 2015-08-19 at 12.40.20

Screen Shot 2015-08-19 at 12.39.58

Nektek hogy tetszene egy ilyen új termék?

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Csak nekem van igényem manapság a numerikus billentyűkre? Meg mondjuk, hogy ne legyen már egymás nyakán az összes gomb. A világ legjobb billentyűzete lenne a mostani vezetékes háttérvilágítással.

  2. Elég sokat használom a numerikus részt PC-n, meg lennék halva nélküle makkon. Rémes. Mellesleg ha full meghal egy makk, akkor hogy a tökömbe töltöd le rá store-ból az új OS-t? Veszel mellé egy másikat is? Én nem hagynám ki a fizikai terjesztését. Csak az a biztos ami a kezedben van.

  3. @dnp: mivel az internetes visszaállítás az újabb gépek esetén már firmware-ből működik, így a cmd+R lenyomásakor el fog indulni. hovatovább, ha új winyót teszel a gépbe, és régi a gép annyira, hogy ne menjen firmware-alapon a dolog, akkor egyszerűen a külső winyóról bootolsz (alt nyomva tartása indításkor, és kiválasztod a régi winyót). ha meg eleve tudod, hogy régi a gép, és mondjuk teljesen meghalt a régi HDD, akkor már korábban készítettél pendrive-ra egy telepítőt: https://support.apple.com/hu-hu/HT201372

    de mindez teljesen független attól, hogy milyen az adott billentyűzet.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!