fbpx Skip to content

A tegnapi iPod touch frissítés érdekes teljesítmény adatokat hozott, illetve a Geekbench segítségével már több hardverinformációt is megtudtunk.

Screen Shot 2015-07-16 at 10.28.18

A készülék ugyan megkapta az A8 processzort, azonban annak sebességét picit lejjebb vette az Apple, amivel nincs is semmi gond, legalább némileg tovább bírja az akkumulátor, ugyanakkor valóban kisebb kijelzőt kell meghajtani. Emellett új, Bluetooth 4.1-es frissítést is kapott, ami már picit érdekesebbé teszi a készüléket, mivel ezt az ősszel megjelenő iPhone 6s-be is bele rakhatja az Apple.

Az új Bluetooth 4.1 tulajdonképpen a 4.0 ráncfelvarrása, de érdemes róla szót ejteni. Az egyik újdonsága, hogy az interferenciát csökkenti az LTE képes készülékeknél, mivel adott esetben a két frekvencia nagyon közel van egymáshoz. A másik fontos dolog a Bluetooth kapcsolat, melyet a fejlesztők, illetve a gyártók sokkal könnyebben kontrollálhatnak majd. A kapcsolat gyorsaságát, illetve az újrakapcsolódás sebességét is megszabhatják majd. Ezentúl a Bluetooth már Smart Hub-ként is szolgál majd, így egyszerre több kapcsolatot, több “szerepkört” is képes kezelni, és nem kell gyorsan ide-oda kapcsolgatnia az eszköznek.

Screen Shot 2015-07-16 at 10.37.01

A Bluetooth 4.1 sokat javíthat majd az eszközeink kommunikációjában, ha nincs éppen Wi-Fi a közelben, persze ehhez mindkét eszköznek tartalmaznia kell azt a processzort, ami támogatja ezt a frissítést. Szerintünk az Apple már az iPhone 6s-be illetve a következő generációs készülékeibe is bele rakja majd ezt az új frissítést.

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. Én úgy tudtam eddig, hogy a BT4.1 csak szoftveres ráncfelvarrás.. ezek szerint mégsem?

  2. 4.1? Ideje volt…két éve piacon van.

    Wikipedia:

    “This specification is an incremental software update to Bluetooth Specification v4.0, and not a hardware update. “

  3. @AppleFan: akkor csak jol emlékeztem, hogy ez csak szoftveres biszbasz.. De akkor milyen uj chiprol van szó?

  4. Ezt benéztem, valóban csak szoftver frissítés. Köszi

  5. @lalamper, @AppleFan: kérdés az, hogy ettől függetlenül a korábbi, jelenleg csak 4.0-t támogató eszközöket az Apple fogja-e (tudja-e) frissíteni a 4.1-es Bluetooth-ra. mert ha nem, akkor javarészt mindegy, hogy milyen típusú újdonságról van szó. az is lehetséges, hogy a korábbi chipsetek esetén nem is lehet utólag módosítani azok firmware-jét.

  6. Apple helyében belecsapnám a 4.2-ot aztán hello. 😀

  7. Ilyet találtam:

    It was possible for existing Bluetooth 4.0 adapters to support Bluetooth 4.1 with a software update, and we’ve contacted the Bluetooth SIG to confirm that this is also the case for Bluetooth 4.2.”

    Szóval elvileg lehetséges, még 4.2 re is, de valószínü hogy 4.2 re frissített régebbi chippek nem fogják tudni teljesen kihasznalni a 4.2 előnyeit. Persze ez már a 4.2 es…

    “The representative is also checking to see whether the FCC will need to recertify older Bluetooth 4.x adapters before they can support Bluetooth 4.2 features. In any case, it doesn’t appear as though older hardware will be able to take full advantage of the newer spec.”

  8. iPhone 6 plus ön csak fog menni! 🙂


Add a Comment