Milyen újdonságokat várhatunk az iOS 9-től?

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei WWDC közeledtével annak rendje és módja szerint egyre nő a különböző pletykák, információmorzsák száma, melyek az idén megjelenő iPhone-okat és a soron következő, iOS 9 újdonságait igyekszenek leleplezni. Az iPhone-ok kapcsán már rengeteg hírrel találkoztunk, szó volt többek között arról, hogy az Apple továbbfejleszti, és Touch ID-val megspékelve dobja majd piacra az 5s mellett bemutatott színes iPhone 5c variánsokat, illetve hallhattunk már a Force Touch beépítéséről is, vagy az 1GB RAM 2GB-ra való bővítéséről.

Apple-iOS-9-1024x576-f2ca6bd980828ce5

Az iOS 9 kapcsán viszont túl sok újdonságról még nem nagyon tudtunk beszámolni, ami egyébként nem is véletlen, hiszen az Apple az új verziót a már meglévő funkciók finomítására szánja a felhasználói és fejlesztői visszajelzések alapján, ami bizonyos funkciók átalakításától egészen akár azok a rendszerből való eltávolításáig terjedhet, amire látunk is majd példát a cikkben. Na de lássuk akkor, mire számíthatunk az iOS 9-ben?

Hibajavítások, fokozott biztonság, megnövelt teljesítmény

A hírek szerint az iOS 9 leginkább a meglévő funkcionalitás optimalizálására fogja helyezni a hangsúlyt. Az iOS 8 megjelenését követően az új rendszerre átállás üteme nem az Apple elvárásai szerint alakult, amit a megnövekedett tárhelyigénnyel magyaráztak. Az iOS 8 telepítéséhez legalább 2GB szabad tárhellyel kell rendelkeznünk, ami nagyon megnehezítette a 8 és 16GB-os modellek tulajdonosainak dolgát. Az iOS 9 ezt orvosolni fogja, az Apple optimalizáltabb frissítéskezelést ígért az új rendszerhez, ami kevesebb tárhelyet fog igényelni a telepítés során.

Jó hír az iPhone 4s, iPad mini és iPad 2 tulajdonosoknak, hogy az iOS 9 kompatibilis lesz a régebbi generációs készülékekkel, pontosabban az A5 processzorral szerelt modellektől felfelé bárki frissíthet majd rá. (Persze ez rögtön kiderül majd az első iOS 9 beta megjelenésekor.) További jó hír, hogy a hírek szerint az optimalizációnak köszönhetően gyorsabb és stabilabb is lesz az iOS 8-hoz képest az adott készülék.

Az új verzió fokozott biztonsággal is kecsegtet minket, az Apple egy új kernel jogosultsági szint (“rootless”) fejlesztésén dolgozik (OS X és iOS esetén egyaránt), ami tervek szerint a jogosultsági szint kiterjesztésének megakadályozását, hatékonyabb malware elleni védelmet fog szolgálni.

Force Touch és Haptic Feedback

Feltehetően senkit nem ér váratlanul, hogy az Apple Watch-ban és a MacBookban debütált Force Touch és Haptic Feedback funkciók az iOS 9-ben is megjelennek, hasonló funkcionalitással. Ehhez természetesen a szükséges hardver beépítésére is szükség lesz, így borítékolhatjuk a hardveres bővítést az új iPhone-ok kapcsán. A Force Touch ugyebár a nyomás erősségének függvényében dönti el, hogy milyen alkalmazást, vagy szolgáltatást indítson el az eszközön, OS X-en például egy weboldalon kijelölt szó esetén feldobja a hozzátartozó Wikipedia szócikket, míg a Haptic Feedback magát a lenyomás tényét jelzi vissza a felhasználónak, hasonlóan ahogy az Apple Watch-ban és a MacBookban került megvalósításra.

San Francisco betűtípus, Maps bővítés és HomeKit

Az Apple Watch megjelenésével az Apple egy új betűtípust, a “San Francisco”-t is bevezette, melynek célja a jobb olvashatóság volt az óra kijelzőjén. A pletykák szerint az új font annyira jól sikerült, hogy a soron következő OS X 10.11-ben és az iOS 9-ben is bevezetésre kerül, leváltva a Helvetice Neue-t, ami egyébként megjelenésében nagyon hasonlít a San Francisco-ra, azonban szemre is észrevehető a két típus közötti különbség.

sanfranciscomockup

A beépített térképalkalmazás is bővítésre kerül, akárcsak a továbbfejlesztés alatt álló POI (Points of Interest) rendszer, valamint bevezetnek egy új AR (Augmented reality – kiterjesztett valóság) funkciót, ami talán az egyik legérdekesebb szolgáltatása lehet majd a térkép alkalmazásnak. A készülékünket felemelve és a kamerát az utcán egy tetszőlegesen kiválasztott épületre irányítva további információkat kaphatunk az adott helyről, például egy étterem esetében megjeleníti az étlapot. (AR térképek egyébként több évvel ezelőtt óta elérhetőek már, jusson csak eszünkbe például a Layar, de hasznuk nagyban múlik a minőségi POI-k meglétén.)

Továbbá bevezetésre kerül a Google Maps-nál már nagyon régóta használt tömegközlekedési információkat biztosító szolgáltatás, tehát valós időben láthatjuk majd az induló autóbuszok, vonatok, repülőgép járatok menetrendjeit az adott városban. Sajnos az Apple a tervek szerint kezdetben csak néhány országban, azon belül néhány városban teszi ezt elérhetővé, ahogy pedig már megszokhattuk, kis hazánk fővárosa, Budapest még véletlenül sem szerepel az előzetes tervekben.

Szintén újdonság a HomeKit bevezetése. A lényege, hogy kapunk egy új alkalmazást ami a “Home” névre hallgat, az alkalmazáson belül pedig lehetőségünk lesz az összes HomeKit-kompatibilis háztartási eszköz vezérlésére lakásunkon belül. Világítás, hűtő, sütő, riasztórendszer, még akár a kenyérpirító is, ha rendelkezik ilyen funkcióval, vezérelhetővé válik egyetlen alkalmazás segítségével.

Siri, Split-Screen Multitasking iPaden, “Proactive Lifestyle Management”

Az iOS 9-ben a fejlesztők hozzáférést kapnak Siri bizonyos fejlesztői eszközeihez. Ez nem jelent mást, mint lehetőséget arra, hogy third-party alkalmazások által szolgáltatott információkból is tudjon dolgozni kedvenc személyi asszisztensünk.

Már régóta várt, és felemlegetett funkció az osztott képernyős mód iPaden. Az iOS 8 megjelenése kapcsán is felreppent már a pletyka, sőt, működőképes kódot is felfedeztek az iOS 8 béta verzióinak kódsorai között turkáló fejlesztők, ám végül nem került bele a végleges release-be ez a funkció. Az iOS 9-ben már minden bizonnyal elérhető lesz ez a megújult multitasking, amivel két külön alkalmazást, vagy egyazon alkalmazásból két példányt futtathatunk párhuzamosan. Míg előbbi nem szorul magyarázatra, az utóbbit úgy kell értelmezni, hogy például Safari esetében lehetőség lesz két böngészőfül egymás mellé helyezésére. Az osztott képernyős módot 1/2 és 1/3, valamint 2/3-os ablakméretezéssel tudjuk majd használni a kompatibilis iPad készülékeinken.

9236-721-Screen-Shot-2014-05-13-at-93405-AM-l

Az Apple állítólagosan egy új funkció bevezetésén is dolgozik, amit “Proactive Lifestlye Management”, röviden “Proactive” néven emleget. A funkció elméletben kiváltaná a meglévő Spotlight keresőt, és annak eredeti funkcionalitása mellett nyújtana az életstílusunknak megfelelő plusz információkat. Ezt úgy éri el, hogy az iPhone figyeli a napi rutinunkat, szokásainkat, és ennek megfelelően állítja össze a “Proactive” tartalmát. Például, ha valaki rendszeresen, a reggel ébredés után már az ágyban átolvasgatja az éjjel beérkezett email üzeneteit, a “Proactive” képernyőn megjelenik számára egy e-mail ikon a minél gyorsabb eléréshez. A tervek szerint ezt a funkciót kezdetben a legtöbb beépített alkalmazás, mint a Calendar, Maps, Contacts fogja megkapni, de a későbbiekben lehetőség lesz harmadik féltől származó alkalmazásban történő integrálásra is.

Egyéb, apróbb javítások, módosítások

Számos apróbb javítás és módosítás is várható még az iOS 9-ben, ezek közül szeretnék megemlíteni néhányat. Az első a szövegbevitelt érinti. Az Apple fontolóra vette a jelenlegi billentyűzet érintőleges átalakítását, vélhetően szélesebbre fogják tervezni. Átalakítják, használhatóbbá teszik a jelenlegi QuickType funkciót, változtatnak a jelenleg nem túl közkedvelt Shift gomb kinézetén, amely sokak számára okoz gondot, mert nem tudják eldönteni, hogy milyen állapotban is van valójában (nincs lenyomva / le van nyomva / Caps Lock). Továbbá finomítják a vízszintes módban történő szöveg szerkesztését és bevitelét.

A felvezetőben már említettem, hogy elképzelhető olyan változtatás, ami bizonyos funkció kivezetésével fog járni. Ez pedig nem más, mint az alig használt Game Center alkalmazás. Az iOS 4-ben történő bevezetés óta sokat finomodott, integrálták a legtöbb játékba, és eredeti célja szerint játékonkénti top listákkal, achievementekkel, egymás kihivásával akarták növelni a játékosok közti rivalizálást. Végül úgy tűnik, hogy az alkalmazás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a felhasználók alig használják, így az Apple elképzelhető, hogy eltávolítja az appot az iOS 9-ből.

iOS-7-game-center

Végül pedig ejtsünk néhány szót az Üzenetek alkalmazásban történő változásokról, ami talán a legkevesebb jelentőséggel bíró fejlesztés, számomra legalábbis. Az iOS 9 lehetőséget fog biztosítani arra, hogy csoportos illetve egyéni beszélgetésenként szabályozzuk az “elolvasva” felirat láthatóságát a csevegőpartnerek felé. Tehát akinél szeretnénk, ott láthatóvá tehetjük, akinél vagy akiknél pedig nem, ott nem fog értesülni az adott fél, hogy elolvastuk-e az üzenetét. Hogy ez miért jó, nem tudjuk, de biztos jó néhány párkapcsolatban megoldja majd a tipikus “láttam hogy elolvastad, akkor miért nem válaszoltál?” típusú konfliktusokat. 🙂

A cikkben felsorolt változásokat, bővítéseket természetesen ne vegyük készpénznek, de nagyjából körvonalazza, hogy mire számíthatunk az idei WWDC-n iPhone, iPad és iOS fronton.

Élő közvetítés

Ahogy azt már megszokhattátok, június 8-án este 7 órától élőben közvetítjük a WWDC-t indító keynote-ot. Csatlakozzatok a Facebookos eseményünkhöz is, hogy ne maradjatok le semmiről!

Ezek még érdekelhetnek:


  1. … az utóbbit úgy kell értelmezni, hogy például Safari esetében lehetőség lesz két böngészőfül egymás mellé helyezésére
    Majdnem megirtam, hogy ez mar most is lehetsges. De aztán leesett , hogy itt egymás mellé helyezésről, magyarul "egyszerre láthatóságról, kezelésről van szó. 🙂

  2. @trigmegistos: a 8.4 vagy még a WWDC előtt, a unicode karakterek okozta galiba miatt megjelenhet, hacsak nem lesz helyette előbb egy 8.3.1 – vagy megjelenik a WWDC-vel egyidőben, amikor az iOS 9 első bétája is várható. a 8.4-től tehát nem sok minden függ.

  3. Sziasztok! Én csak azt szeretném, ha az ébresztés hangerejét lehetne külön állítani. Reggel üvölt a fülembe, de ha lehalkítom úgy marad, és napközben tele vagyok nemfogadott hívással.

  4. Én örülnek valami frissítésben mert a Safari lefagy és állandóan lassú, nem tudom mi lelte… 🙁 de így muszáj vagyok chrome-t használni.

  5. “Az iOS 9-ben a fejlesztők hozzáférést kapnak Siri bizonyos fejlesztői eszközeihez.”

    Ez lenne a legfontosabb. Hogy ne csak bediktálni lehessen egy szöveget, hanem mondjuk az elküldését is szöveggel aktiválni.

  6. Nem semmi, hogy a 4s is lehet támogatott lesz. Ebben le a kalappal az Apple elott support szempontból, csak aztán nehogy a i4 szindróma legyen. Kiváncsi leszek, hogy a i5, i5c-n, hogy fog muzsikálni. Azért van bennem félsz.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!