Három jó árú fotós kiegészítő iPhone-hoz

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Apple készülékek sosem az olcsóságukról voltak híresek és a hozzájuk kapható kiegészítők se mondhatóak a legtöbb esetben túlságos alacsony árúaknak.

fotoskiegeszitok_cover

Ez részben érhető is, hiszen ha valakinek van egy drága terméke, akkor biztosan egy kiegészítőért is hajlandó többet fizetni – gondolják a gyártók, csak sajnos mire a legtöbb termék hozzánk elér, már túlzottan drága lesz. Ebben a cikkben most három olcsóbb fotós kiegészítőt fogok bemutatni.

iPhone optika

Aki igazi minőségi optikát szeretne az iPhone-jához az minden bizonnyal az olloclipen (korábbi cikkünket róla itt tudjátok elolvasni) is elgondolkozik, viszont annak az ára olyan, hogy csak poénból egy-két képre nem érdemes megvenni. Most az olloclip árának töredékéért mutatok egy hasonló tudású optikát. A PHO-FWM-6 egy három lencsés optika, mely egy halszemoptikás, egy széles látószögű és egy makró lencsét jelent. Eleinte úgy gondoltam, úgy írom meg a tesztet, mintha nem lenne olloclipem, de úgy érzem, igazából mindenkit az izgat, hogy az árcsökkenéssel a minőség is romlott-e, vagy érdemes akár ezt az olcsóbb változatot megvenni az olloclip helyett.

iphoneoptika

Az anyaghasználattal nagyon nem vagyok megelégedve, egyszerűen túl olcsó érzete van, viszont tudásban azt kell, hogy mondjam, egész jó lett. A makró lencse a kedvencem az olloclip esetében is, így egyből ezt próbáltam ki. Ezen az optikán egy 10x-es nagyítású makró lencse van, ami ugyanúgy az előtte lévő lencse letekerésével használható csak, mint az olloclip esetében, aminek ugye két makró lencséje van, 10x és 15x nagyítással.

IMG_2764 IMG_2765

Amint látszik, makró esetében teljesen jó ez az optika, de nézzük, hogyan teljesít a halszemoptika és a széles látószögű lencse. A széles látószögű lencse is jó lenne, de van vele egy kis bökkenő: sajnos a sarkokban belóg a lencse kerete, ami sokban zavarja a képet, illetve egy kicsit a szélein is jobban elmossa a képet, mint az olloclip. Ezeket leszámítva ez a lencse is használható.

IMG_2772IMG_2773

A halszem optikáról már nem tudok igazán jókat mondani, ugyanis itt jelentkezik a legtöbb probléma. Ez egy 180°-os látószögű halszemoptikás lencse, viszont olyan mértékben homályos a vele készített képek széle, hogy azt kell, hogy mondjam ez a része élvezhetetlen, bár úgyis fel lehet fogni, hogy pont ez ad a képnek egy egyedi hangulatot.

IMG_2769 copyIMG_2768

Úgy vélem, aki olcsón szeretne egy jó makró lencsét, esetleg néha a széles látószögűt is használná, annak jó vétel lehet, de akinek kell a halszem is, az inkább vegye meg az olloclipet. A PHO-FWM-et iPhone 6-hoz és iPhone 5/5s-hez a SzifonStore-ban tudjátok megvásárolni.

Fotóállvány foglalat

Amennyiben az iPhone-od szoktad komolyabban is fotózásra használni (mert bizony lehet, persze azért még a DSLR szinttől messze van), akkor biztosan szükséged lesz egy tartóra, amivel állványra csavarozhatod.

allvany1

Ez a rögzítő roppant egyszerű és a nagy előnye, hogy készülékváltással nem kell ezt is cserélni, ugyanis a mérete szabadon változtatható, persze csak bizonyos határig. A tartó alján egy szabványos, a kamera állványoknál használatos csavarmenet van, így bármilyen kicsi vagy épp nagy állványra rácsavarhatod mindenféle plusz kiegészítő nélkül.

allvany2

A rögzítő tetején található fekete kerek fogantyúval, vagy a fém rész megemelésével lehet a készüléket behelyezni a tartóba. A rugós kialakításnak köszönhetően kellően visszahúzódik a telefonra, hogy azt biztosan tartsa. A rögzítésről továbbá az alján egy szivacsos szalag és a tetején a fém rész és a műanyag megfelelő elrendezése gondoskodik. Egyszerű, jól műküdő, hasznos kiegészítő, melyet a SzifonStore-ban tudtok megvásárolni.

AB Shutter 3 – Bluetooth-os távirányító

Mindig is bosszantott, hogy nem tudtál oda érni rendesen egy csoportképre, mert te kezelted a kamerát? Az AB Shutter, ami egy Bluetooth-os távirányító, örökre megoldja ezt a problémádat.

ab_shutter3_cover

Ezzel az apró eszközzel többé nem lesz az probléma, hogy hány másodpercre állítsd az időzítőt, hogy te is rajta lehess a képen, hiszen távolról egy gombnyomással elsütheted a fényképet. A Bluetooth technológiának köszönhetően akár 10 méterre is lehetsz a telefonodtól és nem kell semmiféle kábellel szórakoznod, hogy elkészíthesd életed fényképét.

A mindössze 9 grammos készüléket egy lapos gombelem működteti, mely hosszú hónapokra biztos áramforrása a távirányítónak. A készülék alján található kis akasztó segítségével pedig akár kulcscsomóra és hasonlóakra is rögzíthetjük.

ab_shutter3_2

A távirányító jobb oldalán található kapcsoló segítségével tudjuk bekapcsolni és ezután már csak egyszer kell párosítani a telefonnal ahhoz, hogy bármikor fotózhassunk vele. Ez a készülék is hangerő növelési jelet küld a telefonnak, mint az összes selfie bot és társai, ami ugyebár a Kamera alkalmazásban exponálásnak számít. Az AB Shutteren két gomb található, egy az iOS készülékekhez és egy az androidosokhoz, ugyanis más módon oldják meg a fénykép készítést Bluetooth segítségével. iOS esetén a sorozatfotó mód is megy vele, ha hosszan lenyomva tartjuk a gombot.

ab_shutter3_1

Az AB Shuttert 3-at a SzifonStore-ban tudjátok megvásárolni.

Neked milyen fotós kiegészítőid vannak az iPhone-odhoz?

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Ja, én meg ennyiért vettem ilyen adaptert, csak beépített gombos monopod állvánnyal.:) A távirányítóban nem látok sok fantáziát. Minden képen vagy távirányítóval a kezedben örökíted meg a képet, vagy eldugod a kezed. Akkor már inkább beidőzítem.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!