Mobilkamera-fejlesztő céget vett az Apple

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az iPhone kamerája évről évre javul, amit az Apple az új készülék bemutatóján rendszeresen kiemel, hangsúlyozva, hogy mennyivel jobb képet lehet vele készíteni, mint elődjével. Tegnap hozták nyilvánosságra, hogy a folyamatos technológiai fejlődés érdekében egy kamerás céget vásároltak fel.

iPhone-6-camera-focus-pixels

A CNBC kürtölte világgá, hogy felvásárlási tárgyalások folynak az Apple és az izraeli LinX Imaging cég között, a vételár 20 millió dollár körül alakul. A hírt végül a felek megerősítették, tehát a cég az Apple birtokába került. De miért van szüksége az Apple-nek erre a vállalatra?

A LinX mobilkészülékekbe tervez miniatűr, többlencsés kamerákat. A technológiát nagyszerűen lehet használni táblagépek és ultrabookok esetében is. Valljuk be, ez utóbbira nagy szükség lenne, mivel a múlt hónapban bemutatott MacBook mindössze egy vérszegény, 480p-s kamerát kapott, ami rendkívül gyenge ebben a kategóriában.

LinX-Imaging-teaser-001

A LinX a következőket állítja magáról weboldalán: „A LinX kamerák jelentősen kisebbek, mint bármely más kamera a piacon, piacvezetőként DSLR minőség felé közeledve a mobilkészülékek esetében is.” Ezt úgy tudják elérni, hogy nem egy, kiegészített lencsét használnak, hanem többet. Mérnökeik megoldottak minden olyan problémát, mely több kép különböző helyzetekből való összeillesztését illeti.

A szoftver komoly eredményeket ért el a pixelek (térbeli) mélységének elemzésével és ez alapján összeállít egy mélységi térképet, amit akár a későbbiekben fel lehet használni 3D-s képalkotásra is. És itt jön képbe a már régóra rebesgetett Apple TV frissítés. Ha a set-top box nem csak streamelésre ad majd lehetőséget, hanem iOS alkalmazások futtatására is, akkor megoldható lesz egy Kinecthez hasonló érzékelő beépítése, mely érzékeli a játékos mozgását, mozdulatait. Ebből is látható, hogy a technológia felhasználása sokrétű.

A kamera iPhone-ba építésével lehetőség nyílik a kiterjesztett valóság alkalmazásokban való jobb megjelenítésére és a térképalkalmazások is rengeteget hasznosíthatnak ebből a tulajdonságból.

Nem utolsó sorban a LinX kamerái rendkívül jól teljesítenek alacsony fényviszonyok közepette. Háromszor jobb fényérzékelője van a monokróm érzékelőnek köszönhetően, a több érzékelő miatt akár fele akkora is lehet a kamera mérete és alacsonyabb a zajszint is.

Összefoglalva: jó húzás volt az Apple-től a felvásárlás, ígéretes technológiát kaptak. Az átfutási idő miatt leghamarabb a jövőre megjelenő iPhone-ban várható a kamera megjelenése. Nem tudjuk, mennyit használnak majd fel a cég tudásból, de legalább nem lesz a telefon hátlapjából kiálló kamera. 🙂

Ezek még érdekelhetnek:


  1. 1. Nekem egy Thule márkájú maszívabb műanyag tokom van, amiből a hátsó kamera nem lóg ki (iPhone 6)
    2. A régi iPhone 4-esem kamerája síkban volt a hátlappal és meg is karcolódott, de mivel az új telón kilóg a kamera nem fekszik fel az asztalon síkban így nem is karcolódik.
    Egy szó mint száz, semmi gond nincs a kilógó kamerával (addig amég nem lesz nagyobb, mert akkor már beleakadna a zsebunkbe)

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!