fbpx Skip to content

Egy újabb Apple-termék megjelenésekor hagyomány sorban állni. Az első iPhone 2007-es megjelenése óta minden évben hosszú sorok kígyóznak az Apple Store-ok előtt, mindenki az első napon akar vásárolni az új kütyüből. Ez viszont most az Apple Watch-nál nem így lesz. De vajon miért?

Ipod-waiting

Lassan évtizedes hagyománya van a sorbanállásnak. Egy iPhone-ért vagy egy iPadért érdemes sorban állni: először is természetesen a termék miatt, másodszor a jó hangulat és társaság miatt (ha haverokkal mész), végül pedig a szerencsés vásárló elmondhatja, hogy az első naptól új kütyüje van – míg vannak, akik ezek után hetekig vagy hónapokig nem kapnak. A hype óriási, tévétársaságok tudósítanak az eseményről és az Apple is jókora mennyiségű ingyen reklámhoz jut. Ezen akar változtatni a cég egy éve kinevezett kiskereskedelmi főnöke, Angela Ahrendts.

Ennek az az oka, hogy az utóbbi időben nagyban megnövekedett a bérsorbanállók száma, akik nem a cég jó hírnevét öregbítik, hanem a megbízóiknak hoznak busás hasznot a készülékek azonnal továbbértékesítésével. Ahrendts levelet küldött az Apple Store alkalmazottainak, amelyben arra bíztatta az eladókat, hogy beszéljék rá a potenciális vásárlókat: ne sorban állva, az Apple Store-ban vegyék meg az Apple Watch-ot és az új MacBookot, hanem online módon.

Vége van annak az időnek, amikor vásárlóink egy termékért napokat a sorban töltve, imára kulcsolt kézzel várakoznak. Az Apple Store alkalmazás és az online boltunk sokkal egyszerűbbé teszi az Apple Watch és az új MacBook megvásárlását. A vásárlók pontosan tudni fogják, hogy mikor és hova érkezik termék.

Ez egy gyökeres változás a gondolkodásmódban, szükségünk van a segítségedre, hogy ez megtörténjen. Mondd el a vásárlóknak, hogy online módon nagyobb darabszám lesz elérhető, és mutasd meg nekik, hogy milyen egyszerű rendelni. Bearanyozod a napjukat.

Persze az Apple más módon is csökkenteni akarja a sorokat. Az online megrendelt órát át lehet venni a boltban is, bár így sem lesz akkora mennyiség, mint online rendelés és kiszállítás esetén. A jelek szerint ez az opció csak az Egyesült Államokban lesz elérhető, az Egyesült Királyságban nem.

09_iPad-Air-on-Sale-in-the-U.S

A cég tehát az online értékesítést részesíti előnyben, így a boltokban csak korlátozott darabszámból lehet majd vásárolni április 24-től. Interneten keresztül már ma reggel 8:01-től lehet rendelni, de Magyarországon sajnos még nem lesz elérhető az óra. Az itthoni megjelenési időpont bizonytalan. Nagyban függ attól, hogyan alakul a készlet, mennyire kapkodják el az első napokban és a gyártás a későbbiekben mennyire tud lépést tartani a kereslettel.

Mindenesetre a ma reggel elindult előrendelésnél már néhány perc alatt az április 24-i kiszállításból április 24 – május 8 között lett, kicsivel később 4-6 hét, majd ezt követően már június.

Kíváncsian várom, hogy a most szerzendő tapasztalatokat az Apple hogyan kívánja felhasználni az új iPhone őszi premierjén. Mivel a nagy európai városokban általában kelet-európai vásárlók és bérsorbanállók voltak, ezért egy online rendelés jelentősen lecsökkenti a vásárlók számát. De ne szaladjunk ennyire előre, várjuk meg az Apple Watch premierjét, vajon tényleg olyan kirobbanó termék lesz-e, mint az utóbbi évek Apple-kütyüi. Reméljük.

Olvasd el a hozzászólásokat is

7 Comments

  1. Az utolsó előtti mondathoz kapcsolódva bennem is megszólalt a kisördög. Vajon azért akarják pont most eltörölni a sorban állást, mert az Apple Watch szerintük sem lesz akkora átütő siker, és így akarják elkerülni az “alig lézeng egy pár ember az Apple Store-ok előtt” kezdetű cikkekből származó blamázst? 🙂

  2. Akármilyen számot is adnak ki, hogy mennyi az eladás, kamu lesz! Már most borítékolom!:) Mindenki tudja, hogy nem egy sikertermék ez az óra. Vannak, akiket érdekel, ezzel semmi gond, de ez pont egy olyan cucc, ami nem igazán hozza lázba a többséget!

  3. @Feri: akkor ezzel a hozzászólással ezt itt befejeztük. többször kértelek, fejezd be. itt mostmár elég. pont.

  4. en is nagyon kivancsi leszek hogyan fognak alakulni a szamok. azert is mert en is szeretnek egyet :). meg azert oszinten, akarmennyire is jo a termek, uj kategoria es eleve csak azokat "erinti" akiknek mar van iPhonejuk ami korlatozza a lehetseges vasarlok szamat. a boltban vasarlaskorlatozasa nem szimpi, en szeretek boltban vasarolni, kell ez a filing is….

  5. Minden alkalommal a nagy felhajtás, ingyen megjelenést jelentett az irott sajtóban és a képernyőkön is. Nem gondolom, hogy ezt a remek PR/reklám fogást az Apple csak úgy eltörölné, ha nem lenne erre nagyon nyomós indoka.
    Ez az indoklás pedig azthiszem elég átlátszó. Itt inkább arról lehet szó, hogy a "most először nem állnak kígyózó sorok" is igen jó téma volna a cikkeknek és különböző műsoroknak.
    A konkurencia pedig erre rá is feküdne gondolom. Ennek pedig – mivel nem hülyék – inkább idejében elébe is mennek. Igazából ez ügyes! 😉


Add a Comment