Photos app: tegnap este megjelent az OS X 10.10.3

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap este az iOS 8.3 mellett végre megjelent az OS X 10.10.3 is, amelyre már igencsak régóta várunk, leginkább a Photos alkalmazás miatt.

icloud_photo_library_large_2x

A Photos egy teljesen új, Mac-es alkalmazás, amelynek segítségével a fényképeinket tudjunk rendszerezni és szerkeszteni, gyakorlatilag az iPhoto-t szándékozik kiváltani a mindennapi gyakorlatban.

A Photos alkalmazást először még tavaly júniusban mutatta be a színpadon Craig Federighi, amikor azt ígérték, hogy a Yosemite őszi megjelenése után decemberben fog érkezni a Photos app egy frissítés formájában. Ebből a decemberből végül idén április lett.

Screen Shot 2015-04-08 at 19.03.49

A Photos gyakorlatilag kiváltja mind az iPhoto, mind pedig az Aperture alkalmazásokat, legalábbis az Apple szerint. Az tény, hogy a Photos rendkívül folyamatosan és könnyedén szinkronizál az iCloud fiókunkkal, valamint az iCloud Photo Library funkciónak köszönhetően szinte az összes fotónkat bármikor elérhetjük az összes eszközünkön (nyilván akkor, ha ehhez megfelelő nagyságú iCloud tárhellyel rendelkezünk).

view_moments_large_2x

A Photos kétségtelenül egy kifinomultabb és jobb alkalmazás lett, mint annak idején az iPhoto volt, tehát ebből a szempontból egyértelműen előrébb léptünk – ugyanakkor a funkcionalitás tekintetében messze elmarad az Aperture által nyújtott előnyöktől.

Ami kifejezetten tetszik viszont, hogy ha bármelyik képünket szerkesztjük, akkor a szerkesztett verzió azonnal megjelenik az összes iOS eszközünkön, valamint a régi, eredeti verziót is vissza tudjuk állítani a későbbiek során. Külön előny még, hogy már nem csak a fotóinkat, hanem a videóinkat is szinkronizálja az iCloud, beleértve a lassított és a time-lapse felvételeket is.

hero_large_2x

Átlag felhasználói szemmel tehát hibátlan alkalmazás lett a Photos, amelyet csak ajánlani tudok mindenkinek, hiszen a családi nyaralásokon készült képeket, az iPhone készülékünkkel készített képeinket tökéletesen fogja tudni tárolni, rendszerezni és szerkeszteni. Ugyanakkor a professzionális felhasználóknak hatalmas csalódás, hogy az Apple nem fejleszti tovább az Aperture alkalmazást, hiszen a Photos egyértelműen nem lehet alternatíva, hiszen nem professzionális felhasználásra lett kitalálva.

Végül, de nem utolsó sorban fontos megjegyeznünk, hogy a Photos használatához célszerű bekapcsolnunk az iOS készülékeink esetén az iCloud Photo Library funkciót a Beállítások / iCloud / Fotók / iCloud-fotókönyvtár menüpont alatt, és ekkor a képeink az iCloudon keresztül szinkronizálásra kerülnek oda-vissza – de természetesen kábellel a gépre dugva a készüléket, továbbra is lehetőségünk van az azon található fotókat és videókat a Photos appba lemásolni az Import fülön.

Hasznos tipp: érdemes egy új könyvtárat létrehozni a Photos alkalmazás számára, mert ha a régi iPhoto vagy Aperture könyvtárunkat nyitjuk meg, akkor az összes képünket elkezdi szinkronizálni a Photos az iCloudba.

Az iPhoto és az Aperture természetesen továbbra is használható, ugyanakkor a korábbi Library-t az OS X átalakítja a Photos-nak megfelelőre, így az iPhoto vagy az Aperture következő indításakor az alábbi üzenetet kapjuk:

iPhoto_Photos

Aperture_Photos

Az iPhoto és az Aperture is tudja tehát kezelni a régi Library-t, ugyanakkor ha bármi módosítást eszközlünk bármi képen, az a Photos appban már nem fog megjelenni.

Nektek hogy tetszik az új Photos alkalmazás?

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Igazán szuper lenne ha készülne egy cikk arról, hogyan is történik pontosan ez a fotó szinkronizáció. Nekem most van 3 eszközöm és mindhármon más fotók vannak. Van átfedés, de vannak óriási eltérések is. Ugyanazt az appleid-t használom mindegyiken. (iPhone, iPad, Macbook) Szóval hogyan tudnám egyszintre hozni mindegyiket? Hogy mostantól ugyanazt lássam mindenhol?

  2. @Józsi: eddig iPhotoval húztam át a képeket, utána töröltem iPhone-ról, ami nem kellett…

    – másik kérdés (amit már más cikknél kérdeztem): a szerkesztett képet/videót húzza át? :O

  3. Be van kapcsolva a My Photo Stream, ekkor ami képet készítek telefonnal, rászinkronizálja gépre, de ha törlöm a telefonról, megmarad a Photos app-ban.

    Ha bekapcsolnám az iCloud Photo Libraryt, akkor csinálná azt, hogy össze vissza szinkronizálgatná a gépen, és a telefonon levő képeket (Tehát mindenhol ugyanaz lenne, plusz a felhőben is). (Erre, hogy bekapcsolja -e, az első indításnál is rákérdez.)

  4. Azt tudja valaki, hogy az új app-ban, hogy tudom megtekinteni gyorsan az eredeti képet (before-after szerűen)? Az iphotoban a shiftet nyomva ez megoldható volt szerkesztés közben.

  5. Engem az érdekelne hogy az iPhotoban ha nekem nincsenek albumjaim csak Eventekbe vannak rendezve a képeim, akkor (mivel úgy tudom a Photosban nincsenek Eventek) a Photosban ömlesztve lesz beimportálva az összes képem? Érdemes tehát minden eventről külön albumot csinálni és akkor a Photosban már minden fotóm album szerint rendszerezve lesz?

  6. Csak annyit tennék hozzá hogy a photos nem tölti fel a régi pl aperture könyvtárat az icloud-ba ha azt nem engedélyezzük neki. én 111Gb-os könyvtárat másoltam át és a régit meghagyta ugyan úgy majd azt kiraktam egy külső hdd-re 1. jobb ha több helyen is megvan a ™ mentésen kívül 2. ha abból akarok szerkeszteni egy képet akkor rádugom és aperture-el szerkesztem.

  7. Nekem kb 100 giga csaladi fotom van es valoszinuleg a nem megfelelo interbet kapcsolat hianyaban – kifogottt az iPhoton:)

    A regieket archivalom, es elorol kezdem.

  8. Én sajnos elobb cselekedtem (az iphoto-s mappat nyitottam meg), aztan olvastam csak el a cikkben szereplo tippet! A fotokban a kepeim nagy reszet megduplazta.. Mit lehet ilyenkor tenni?

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!