Adappt – használj bármilyen szíjat az Apple Watch-hoz

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A minap bukkantam rá egy fantasztikus Indiegogo kampányra, melynek támogatásával az Apple Watch-hoz bármilyen szíjat használhatunk. Az Apple Watch-hoz választható szíjak nagy része olyan, hogy maga a szíj anyaga csúszik be az óratest vájatába, viszont például a klasszikus csatos bőrszíj esetén van egy plusz fém valami, amire a szíj rögzítve van. Sajnos nem csak az Apple Watch, de a szíjak is elég drágák hozzá.

Adappt-main

Erősen gondolkozom egy Sport változat vásárlásán, viszont én bőrszíj-párti vagyok, de a Sporthoz nem lehet ilyet kapni és ha megveszem azt a szíjat, amit a rozsdamenteshez adnak, akkor pedig el fog ütni az óratest és a szíj fémtestének színe. Az Adappt megoldotta a problémámat, ugyanis lehet az összes Apple Watch tokozáshoz passzoló szíj tartót majd kapni, de persze ehhez előbb támogatni kell a kampányt, hogy megvalósulhasson.

addapt_colors

Az Adappt ugyanúgy fog működni, mint a klasszikus órák szíjtartója, vagyis középen lesz egy rúd aminek a két vége benyomható (ami által kivehető a foglaltból és ráhúzható a kívánt szíj), és mágnesesen fog rögzülni az Apple Watch házában. Annak majd utána kell nézni, hogy a 38 és 42 mm-eshez milyen széles szíj fog passzolni, de ezáltal még személyre szabhatóbb lesz az Apple Watch.

addapt

Az Indiegogo kampány még javában zajlik, így aki érdeklődik egy ilyen iránt, az most csapjon le rá. Az alumínum változatból például már csak 29 dollárért lehet venni Adapptot, mert a 19 dolláros Early Bird keret elfogyott, de ennél drágább lesz majd, mikor normálisan lehet kapni. Én biztosan beszerzek egy ilyet és készítettek egy szép bőrszíjat a bőrművessel, akihez a bőr dolgaimat szoktam vinni javíttatni.

Az Indiegogo kampányban bővebb információkat és árakat találhattok és még 34 napotok van átgondolni, hogy támogatjátok-e ezt a nagyszerű ötletet. Én támogatnám. 🙂

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Most már egyszerűen idegfeszítő amit műveltek szifon.com
    Amióta megjelent ez az átkozott óra mással nem is foglalkoztok, 10 hírből úgy 8 csak az Apple Watch, Apple Watch, Apple Watch, Apple Watch, Apple Watch, Apple Watch, Apple Watch, Apple Watch, Apple Watch, Apple Watch, és az Apple Watch! Te megveszed-e az Apple Watchot??? Te nem veszed meg?! Miért veszed meg? Miért nem veszed meg? Hol veszed meg? Mikor veszed meg? Milyent kivitelezésben veszed meg? Milyen szíjjal veszed meg? Mennyiért veszed meg? És sorolhatni lehetne… de nevetséges, és egyben borzasztó idegesítő is. Már a leghülyébb is tudja-látja, hogy ez most már nem más mint makacs reklám. Persze mindent reklámoznak, na de ennyire?! Ukrajnáról vagy az iszlám államról nem írtak és írnak annyit a hírekben, mint egy kurva óráról. Magyarország valaha volt legszínvonalasabb Apple oldala ennyire lesüllyedt a reklám szintjére, és csak süllyed napról napra…
    Amit ti hetek, hónapok óta írtok erről az óráról, azt ma egyetlen egy cikkben elolvastam egy külföldi oldalon! Mit kell ezt ennyit pedzegetni?! (persze ha csak nem a reklám miatt!) És persze közben már alig akad az oldalon már olyan cikk, ami tényleg érdekes és hasznos. Fel kellene fogjátok végre, hogy aki meg akarja venni ezt az órát, az meg fogja venni akár írtok róla naponta, akár nem, és akkor is ha a pokol bugyraiba le kell mennie érte. Aki meg nem akarja megvenni az nem fogja megvenni akkor sem, ha 20.000 forint lesz.
    És most jöhet Jadeye, és még pár okos, akik majd megmagyarázzák, hogy én milyen hülye vagyok, és ha nem tetszik nekem menjek más oldalra… De bezzeg amikor valamilyen jailbreak-el kapcsolatosan toltam a hasznos infókat, és megosztottam a hasznos tapasztalataimat (amik tényleg hasznos és sokakat érdeklő dolgok voltak mert mindenki keresett sürgős megoldást) akkor nem mondta senki, hogy menjek más oldalra…

  2. @WOLF09: Mivel jelenleg nincs iPhone megjelenés csak Apple Watch, erről is fog szólni az oldal a következő 2 hónapban, majd amikor jön más termék akkor azt fogjuk megírni. Ez amúgy várható volt. A másik dolog, nem tudom milyen REKLÁMról beszélsz, sajnos nem támogat minket az Apple.

  3. @WOLF09: a nekem szánt személyeskedő megjegyzésedet figyelmen kívül hagyva: sajnálom, hogy nem tetszenek az Apple Watch-os hírek. ez esetben kérlek, bátran linkeld, mi az, ami szerinted érdekes lehet ezek helyett.

  4. Meglátva a címeket, már én is csak átfutom a cikkeket, mert csak az órákról szól. Mondjuk azt is tudom, hogy nehéz miről írni, mert ugye egy blogot min. naponta frissíteni kell és ugye nem történik semmi érdekes az apple háza táján.
    Remelem, hogy előbb utobb valami újat, kreatívat is fog csinálni is az apple…

  5. @WOLF09: aki ugat nem harap … idegbajt kapok az ilyen hangvételű hozzászólásoktól 🙁 nem tudom mennyire színvonalas vagy nem ez az oldal, de ha egy cikk nem érdekel, nem olvasom el … ennyi ilyen egyszerű … ha sokan nem olvassák, hidd el előbb vagy utóbb rájönnek és elkezdenek másról írni 🙂 pl.: az iszlám állam, miért használ Apple termékeket ….

  6. @WOLF09: @zolij7: @Mairtin: Nem tudom miért sírtok, 23 nap alatt csak 22 blogbejegyzés szólt többé-kevésbé a Watch-ról. 😀 Azért tök jó, hogy így lelkesednek érte a fiúk a szifon.com-on, de lassan megjelenhetne már egy összefoglaló írás is Apple Watch témában, mert lassan kezdünk elveszni a sok AW-s cím között. Milyen típusok vannak? Mennyibe fog kerülni? Mikor fog megjelenni nálunk? Milyen szíjakkal lesz kapható? Milyen alkalmazások lesznek rajta? Átállítja magát automatikusan ha átrepülök egyik időzónából a másikba? Ja és repülőn az órát is repülős módba kell raknom? Mindezeket jelenleg sok-sok bejegyzésből kellene összevadásznom, hogy tudjak segíteni azoknak az ismerőseimnek, akinek tetszene az AW, és szeretnének egyet (nincs ilyen ismerősöm, de bármikor lehet).

    Hogy ON is legyek: A képek alapján meglehetősen vékony az a szíjba becsúszó retesz, aminek meg kellene tartania egy elég nehéz és nagyon drága órát. Ha lenne AW-om, nem bíznám egy ilyen picike alkatrészre azt, hogy elhagyom-e vagy sem. Ezen nem változtat az sem, hogy gyakori ez a megoldás az óraiparban.

  7. @hang: Már megbocsáss barátom… de milyen kutyaraparásról beszélsz? Nekem nem áll szándékomban harapni. Leírtam a véleményemet és ennyi. Mellesleg ahogyan elnézegettem a többieket, a véleményemmel nem vagyok egyedül, mások is kezdik unni azt, hogy itt a csapból is már csak az Apple Watch folyik. Igaz, ma már végre láttam három másról szóló cikket is. @Jadeye: Látod Jadeye…? Megy ez. Nem kell nekem linkelni, hogy “szerintem mi lenne érdekes ezen a helyen”. Elvégre is nem csak nekem-számomra kell érdekes legyen, hanem mindenki számára. Legyen változatos, legyen persze Apple Watch is mert az is érdekli az embereket. De legyenek például leírások jó alkalmazásokról, tippek, ajánlatok, mindenféle vegyesen. Mindenki találja meg azt ami érdekli, ahogyan régen csináltátok, és akkor szerintem nagyon okés az oldal. De ez is csak a véleményem, nem személyeskedem.

  8. @Jadeye: Esetleg olyan is lehetne, hogy mondjuk valaki feltesz egy kérdést nektek, segítséget kér egy termékkel vagy az iOS-el kapcsolatosan. Ha érdekesnek találjátok akkor írhattok róla egy cikket, hogy:
    “…XY látogatónk feltette nekünk a következő kérdést. Gondoltuk megosztjuk mindenkivel, mert sokaknak hasznukra lehet…”
    De ez is csak egy ötlet.

  9. @WOLF09: Leírtad a véleményed? Nálad ez így működik? Gratula, hihetetlenül kulturált ember vagy! És igen, már rengeteg olyan cikket írtak a srácok, amik hozzászólók kérdéseire, panaszaira próbál választ adni (látszik régen követed az oldalt, biztos vagyok benne, hogy évek óta napi szinten). Nem értem miért háborít az fel téged, hogy a szifon.com-on mikor miről postolnak. Van még sok-sok biztosan hihetetlenül jó almás oldal, keress magadnak egy olyat ami megfelel a kifinomult ízlésednek.

    ui.: Ha valami nem érdekel nem olvasod el. 😉

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!