fbpx Skip to content

Köztudott, hogy az Apple-nél kiemelt szerepet játszik a környezetvédelem, a termékeket is úgy tervezik meg, hogy minél több újrahasznosítható alkatrész legyen bennük. A legújabb hír szerint az épülő Apple Campust is napelemek fogják energiával ellátni.

applesolarfarm2

San Franciscóban a napos órák száma éves szinten 2950 óra (Budapesten 1928 óra), ami lehetővé teszi a napenergia hasznosítását. Az Apple kapva kapott a lehetőségen, mivel az épülő Apple Campus 2 energiaellátását napelemekből kívánja kinyerni.

Tim Cook vezérigazgató múlt heti bejelentése szerint a cég 850 millió dollárért egy 1300 hektáras, 130 megawattos napelemfarmot épít Monterey-ben, ami az új Campus, a Fermontban lévő adatközpont, a meglévő irodák, az összes kaliforniai Apple Store és 60000 lakás árammal való ellátását szolgálja. Partnerül a First Solar nevű céget választotta.

Cook szerint:

“Az Apple-nél tudjuk, hogy a klímaváltozás valós. Elmúlt már az az idő, hogy beszéljünk róla. Itt az idő, hogy cselekedjünk.”

Az építkezést 2015 közepén kezdik el és 2016 végére fejezik be. Ha elkészül, az Apple első lesz azon cégek között, amelyek működésükhöz tiszta energiát használnak fel. A cég esetén egyébként nem ez az első zöld beruházás, hiszen az Észak-Karolinában található adatközpontjuk energiaellátásánál is törekedtek a környezetbarát megoldásokra.

Olvasd el a hozzászólásokat is

18 Comments

  1. Szerintem az előző cikk érdekesebb volt 🙂

  2. Gondolod, hogy ide is be lehetett volna szúrni pár NAP fürdőző modell képét? 😉
    És nem is lenne akkor PDF! 😀

  3. Hogy lehet kikapcsolni, hogy ne írkálnak át a szavakat???
    Szóval PDF egyenlő off

  4. És megint megcsinálta! Lol

  5. @mleslie: Beállítások / Általános / Billentyűzet / Automata javítás.

  6. Miért ne?!

  7. Nem gaz, hogy a napelem sem tul kornyezetbarat 🙂 de mindegy

  8. Nap fürdőzésre irtam! Jadeye!

  9. Ez a szokasos apple parasztvakitas. Mint koztudott a napelem legyartasa tobb energiat elfogyaszt, mint amennyit megtermel az elettartama alatt. Tehat ez egy kenyszermegoldas oda, ahol nincs bevezetve az aram. De azt allitani, hogy ezt a bebifokak megmenteseert teszik, meg hogy ok mennyire zoldek, nagy hazugsag, es tudatos hatugsag. Egyre kevesbe szimpatikus az egesz apple feszek ott Cupertinoban.

  10. @Ugyankerem: Forrás? És ha így van, szerinted mi lenne a megoldás?

  11. Forras a google, vmi erdekel megtalalod 🙂 napelem legyartasa draga, behalt akkor pedig kifejezetten kornyezetszennyezo hulladek

  12. Hohocali: hogy hogy mi a megoldas? Nem napelemre kolteni a penzt, hanem kornyzetvedelemre. Es nem hazudni mindenkinek, jobb telefonokat gyartani, es kevesebbet marketingelni. Ez a napelemmel valo villogas pont olyan, mintha bebifoka bundat meregdragan arulnanak, es kozben azt hangoztatnak, hogy a bebifokak megmenteseert teszik ezt. Aki napelemet hasznal az nem kornyezetvedo, hanem kornyezet rombolo. Es akkor meg jon a bullshit, hogy ok zoldek. Nem szabad keverni a napkollektorral, ez gyakori hiba. Az tok mas, az zold, klassz dolog.

  13. @pergabb, @Ugyankerem: pár éve még ez talán így volt, de azóta már fejlődött a technológia.

    “2015 első meglepetése az volt, hogy megtudtuk, a napelem panel az egyik legveszélyesebb tárgy, ami a környezetünket rombolhatja. Ha ezen meglepődött, akkor teljesen jogosan tette. Ez csak egy indok volt, mely alapján Magyarországon a termékdíjat kiterjesztették a napelemekre is.

    A valóság ennek éppen az ellentéte. A napelem ugyanis jelenleg a leginkább környezetbarát energiatermelési megoldás. A gyártása során (a régi, már elavult technológiákat kihagyva) nem születik környezetszennyezés, a működése során semmilyen szennyezés sem keletkezik, az újrahasznosítása 95-99%-os és szintén környezetbarát.”

  14. @Jadeye: Ilyenekkel nem kell foglalkozni. 🙂 Régen úgy volt, úgy van most is 😀 Kb., mint a “harmad áron veszek ugyanolyan gépet más gyártótól” szövegek.
    Hab a tortán, hogy “felkészült” szakértők/tanárok még mindig ezt a baromságot tolják, hogy a napelem csak parasztvakítás.

  15. Tavaly meg ugy volt, ahogy mondtam. En is beszeltem tobb napelemes rendszert kiepito ceggel, mert otthonra gondolkodtunk ilyenen. es mind ezt mondta, hogy tobb energia kell az eloallitasahoz, mint amit megtermel. Es innentol bukik a zold jelzo. Az mas kerdes, hogy lassan anyagilag megeri, mert az eu tamogatja. De itt nem errol volt szo. Nem gondolnam, hogy tavaly ota megvan a technologiai attores, es 10 napem felhasznalasabol elo tudsz allitani 11 darabot. De nem akarok troll posztot generalni, csak nekem ez a velemenyem.

  16. Ja es azt nem irtam oda, hogy nem maga a napelem a kornyezetrombolo, hanem a plussz energia, amibe kerul. Azt bizony szeneromuvekben allitjak elo, meg Fukushamaban. No itt a baj, es ezert nem zold.

  17. Simán lenne elég dellájuk a fúziós kutatás támogatásához. Na az lenne innovatív.


Add a Comment