fbpx Skip to content

Általában elmondhatjuk, hogy miközben Mac-en dolgozunk, nagyon ritkán használjuk csak az iOS készülékeinket, hiszen azok nem tudnak pluszt nyújtani a tényleges munka során, így ott hevernek kihasználatlanul az asztalunkon. Ebben látta meg a fantáziát az Alfred csapata, akik új értemet adtak az iOS készülékeinknek, miközben a Mac számítógépünkön dolgozunk.

ipad-and-imac-on-desk

Az Alfred for iOS segítségével gyakorlatilag bármilyen gyors funkciót és egyedi munkafolyamatot kihelyezhetünk iOS készülékeinkre, amelyeket később egyetlen érintéssel aktiválhatunk majd.

Ha visszaemlékszünk, az Alfred csapata a Mac-re elérhető kereső és gyorsindító alkalmazásáról lett híres, amely fényévekkel előrébb járt, mint a Spotlight egészen az OS X Yosemite bemutatásáig, amikor számtalan Alfred-funkció és maga az app kinézete is az új Spotlight inspirációjául szolgált. Mikor a kollégákkal júniusban először megláttuk a megújult Spotlightot, tanakodásba is kezdtünk, hogy vajon az Alfrednak befellegzett-e és egyáltalán folytatni fogják-e a fejlesztéseket. Bevallom, jó magam sem telepítettem vissza a Yosmite után az Alfredot egészen ezen teszt megírásáig.

Meg kell állapítanom, hogy az Alfred remekül feltalálta magát abban, hogy hogyan tudna “visszavágni” az Apple-nek és tovább növelni a produktivitásunkat, miközben a gépen dolgozunk.

Felismerték, hogy a haladó Mac felhasználók többsége egész egyszerűen nem használja az iPad készülékét, főleg nem az iPhone 6 Plus megjelenése óta. Egész egyszerűen néhány kényelmi szempontot kivéve sokak számára teljesen feleslegessé vált az iPad, mivel a telefonnal azonos iOS verziónak köszönhetően gyakorlatilag nem ad annyi pluszt a felhasználóknak, hogy napi szinten használják. Természetesen ez csak az én véleményem és bár nekem is van iPadem, kizárólag olvasásra és az iskolai jegyzetelésre használom, míg a munkám nagy részét Mac-en végzem az iPad pedig használatlanul hever az asztalomon. Egészen ezidáig!

alfred-2-remote-preferences

Ahhoz, hogy használni tudjuk az Alfred for iOS alkalmazást, értelemszerűen telepítenünk kell az app Mac-re szánt verzióját is, amelyet ingyenesen letölthetünk az Alfred honlapjáról. Sőt, ahhoz, hogy használni tudjuk a Remote verziót, kizárólag az Alfred honlapjáról tölthetjük le a Mac verziót, ugyanis az Mac App Store-ban jelenleg még csak a régebbi változat található meg, szóval azzal ne is próbálkozzunk.

applications

Miután telepítettük mindkét készülékünkön az Alfred alkalmazást, nincs más dolgunk, mint két egyszerű kattintással párosítanunk a két eszközt és utána már el is kezdhetjük rendszerezni, hogy mi is jelenjen meg az extra kijelzőnkön.

IMG_0135

Alapesetben 6 különböző panelt kapunk, amelyekkel hozzáférhetünk a számítógépünk alapvető funkcióihoz (például az összes alkalmazás bezárása, kuka ürítése, újraindítás, kikapcsolás), az alkalmazásainkhoz, rendszerbeállításokhoz, a leggyakrabban használt mappáinkhoz és fájljainkhoz, könyvjelzőinkhez, illetve az iTunes fő funkcióihoz. Minden egyes panelre 16 darab különböző funkciót, parancsot tudunk elhelyezni, az egyes panelek között pedig jobbra-balra lapozva tudunk váltogatni.

img_0294

Ezeket a funkciókat és paneleket természetesen a Mac-es alkalmazáson belül tudjuk módosítani és személyre szabni. Ahogyan a produktivitást növelő alkalmazások többsége, így az Alfred is legfőképpen munkafolyamatokra (Workflow) épül. Például abban az esetben, ha designerek vagyunk és egyszerre több alkalmazással is dolgozunk, akkor beállíthatjuk, hogy a Sketch, az Adobe Photoshop és az Illustrator egyszerre, egyetlen érintésre induljon el. Ha mondjuk minden reggel első dolgunk az, hogy ellenőrizzük a leveleinket, a Facebook és Twitter üzeneteinket, valamint megnyitjuk a Szifon.com-ot a legújabb cikkekért, akkor ezeket is összefűzhetjük egyetlen munkafolyamattá, amely elindításához elég egyetlen egyszer megérintenünk az iOS készülékünket és utána már minden történik magától.

Véleményem szerint az Alfred órási előrelépéseket tett az elmúlt időben és számtalan téren ismét jóval túlszárnyalta a Spotlight funkcióit. Gyakorlatilag csak rajtunk múlik, hogy mennyire használjuk ki az általa kínált lehetőségeket és a körülöttünk heverő iOS készülékeinket. További tippekért és trükkökért javaslom, hogy kövessétek figyelemmel az Alfred blogját, illetve ha iTunes helyett ti is Spotify-t használtok, akkor íme a megoldás a gyors elérés megvalósíátáshoz.

Az Alfred Remote for iOS 4.99 euróért vásárolható meg az App Store-ban.

[appstore id=”927944141″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. Nagyon jónak tűnik!

  2. Miben tud vajon többet mint az Actions? Azon kívül h universal app, ami mondjuk engem rögzön meggyőzne h melyiket válasszam 🙂

  3. Én csak szeretnék egyszer oda eljutni, hogy legyen egy mac-em is.. Bár az iPhone kiváltotta nálam a droidot, viszont a mac-nél nem tudom menne-e a windows-sal szemben.. 🙂

  4. @Anonymous: A rövid válasz: IGEN, a hosszabb válasz: ha nem használsz olyan speciális szoftvert, ami win-hez van kötve és nincs osx alternatíva, akkor csak a nyitottságod kérdése, hogy rászánsz-e mondjuk 1 hetet a rendszer megismerésére, és a különbségek elfogadására. Ha ez meg van, akkor imádni fogod az osx világát. Ha viszont mindenre az a válaszod, hogy “ez meg miért nem úgy van mint windows-on”, akkor maradj a win-nél. Bármilyen más OS-re váltasz, nagyon sok olyan dologgal találkozol, ami kicsit vagy nagyon máshogy működik, de ez nem jelenti azt hogy rosszabb/jobb az adott funkció. Megszokás után nekem speciel MAJDNEM minden logikusabb osx-en, és MAJDNEM minden egyszerűbb mint linux-on.

  5. Énse mertem venni mac gépet pontosan a programok végett. Napi szinten hasznalok excel/word/photoshop/ programokat és beszarna ha pont ezekkel lennének gondjaim. tudom vannak alternativak csak azt nem, hogy ezzel egyutt milyen kompromisszumokat kéne kotnom ?! megérné e

  6. @diario: évek óta van Mac-re Microsoft Office, Photoshop meg pláne.

  7. @Jadeye:
    Office: Excel, Word teljesen más billentyűzetkombinációk vannak benne. A legfrissebb csak angol nyelvű. Ergó aki magyar excelt használ, most tanulhatja újra a függvényeket. Access nincs mekre.

  8. @Zsolti: nem volt szó billentyűkombinációkról, sem magyar nyelvről, sem Access-ről. de akkor meg Parallels vagy más virtuális gép, és használható a Windows is, és az arra elérhető, kívánt verzió a megfelelő nyelven.

  9. @Jadeye:
    diario ezt írta: “…Napi szinten hasznalok excel/word/photoshop/ programokat és beszarna ha pont ezekkel lennének gondjaim…”
    A napi szinten-be beletartoznak a függvények, billentyűkombinációk, nyelvi ellenőrzés IMHO.
    Személyes tapasztalat, h nehezen ment az átállás excel-re és word-re. Épp diplomadolgozatot írtam….
    De megszerettem, az átállási nehézségek ellenére is! 🙂
    Szóval csak bátran a váltással! Megérte 🙂

  10. Az Office for Mac szívás. Ha pedig a munkád nagy része ehhez kötődik, ráadásul Windows-t kell futtatni Parallels-ben, akkor minek váltani?

  11. sajnos több órát dolgozok excelben és wordben naponta. helyesírást annyira nemis de a fuggvényeket nagyon használom. majd megkérek valami mekes ismerost tapogathassam vegig a gépét hatha megszeretem 🙂 ha kicsit is olyan jó mint az ios akkor már jó, soxor hatodikról dobnam ki windowsot gepeimet

  12. Sziasztok!
    3 hónapja váltottam Mac-re! hát egyszerűen hibátlan cucc. Ezzel elmondtam mindent!

    Viszont az Alfred-dal kapcsolatba!

    Van rá lehetőség, hogy a visszakérdezést ( biztos be akarom-e zárni), nem lehet valahol kiiktatni? Kellemetlen, amikor félig álomba vagyok és kiakarom nyomni teljesen a gépet, fel kell keljek, hogy rábökjek az igen gombra…

  13. Ha már itt tartunk, nem tudtok valamit arról, hogy mikor számíthatunk értelmes office csomagra? Tervez kiadni újat a Microsoft?

  14. @ronie: Tervez. Idén év vége elvileg. Outlook egyébként van új, az már egész használható, értsd: normálisan kezeli a saját Exchange szolgáltatását 😀


Add a Comment