fbpx Skip to content

A Monument Valley fejlesztői egy érdekes infografikát adtak ki a napokban, melyben betekintést nyerhetünk a játék fejlesztésének költségeiben, idejébe, illetve, hogy mennyit hozott a konyhára és a pénz honnét folyt be. A Monument Valley-ról szóló korábbi tesztünket itt tudjátok elolvasni, de nézzük is akkor azt az infografikát.

monument_valley_cover

Egy-egy alkalmazásról, játékról nagyon ritkán tudjuk csak meg, hogy mennyi időt, energiát, illetve pénzt öltek a fejlesztők abba, hogy mi letölthessük a telefonunkra. A Monument Valley fejlesztői most megmutatják, hogyan és miből is lett ez a fantasztikus játék.

monumentvalleyinfo_4

Kezdjük szerintem a fejlesztésről szóló résszel. A játék 2014. áprilisi megjelenéskor csupán csak 10 pályát tartalmazott, viszont ennek a 10 pályának és persze a játék alapjának a kifejlesztése 8 ember 55 heti munkáját dicséri, mely 852 ezer dollárba került (ez ma majdnem 235 millió forintot jelent), míg az újabb pályák, a ‘Forgotten Shores’ 29 heti munkát és 549 ezer dollárt (~151 millió Ft) emésztett fel. Nagyon durva számok ezek, ha belegondolunk, de úgy tűnik, nagyon is kifizetődött.

monumentvalleyinfo_1

Az 1,4 millió dolláros (~385,7 millió Ft) fejlesztési költségből sikerült majdnem 6 millió dollárt csinálni, ami több, mint 1,5 milliárd forint. Hagyok időt, hogy ezt megemésszétek. Durva. Közel 2,5 millióan töltötték le a játékot, melynek 81,7%-a iOS-felhasználó, míg a maradék androidos. Mivel sokaknak több eszközük van, vagy épp Family Sharing segítségével jutottak hozzá, így az eszközök száma, amire a Monument Valley telepítve lett, meghaladja a 10 milliót. A közel 2,5 millió vásárlóból viszont csak kicsit több mint fél millióan vásárolták meg a kiegészítő pályákat. A ‘Forgotten Shores’ pénzért való árusítását sok felhasználó nem tartotta fairnek, így ekkor a játék értékelése sokat esett, mert ezek az elégedetlen felhasználók 1 csillagot adtak ennek a remek játéknak.

monumentvalleyinfo_2

Jól látszik a képen, hogy mik voltak azok az események, amik az eladásokat befolyásolták a játék megjelenése óta. A megjelenés után az idei karácsonyi szezon volt a legjövedelmezőbb, de ez annak is köszönthető, hogy a Monument Valley előkelő helyet kapott az Apple Best of 2014 listáján, illetve az is sokat dobott az eladásokon, hogy Apple Design Award díjat is kapott a játék, és nyáron akciós áron vásárolhattuk meg.

monumentvalleyinfo_3

Várhatóan a legnagyobb felvevő piac az Amerikai Egyesült Államok volt, ahonnan a játékosok 38%-a érkezett, és persze azért Kína, Németország és az Egyesült Királyság is jelentős játékos-bázissal járult hozzá a Monument Valley sikeréhez. Magyarország pedig a nem szétbontható 21,7%-ot (other) erősíti.

monumentvalleyinfo_5

További érdekes információk: a játékosok 50%-a teljesítette az összes pályát, míg csak 24%-uk vásárolta meg a kiegészítő pályákat, viszont úgy tűnik, a fejlesztők munka közben is igen jól érezték magukat, ugyanis közel 16 ezer Street Fighter meccset játszottak le a játék elkészülte alatt. A teljes infografikát itt tudjátok megtekinteni, amiből többek közt az is kiderül, mely pályákat játszották a legtöbbször, és meglepő módon az első pálya nem szerepel ezek közt.

Kalózkodás aránya a Monument Valley esetében

Térjünk át a pozitív dolgokról a negatívakra, mert sajnos abból is van bőven, igaz, nem ebben az infografikában. A fejlesztők még január első napjaiban Twitter a következőt írták:

Vagyis a Monument Valley Andriodos játékosainak csak az 5%-a fizetett a játékért, tehát 95%-uk warezolt. Ez az arány iOS-en 40-60, de itt is durva, hogy több mint a fele nem fizetett a játékért. A Re/code készített egy interjút a Monument Valley producerével, Dan Gray-jel, amiből többek közt az is kiderül, hogy azért ezek a számok csalókák.

Az andriodos nem fizetős 95%-ban ugyanis benne vannak azok a letöltések is, melyeket a több eszközzel rendelkező felhasználók csináltak, akik egyszer már megvették a játékot, viszont másik eszközükre már ingyen tölthették le. Nem tudják megmondani, hogy ténylegesen mekkora százalékban voltak azok, akik warezolták a játékot, hiszen ők csak azt látják, hogy hányan vásárolták meg a játékot, illetve hányszor telepítették azt, de az nem derül ki, hogy a 95%-ból mennyi a tényleges kalózkodó (de az Androidnál ez sajnos amúgy is elég magas). Az is kiderül az interjúból, hogy azért volt Android platformon egy nap, mikor ingyenesen lehetett letölteni a Monument Valley-t és nagyjából 400 ezren éltek is a lehetőséggel, de ezt nem vették bele a 95% kiszámításába.

 monumentvalley_ipad1 monumentvalley_ipad2

Ez amúgy főleg Androidon nem egyedi eset, hiszen több fejlesztőnél is hasonlóak a számok és sokan már azzal se foglalkoznak, hogy feltörés elleni védelemmel lássák el az androidos változatot, hiszen úgyis egy napon belül feltörnék azt. Dan Gray szerint jó oldala is van ennek, hiszen aki illegálisan szerezte be a játékot, valószínűleg amúgy sem fizetett volna érte, így végül is nem vesztettek pénzt. A kalóz felhasználók közül sokan biztosan ajánlották ismerőseiknek a Monument Valleyt, akik lehet nem értettek annyira kalózkodáshoz, így végül is ingyen reklámot és bevételt termeltek a fejlesztőknek.

Az interjúban szó esik arról a bizonyos 1 csillagos időszakról is. Mikor megjelent a ‘Forgotten Shores’ névre hallgató kiegészítő a játékhoz, sok felhasználó 1 csillagot adott értékelésként, mert nem tetszett nekik, hogy fizetni kell az új pályákért, viszont a játékosok kiálltak a Monument Valley és fejlesztői mellett, és végül a pár száz 1 csillagos értékelésre több ezer 5 csillagos értékelés érkezett.

Manapság sajnos az az elvárás, hogy az alkalmazások legyenek ingyenesek, így nehéz értékesíteni egy prémium játékot magasabb áron. Szerencsére ebben mind az Apple, mind a Google a fejlesztők segítségére van, hiszen azon túl, hogy valami gyönyörűt alkotnak, az ő konyhájukra is jön ezáltal nem is kevés pénz. További érdekességekért itt olvashatod el a teljes interjút angolul.

[appstore id=”728293409″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Az a baj, hogy az nem derül ki, és soha nem is fog, hogy hogy alakultak volna ezek a számok, ha nem 4 pénzes ($ és €) app lenne, hanem mondjuk csak 3. Nálam pont ez az oka annak, hogy még nem vettem meg, 4-ért úgy érzem nem éri meg nekem és szerintem sokan vannak így ezzel.

  2. @RKG:
    Volt egy rövid idő míg csak 1 dodó volt. Egyébként engem az bosszantott fel, hogy 4 dodó után csak 10 pályát kaptam és a többiért megint fizetnem kell(et volna). Pláne ezek után, hogy ilyen összegeket szedtek be.
    Persze értem én, hogy nem annyi egy pályát megrajzolni mint a Cut the rope, vagy pláne az angry birds-ben, de a 10 pálya után még 10-ért pénzt kérni…

  3. @dzsega: Nem értem a problémát. Először adtak 10 pályát, utána megint 10-et (ha jól emlékszem) vehettél ugyanannyi pénzért. Megcsinálhatták volna, hogy kiadják a többi pályát Monument Valley 2 néven, és akkor senki nem lenne felháborodva. Tény, hogy drága teljes áron, mert 2 óra alatt végig lehet játszani, de aki türelmes, az kivárja az akciót.

  4. Számomra ijesztően rossz számok jöttek ki. Ha tényleg közel egy millát költöttek a projektre, akkor a 6 millás bevétel nem túl sok. Persze, ha a bankszámlámon lenne ekkora kamat, az jó lenne, de itt nem erről van szó, hanem arról, hogy beleöltek ennyi pénzt és időt, hogy TALÁN egy sikeres játék lesz. Hány sikertelen van pedig…
    Egyébként egy nagyon szép játék, aminek az alapötlete is zseniális.


Add a Comment