fbpx Skip to content

Bő három héttel az iOS 8.2 beta 3 megjelenése után az Apple elérhetővé tette az iOS 8.2 negyedik bétáját a fejlesztők számára. Az iOS 8.2 előzetes verziója a kiadás részleteiről szóló dokumentum alapján több hibajavítást tartalmaz.

iOS8.2b4

Az iOS 8.2 beta 4 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 8.2 beta 3-at futtató készülékek esetén. Akinek regisztrálva van a készüléke UDID-je fejlesztői listán, az természetesen most is bátran frissíthet. Akinek nincs, annak változatlanul azt javasoljuk, hogy regisztráltassa a készülékét, mert azzal sok felesleges kellemetlenségtől kíméli meg magát. Aki nem fejlesztő, annak az iOS előzetes verzióit sem feltétlenül érdemes használnia.

Az iOS 8.2 hivatalos megjelenési ideje továbbra sem ismert, de mivel a WatchKit támogatása az egyik fontos újdonsága, így várhatóan az Apple Watch megjelenésével egyidejűleg számíthatunk rá, 2015 elején.

Az új build száma 12D5461b, a 8.2 beta 3-é pedig 12D5452a volt.

Újdonságok

Az iOS 8.2 beta 4 elsősorban az alábbi újdonságokat tartalmazza a 8.2 beta 3-hoz képest – de az eddigi jelek szerint ez a frissítés nem hozott szemmel látható változást.

Az Egészség appba bekerült egy Edzések opció a Fitnesz kategória alá, ahol rengeteg edzésforma közül választhatunk:

iOS8.2b4_edzesek iOS8.2b4_edzesek_lista

A 9to5mac szúrta ki, hogy a Bluetooth menüpont alatt már az Apple Watch is említésre kerül, mint Bluetooth-on keresztül csatlakoztatható eszköz – amit viszont majd az erre a célra dedikált Apple Watch appon keresztül kell majd párosítani:

iOS8.2b4_Apple_Watch

iOS 8.2 beta 4 letöltési linkek

Az iOS 8.2 beta 4 letölthető a fejlesztői központból, fizetős regisztráció után az alábbi linkekről:

iPad:

iPhone:

iPod touch:

Kérdésem van!

Mivel idén is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 8 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, az iOS 8.2 beta 4 kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Az összes, az iOS 8-ról szóló eddigi cikkünket pedig itt érheted el.

Figyelem! Ez a cikk folyamatosan frissül – nézz vissza később is!

spinning-wheel

Olvasd el a hozzászólásokat is

27 Comments

  1. Sziasztok! Ebben a verzióban mar benne van a rendes Telenor carrier bundle?

  2. @patrikp03: ezt nem néztük, de ha nincs benne, akkor az iTunes vagy a készülék is fel fogja ajánlani a letöltését és telepítését. de például a 8.1.2-ben nincs még benne, ha restore-olod, és nem állítasz vissza backupból semmit.

  3. Sziasztok!
    Nàlam az összes hang kiment az5S telón.
    Reset nem segített.Más tapasztal hasonlót?
    Előre is köszönöm

  4. Persze miután feltettem a frissítést ez lemaradt:)))

  5. Oksa megoldódott:)Én voltam a béna tokot cseréltem és véletlenül lenémítittam a telót:((

  6. @szanyizoli, @Joke21: valahogy lemaradt a szöveg a hozzászólásotokból. esetleg a Szifon appból szóltatok hozzá? köszi!

  7. Sziasztok.
    Azt meg tudjátok mondani, hogy híváskor még mindíg késik-e felvételkor?
    Üdv.

  8. Igen! Smile-t küldtem az nem jelent meg….

  9. @mogyi556:

    Nem tudom, én is erre várnék, de nagyon remélem! Abban biztos vagyok, hogy az iOS 9 -et alig páran fogják letölteni. Bár, akik nem olvasgatnak a neten, azok nem látnak tapasztalatokat sem. Már az 1-est sem teszi ki a beállításokhoz, ha frissítés van, amióta kikapcsoltam a beállítások internetelérését, csak akkor észleli, ha wifi-n van, de azon én nem használom sűrűn.

  10. Elvileg jön a 8.1.3 hamarosan.

    Esetleg 2040-re az apple eléri azt a szintet is, hogy ki tud adni szoftvert úgy, hogy működik elsőre is?:)

  11. a hívásoknál jelentkezo keses szerintem csak magyar stolgaltatoknal jelentkezik. se szlovák, osztrák, vagy angol szolgaltatoknal ilyen problemaval nem talalkoztam. szoval ne a telefonban keressetek a problemat.

  12. @diario:

    Akkor is az Apple -nek kell megoldania, mert más típusú készüléknél nincsen ez a hiba. Barátnőm 5s-én a 7.1.2 -t hagytuk meg, ott sincsen ilyen hiba.

    Ha mondjuk csak egyik szolgáltatónál lenne ez gond, azt mondom oké, de mindháromnál jelentkezik. Ha pedig csak magyarországi gond, biztos ezért is Vida Ildi a hibás, az amerikaiak büntetése!:)

  13. @mogyi556: kérlek, írd le részletesen:
    – milyen készülék,
    – milyen iOS-verzió,
    – frissítettél-e vagy restore, volt-e adatvisszaállítás korábbi biztonsági mentésből,
    – milyen szolgáltató, milyen SIM: eredendően mikro vagy nano vagy levágott,
    – LTE tartozik-e a díjcsomagodhoz és be van-e kapcsolva, ha igen, van-e LTE, amikor ez a hívásfogadási gond van,
    – milyen alkalmazások vannak telepítve,
    – be van-e kapcsolva az alkalmazásfrissítés a háttérben,
    – be van-e kapcsolva a Bluetooth,
    – be van-e kapcsolva az AirDrop,
    – be van-e kapcsolva a hívásátadás más készülékre?

    @szanyizoli: köszi, sajnos ez az app esetén ismert hiba, hamarosan megoldásra kerül.

    @Feri: nekem nincs ilyen gondom, pedig magyarországi szolgáltató, legfrissebb iOS-verzió. kérlek, te is írd le a fentebb vázolt részletességgel, hátha sikerül rájönni, mi lehet az oka.

  14. @Jadeye:

    Igen, ezt már boncolgattuk anno hasonlóképpen! Te bétát használsz?

    – i5s
    – iOS 8.1.2
    – DFU előtt restore és úgy tettem rá iTunes-szal, backup nélkül is jelentkezett a hiba. iTunes-t feltettem egy másik gépre, ami még nem látott iPhone-t, ugyanez az eljárás, hiba van
    – Levágott micro SIM – Ez egy ötlet lehet, bemegyek Vodához kicseréltetni
    – 3G hálózaton vagyok, próbáltam 2G-n, és adatforgalmat kikapcsolva is
    – Alkalmazások google maps, google drive, speedtest
    – Alkalmazásfrissítés off
    – Bluetooth, wifi, airdrop off
    – Hívásátadás nincs
    – Hívásértesítő van, ami átirányítás – Mindjárt kipróbálom kikapcsolva!

    Köszi, hogy foglalkozol vele, talán mindenki tapasztalatát leírva megoldod a hibát az Apple meg kapja be!

  15. Hívásértesítőt kikapcsoltam, a hiba még megvan!

  16. Ja, és utána újraindítottam a telót

  17. @Feri: nálam sima 8.1.2 van (meg egy másik készüléken a 8.2 beta), de amúgy szintén levágott SIM (még normál, mini SIM-ről előbb micro majd az 5s-hez nano), meg Telenor, de nincs ez a gond. szerintem lesz ebből egy külön cikk, aztán ha ott sokan válaszolnak, talán kiderül, mi lehet a szűk keresztmetszet.

    tudsz esetleg egy videót csinálni a problémáról, hogy látszódjon, mi a gond?

  18. Most nem tudok videót, mert amivel hívom, azzal nem tudom videózni, nem ígérem, megpróbálom!

    Igyekszem megfogalmazni valahogy:

    Csörög a teló, eltolod kijelzőn a csúszkát, hogy felvedd és még rezeg-csörög tovább kb. 1-2 mp-ig és csak ezt követően jön létre a kapcsolat, hogy hallják, hogy felvettem! Ha budapesti vagy összefuthatunk, megmutatom!

    Amikor kinyomok egy hívást, akkor 4-5 mp-et gondolkozik, mire kiteszi kijelzőre, hogy nem fogadott!

    Beállítások- telefon: tárcsázási segítséget is kikapcsoltam, már mindent megpróbáltam, amit lehetett! A SIM-et kicseréltetem, egy próbát megér.

  19. @Feri: @mogyi556: Próbáljátok meg kikapcsolni a zajszűrést. Beállítások / Általános / Kisegítő lehetőségek / Hallás – Telefon zajcsökkentése

    Egyébként nemcsak az iPhone-nál tapasztalták ezt a hibát, hanem több Androidos készüléken is. Egyeseknek ez megoldotta.

  20. @rgbx:

    Nekem az is ki van kapcsolva!:) Köszi a tippet egyébként!

  21. Elnézést, fentiek csak akkor segíthetnek, ha az a probléma, hogy felvétel után nem hallanak benneteket 2-3 másodpercig. A továbbcsörgésen nem valószínű, de egy próbát megér. Ott esetleg a Facetime beállításokkal lehet játszani.

  22. @rgbx:

    Rendes vagy, hogy ötletelsz és kell is, mert hátha beugrik valami, ami eddig még senkinek! Facetime bohóckodáson is túl vagyok!:)

    100%, hogy az iOS a rossz, mert más készülékben (Android) ezt nem produkálja. 0.1 másodpercet sem csörög tovább. iOS 7.1.2-n sincsen ez a hiba, sem Telekom, sem vodás kártyával! Nekem volt ez előtt egy i5s az csinálta, a mostani már egy új, hivatalosan vettem, én bontottam ki, sajnos ezen már a 8.0.2 volt.

    Egyébként, igaz már máshol leírtam, iCentre (Bécsi út) is mondták, hogy valós a hiba, okát nem tudják. Egyetlen megoldás van, kicserélik a készüléket és, ha mázlim van, azon még a 7-es szoft van.

    Bár, én megoldásnak azt látnám, ha az apple annyira a felhasználókért van, hogy engedjék visszatölteni a 7.1.2-t, még mindig jobb volna, hogy egy fél világ szidja őket és ennél is jobban lejárassák magukat. Nem is értem ezt az elmebeteg logikát. Ha van egy PC-m, Win 8.1-gyel adják, simán rátelepíthetem a Win 7-et, ha azt jobban szeretem…

  23. @Jadeye: Szia.
    A telefon egy I4s 8gb telekom-os.
    IOS 8.1.2(12B440) Soha nem volt buherálva. A Sim kártya az vágott de próbáltam gyári microval is és ugyan ezt produkálta.
    Bekapcsolt bluetoot-on talán nem annyit késik a felvétel de ott is érezhető.A wifi mindegy, hogy be van e kapcsolva vagy sem. Semmilyen adat csomagom nincsen. De próbáltam adat csomagos gyári microsimmel is. Frissítve volt de már próbáltam a restore-t is. A “szűz” telefonra egyenként rakosgattam vissza mindent és ugyan úgy csinálja. Ha pesti vagy vagy a környéki nagyon szivesen megmutatom, hogy mit csinál. Rászánok 1-2 órát ha tesztelgetni akarod.

  24. @rgbx:
    Én nem is találtam ilyen funkciót 🙂 I4S-em van.

  25. SIM-et kicseréltettem, hálózati beállításokat visszaállítottam utána, a hiba megmaradt! Tuti, hogy nem szolgáltatófüggő a probléma, ez iOS betegség.


Add a Comment