Miért nem került zafírképernyő az iPhone 6-ba?

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Apple eredeti terve szerint az iPhone 6 már zafírképernyővel jelent volna meg. De ez mégsem így történt. Miért?

Képernyőfotó 2014-11-23 - 17.14.22

Senki sem szereti, ha könnyen betörik telefonjának képernyője. A felsőkategóriás mobiltelefonok kijelzője úgynevezett Gorilla Glass üvegből készül, ami köztudottan eléggé strapabíró. Azonban még ennél is van erősebb anyag, a zafír.

Már az év elején szárnyra keltek olyan pletykák, hogy az Apple a következő iPhone-ba zafírkijelzőt fog építeni. Ráadásul befektetett a GT Advanced Technologies nevű cégbe is, mely zafírképernyőket állít elő. Ezek után mindenki biztosra vette, hogy az iPhone 6-ban is ez lesz. Mégsem ez történt, sőt a cég az iPhone 6 megjelenése után két héttel csődöt jelentett. Mi lehetett a háttérben? Erre világít rá a Wall Street Journal cikke.

Köztudott, hogy az Apple-lel nem egyszerű üzletelni. Igen magas minőségi követelményeket támaszt és csak bagóért akar vásárolni. Ezt egy beszállítónak nem egyszerű teljesítenie és nyereségbe fordulnia. Utólag visszanézve azért a GT Advancednél láthatták volna a jeleket, hogy ez az üzlet nem lesz diadalmenet. Ugyanis a szerződés aláírása előtt három nappal legyártottak 262 kg zafírt, de ebből egy gramm sem volt használható képernyőnek.

Az Apple a korábban már jól bevált recept szerint megveszi a gyártóknak a gépeket, amit a tömegtermelés során az adott cég törleszt. Először itt is ezt tervezték, azonban az almás cég változtatott álláspontján és csak a késztermékeket akarta átvenni. Ez újabb csapás volt a GT Advancednek. Ráadásul erre a projektre felvettek 700 embert, akik az üzlet kútbaesése miatt tulajdonképpen nem dolgoztak semmit. Arról már ne is beszéljünk, hogy a minőségi problémák miatt nem tudtak megfelelni az elvárt tömeggyártásnak sem, hiszen tízmiliós nagyságrendben kellett volna zafírüveget előállítani.

A kapcsolat a termelési problémák miatt egyre rosszabb lett. Mivel több mint 1 milliárd dollárt fektettek a projektbe, az Apple megpróbált anyagilag is segíteni a GT Advanceden, de már késő volt, jött a csődbejelentés. A csődbíróságon a két cég egymásra mutogatott, egymást hibáztatták a kialakult helyzetért. Az igazság valahol a két cég között van.

Jó lecke lehet ez az Apple-nek is, hiszen még a pénzével és a hatalmával sem tud mindent elérni. Előbb-utóbb biztosan lesz zafírképernyő az iPhone-ban, de nem valószínű, hogy azt a GT Advanced Technologies fogja gyártani.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Ez a cikk nagyon sok sebtől vérzik. Még akkor is, ha tükörfordítása egy angol nyelvű cikknek.

    “Az Apple a korábban már jól bevált recept szerint megveszi a gyártóknak a gépeket, amit a tömegtermelés során az adott cég törleszt. Először itt is ezt tervezték, azonban az almás cég változtatott álláspontján és csak a késztermékeket akarta átvenni.”
    Ez persze nem igaz. Az Apple gyakorlatilag felépített a GT-nek az üzemet és meghitelezte az árát. A végét nem is értem. Mit vehetne át egy megrendelő, mint a kész terméket?

    A többi egy vicc.
    “Köztudott, hogy az Apple-lel nem egyszerű üzletelni. Igen magas minőségi követelményeket támaszt és csak bagóért akar vásárolni.”
    Ez hülyeség. Az Apple magas minőséget kér és megegyezik az árban. A gyártónak tudnia kell, hogy megéri-e neki ennyiért vagy azt mondja, hogy köszöni nem kéri az üzletet, csak X%-al többért. Az Apple olcsón vásárol, de nagyon nagy mennyiségben. Ezt teljesen normális.

    “Utólag visszanézve azért a GT Advancednél láthatták volna a jeleket, hogy ez az üzlet nem lesz diadalmenet. Ugyanis a szerződés aláírása előtt három nappal legyártottak 262 kg zafírt, de ebből egy gramm sem volt használható képernyőnek.” Bakker, legyártottak 262 kg selejtet. Ez milyen szinten az Apple sara?

    “Ráadásul erre a projektre felvettek 700 embert, akik az üzlet kútbaesése miatt tulajdonképpen nem dolgoztak semmit. Arról már ne is beszéljünk, hogy a minőségi problémák miatt nem tudtak megfelelni az elvárt tömeggyártásnak sem…” Ugye érzed a lényeget. Ha szar minőségben gyártasz, akkor számíts rá, hogy kútba esik az üzlet. Hiszen nem tartottad be a szerződés rád eső részét.

    “Jó lecke lehet ez az Apple-nek is, hiszen még a pénzével és a hatalmával sem tud mindent elérni.” Mármint nem várhat el minőséget a pénzéért?!

    Így nem érdemes cikket írni…

  2. @jarodfree: Mind téves amit állítasz, a cikk jó, nézz utána mielőtt idepattogsz valamit.
    – Nem épített fel az Apple semmit az GT-nek, csak átalakították az egyik üzemét, és az Apple megvette a gépeket.
    – Az Apple mindig olcsón vásárol és qurva jó minőséget vár el.
    Képet meg onnan szerez az ember ahonnan akar, nem kötelessége kiírni a szerző oldalát.

  3. @farkas63: “Képet meg onnan szerez az ember ahonnan akar, nem kötelessége kiírni a szerző oldalát.”
    ez azért nem így van, hiszen valóban illik feltüntetni a forrást (már ha a kép amúgy szabadon felhasználható, mert egyéb esetben engedélyt kell[ene] kérni) – de a cikk szempontjából ez lényegtelen, mert linkelve van az eredeti cikk ugye, és a képen is egyértelműen jelzi a vízjel a forrást.

  4. @jarodfree:
    “Mit vehetne át egy megrendelő, mint a kész terméket?”
    Például tulajdonosként is beszáll a beruházásba. De itt nem ezt törént, “csak” átvették (volna) a készterméket.

    “Ez hülyeség. Az Apple magas minőséget kér és megegyezik az árban. A gyártónak tudnia kell, hogy megéri-e neki ennyiért vagy azt mondja, hogy köszöni nem kéri az üzletet, csak X%-al többért. Az Apple olcsón vásárol, de nagyon nagy mennyiségben. Ezt teljesen normális.”
    Én is ezt írtam.

    “Bakker, legyártottak 262 kg selejtet. Ez milyen szinten az Apple sara?”
    Ezt honnan veszed? Senki nem mondta, hogy ez az Apple sara.

    “700 ember, rossz minőség.”
    Ezzel mi a problémád?

    Zárásképpen pedig: vagdalkozással nem érdemes kritikát megfogalmazni, de az építő megjegyzéseket szívesen veszem.

    Vendégbloggerként Neked is itt a lehetőség, hogy kimutasd oroszlánkörmeidet! Várjuk a cikkeidet!

  5. Elso kommentben ellentmondas azert van:D egyszer az apple nem vasarol olcson, a minoseget megfizeti, majd jon a nagy mennyisegben de olcson vasarol, ez a normalis :)))) kicsit sem mond ellen egymasnak a 2allitas :D

  6. Igaz nem az érintőpanellel kapcsolatos, de én ma vittem vissza a T-hez az iPhone 6omat, mert a kijelző jobb felső sarka sötétebb(sárgább) mint a többi része és ez fehér háttérnél kifejezetten zavaró! Kiváncsi leszek, hogy a T mennyi időn belül oldja meg a cserét! Járt már így rajtam kívül valaki?

  7. @Bith: ennek azert nincs ertelme, mert a zafir is csak akkor torik be, ha elesen talalkozik egy targgyal. Akkor viszont a GG is betorik, hiaba demonstraljak evrol-evre, hogy milyen eros a cucc. Ha meg mar mindenkepp torik (mert torik) akkor legyen karcallo. A ket erzekeny alkatresz (kamera, Touch ID) nem veletlenul zafir.

  8. @Jadeye: Azért azt érzed ugye, hogy a “forrásmegjelölés” és a “szövegben van elrejtve egy link, ami a forrás oldalára visz” között azért van hajszálnyi különbség még úgy is, hogy “egyébként a képen is van vízjel”. Nem szőrözök ezen, mert nem az én cikkem az eredeti, és ez végül is csak egy blog, nem kell megfelelnie az újságírás szabályainak. De megértem azokat is, akik hiányolják ezt.
    @jimny: Nagyon jó lett a bejegyzés! Tartalmilag és nyelvtanilag is felüdülés. Egyetlen helyen maradt csak benne “zafírüveg” kifejezés, ami nem igazán pontos, de ennyi belefér.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!