fbpx Skip to content

Csaknem két hete jelent meg az OS X legújabb verziója, a Yosemite. A rendszerrel együtt érkezett a Safari böngésző legújabb verziója is, mely már a 8-as verziószámot kapta. Az Apple azt javasolja felhasználóinak, hogy ezt használják, ne a konkurens Chrome-ot vagy a Firefoxot.

Safarikezdo

Az Apple a legutóbbi iPad-bemutatón szót ejtett a Yosemite-ről és a Safariról is. Kiemelték, hogy komoly módosításokat eszközöltek a kódban, így a böngésző sokkal gyorsabb lett a rivális Chrome-nál és a Firefoxnál is.

A Safari designban is komoly ráncfelvarráson ment keresztül. Így például alapértelmezésben nem látsznak a Kedvencek és lehetőség van csempeszerűen egyszerre látni az összes nyitott lapot is úgy, ahogy iOS-en.

safaritabs

Módosították a JavaScript motorját is és energiatakarékosabb technológiákat építettek bele, így a Safari gyorsabb és akksikímélőbb lett. A böngésző támogatja a Handoffot és Continuity-t is, így a felhasználónak lehetősége van a Mac-en elkezdett böngészést iOS eszközön folytatni (vagy fordítva).

Az Apple a legfrissebb Safariban biztonsági fejlesztéseket is bemutatott. Így például van benne DuckDuckGo támogatás (követés nélküli keresés) és a Privát ablakokat már fülenként kezeli, ennek folyományaként egyszerre lehet nyitva privát és nem privát fül is.

A CNET tesztelésnek vetette alá a fenti három böngészőt és megállapította, hogy a JetStream, a Speedometer és a JSBench tesztjein valóban jobban teljesít az almás cég böngészője. A 8-as verzió JetStreamnél a Safari 7-hez képest 81%-kal, a Speedometernél pedig 89%-kal teljesített jobban. Elvégezték a Google Octane és a Mozilla Kraken tesztjét is, azonban ott a Safari már lemaradt. De ez nem meglepő, mivel nem lehet olyan böngészőt készíteni, amely a való világ összes kihívásának megfelel.

safaribenchmarks-800x542

Szóval az Apple számtalan újítást épített bele böngészőjébe, így „zokon veszik”, ha valaki mégis más böngészőt használ. Több felhasználó jelezte, hogy a Yosemite telepítése után először indítva a Chrome-ot vagy a Firefoxot, a következő interaktív értesítés ugrik fel neki:

trythenewsafari

Szóval nyomják a Safarit. Jómagam vegyes érzelmekkel vagyok az új verzió iránt. Nem nagyon érzem, hogy gyorsabb lenne, időnként akadozik és láthatóan több memóriát is eszik. Pedig ennek a böngészőnek kellene lenni a legjobbnak, hiszen az Apple-nél a szoftvernek és a hardvernek szimbiózisban kellene élnie egymással. Jóval kevesebb hardverre kell optimalizálniuk, mint például a Windowsnál. Remélhetőleg a 10.10.1-ben javítanak a problémákon.

Ti mit tapasztaltok? Tényleg annyira jobb lett a Safari, mint amennyire az Apple állítja?

Olvasd el a hozzászólásokat is

27 Comments

  1. Határozottan jobb lett. Mountain Lion óta elcsábultam, és Chrome-ot használtam, de a Yosemite óta vissza tértem a Safarihoz, és érezhetően gyorsabb, mint régen volt.

  2. Igen határozottan gyorsabb és stabilabb! Ráadásul szerintem jóval kevesebben magát használtál mint például a Chrome! A design és a könyvjelző kezelés ezerszer szebb és hatékonyabb! Én nagyon megvagyok vele elégedve! Most először használom a Safarit mert előtte én is mindig Chrome-ot használtam. Szerintem mindenkinek érdemes kipróbálnia legalább. Viszont én már nem fogok visszatérni a Chrome-hoz, ha csak valamit nagyon el nem rontanak a későbbiekben!

  3. Viszont a diktálás néha még megtréfál! Az előbbiekben a jóval kevesebb memória használatra céloztam! Bocs! 🙂

  4. szebb, de gyorsulást nem tapasztaltam….

    viszont törölhettem jó pár cuccot yosemite miatt meg néha csinál érdekeseket…

  5. A probléma még mindig a sokat szidott flash…
    Én is szívből gyűlölöm, de sok helyen nem lehet megkerülni, olyan isten meg nincs, hogy telepítsem.
    Oldják meg, mint chrome-ban, akkor majd visszatérek.

  6. @talamasca: tudtommal a Chrome-ban beépített flash van, tehát gyakorlatilag van flash a gépeden. plusz nem tudom, jelenleg is így van-e, de nálam korábban több száz MB méretre nőtt a Chrome mappája, mert a frissítések után a korábbi verziót nem törölte le valamiért. nekem egyáltalán nincs fent flash. ha egy weboldalt 2014-ben nem lehet “flashteleníteni”, akkor annak a weboldalnak a tartalma nem érdekel. (külön disznóság, amikor egyes oldalak amúgy működnek flash nélkül is, ha a user-agent mondjuk iPad.)

  7. Nekem továbbra is az a bajom, hogy a kinyitott füleket elfelejti. Ez a verzió is! Opera viszont nem.
    Ezt miért nem lehet javítani? Érthetetlen ez is…

  8. @expa: Nem felejti el, csak akkor, ha a piros gömbbel zárod be, de akkor az adott ablakot zárod be, amire nincs szükséged. Ha rendesen bezárod a Safarit, akkor nem felejti el…

  9. Windows-ra van valami frissülés?

  10. @scania460: évek óta nincs és várhatóan nem is lesz.

  11. Okes koszi

  12. Valóban jó lenne, nekem egy gondom van vele, az online filmek lejátszóit nem tudom fullscreen-re váltani.
    A chrome-ban ez nem probléma. Ez vajon miért van?

  13. maradok firefox-nál…

  14. Az Apple notóriusan hajlamos a Safari teljesítményét (sebességét) kicsit szebbnek beállítani, mint amilyen az valójában. Az általam rengeteget idézett “Miért lassúak a mobilos webappok” cikkben (klikk) például egy hasonló “a Safari X-szer gyorsabb az Y böngészőnél” füllentésen kapják rajta az Apple-t. Nyilván szép és jó a Safari, de szerintem kifejezetten unprofesszionális lenne az Apple részéről, ha átmennének Microsoftba (“ennek a zódalnakaző megtekintéséhez tőccsedlea Zinternetexplórertot!”).

  15. Mindig használom Safarinál

  16. Megnyitás uj lapon nál a safariban be lehet allitani valahol hogy ne ugorjon át az uj megnyitott oldalra?

  17. @boki1981: igen. iOS-en Beállítások / Safari / Open Links / In Background. desktop Safariban: Safari / Preferences / Tabs és itt kiveszed a második elől a pipát.

  18. Van valahol lehetoseg atallitani az user agentet desktop-ra Safariban? (Ios 8)

  19. @tribi: betöltöd az oldalt, belekattintasz a címsorba, majd alatta lehúzod az oldalt, és meg kell jelenjen a request desktop site opció (nem tudom, hogy van magyarul).

  20. Koszi, megvan. Nekem is angolon van a nyelv, de atallitottam magyarra csak hogy megnezzem hogy forditottak le… 😀
    "Asztali gepekhez keszult webhely kerese"
    Akkor gondolom olyan opcio nincs hogy egyszer beallitom hogy alapbol ugy kerjen minden webhelyet.

  21. Régóta Safarit használok, de a másik kettő is telepítve van, viszont Mac-en egyértelműen a Safari a nyerő. Gördülékenyebb a használat és energiatakarékosabb mint a Chrome, vagy a Firefox. A flash viszont engem is bosszant, pedig sokat használom a YouTube5 kiegészítőt is. A Chrome szerintem semmivel nem jobb flash helyett, ahogy látom több erőforrást igényel.

  22. Köszönöm Jadeye!

  23. Safari-ban link megnyitása új tab-on
    Olyan lehetőséget szeretnék, hogy ha rákattintok, akkor csak egy új tab-ot nyit és nem egy új ablakot?
    “Terminal-ba az alábbi parancsot (miközben nem fut a Safari):
    defaults write com.apple.Safari TargetedClicksCreateTabs -bool true”
    Mac Book Yosemite

  24. Safari-ban link megnyitása új tab-on
    Olyan lehetőséget szeretnék, hogy ha rákattintok, akkor csak egy új tab-ot nyit és nem egy új ablakot?
    “Terminal-ba az alábbi parancsot (miközben nem fut a Safari):
    defaults write com.apple.Safari TargetedClicksCreateTabs -bool true”
    Sajnos nem működik!
    Mac Book Yosemite

  25. @streitman: semmi ilyesmi nem kell. Safari beállítások, második fül (Fülek/Tabs), cmd lenyomásával új lap megnyitása opció.

  26. @Jadeye: Köszönöm a gyors választ4!
    Bocs rosszul fogalmaztam.
    A cmd lenyomása nélkül csak egy kattintásra szeretném megnyitni az oldalt új Tab-on (pl a kedvencek könyvjelzőmet)

  27. Sziasztok!
    Tudja valaki, hogy tudom beilleszteni a Safariba a mai dátumot és időt egy billentyűkombinációval?
    A WordService programot telepítettem minden appban működik csak a Safariban nem!


Add a Comment