fbpx Skip to content

Vannak akik érméket, ritka bélyegeket gyűjtenek és vannak akik sorban állnak azért, hogy először az övék legyen a legújabb iPhone készülék.

appleline.0.0_standard_800.0

Mára kijelenthetjük, hogy teljesen extrém irányba haladt tovább ez a sorban állási/ülési őrület, hiszen egyesek már tegnaptól elkezdték elfoglalni az első helyeket azért a készülékért, amelyet az Apple még be sem mutatott.

A CNBC jelentése szerint a sorban állást idén is a leghíresebb Apple Store előtt, a New York-i ötödik sugárúton található bolt előtt kezdték meg a lelkes vásárlók.

101968165-applestore.530x298

Eredetileg Ceballo és Joseph Cruz, a BuyBackWorld két képviselője volt az első a sorban, míg a képeken látható Jason és Moon Ray nem fizetett nekik 2,500 dollárt (nagyjából 600.000Ft) azért, hogy övék lehessen az első két hely. Jason és Moon Ray azonban nem ma kezdték a sorban állást, hiszen immár ötödik éve rendszeresen sátoroznak az Apple Store-ok előtt, és amíg várakoznak, addig egy VideoMedicine nevű alkalmazást reklámoznak, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek Skype konferencián vehessenek részt az orvosaikkal.

Akik úgy vélik, hogy ezen emberek teljesen elvesztették a józan eszüket és az Apple valamilyen furcsa módon manipulálta és hipnotizálta őket, azoknak érdemes figyelembe venniük, hogy egy ilyen sorban állás alkalmával körülbelül 7,000 dollárt keresnek fejenként azok, akik elsők a sorban – amellett, hogy a közösségi médiában is óriási figyelemre tesznek szert, amelyet általában jól is használnak annak érdekében, hogy a saját termékeiket reklámozzák a későbbiekben. Tehát ami korábban pusztán lelkesedésből indult, mára egy teljes üzletág lett egyesek számára. (Egyúttal lassan már azt is várhatjuk, hogy az erről tudósító hírekben kitakarhatják majd a hirdetéseiket.)

Olvasd el a hozzászólásokat is

10 Comments

  1. A cím alapján… Akkor még nem is létezik az iPhone 6 ??? 🙂

  2. @janoo: jelenleg nem létezik az iPhone 6 – hiszen az Apple még nem jelentette be, ahogyan @Link-out is írja.

  3. @Link-out: Tok mind1 mi lesz a neve. A cikk pont nem errol szol. A lenyeg hogy ové legyen az első! 🙂

  4. Láttátok? A spigen.com oldalon kétféle iPhone 6-hoz lehet rendelni tokokat! Ők valamit tudnak! 🙂

  5. Mitől keresnek $7000?

  6. Pl. azzal hogy többet vesznek és ár felett adják tovább őket.

  7. @iPodKr Vagy inkább azért, mert eladják az első helyet.


Add a Comment