fbpx Skip to content

Korábban, még a CES 2014 alatt írtunk a FLIR új, iPhone-os kiegészítőjéről, a ONE-ról, amivel az iPhone 5 vagy 5s készülékünkből egy könnyen hordozható hőkamerát varázsolhatunk. Egy hőkamera, pláne ilyen kis méretben ugyanakkor adott esetben akár visszaélésekre is lehetőséget adhat, persze nem önmagában.

PIN_01

Az alábbi videóban Mark Rober azt mutatja be, hogy ideális esetben egy egyszerű bankkártyás vásárlásnál milyen könnyű a PIN beütésére szolgáló billentyűzetről megszerezni az előttünk vásárló PIN kódját. A billentyűzeten a legutóbb beütött szám lesz a legmelegebb, az elsőként beütött pedig a legkevésbé meleg, így visszafelé leírható a PIN kód. Szerencsére néhány egyszerű megoldással mindez elkerülhető, így nem akkora a veszély, mint amekkorának az tűnik. De lássuk előbb a videót, aztán pedig azt, hogy hogyan védhető ki mindez.

Védekezni ez ellen a legegyszerűbben úgy lehet, ha a PIN kód beírása közben a többi számjegyhez is hozzáérünk, mert ilyenkor azok is átmelegszenek, így ez jelentősen megnehezíti az ilyen módon a PIN kódunkat megszerezni kívánók dolgát. Esetleg óvatosan többször “súroljuk át” az ujjainkkal a billentyűket, mintha csak letörölni akarnánk valamit: a gyors, súroló mozgás felmelegítheti a billentyűk felszínét. Látható, hogy a cikk elején mutatott képpel szemben itt már sokkal kevésbé lehet megállapítani, hogy milyen számokat ütött be az illető:

PIN_02

A másik megoldás lehet a “csippantós”, PayPass-rendszerű kártyák használata, de ez csak 5000Ft alatti összegig nem kéri a PIN kódot. Itt ugyanakkor érdemes kiemelni azt, hogy noha a PayPass által használt NFC technológia hatótávolsága szándékosan alacsony (maximum 10 centiméter), egy megfelelő eszközzel ennél akár távolabbról is, vagy mondjuk a tömegközlekedés során az egyes járműveken egymáshoz préselődve könnyen lecsippantható lehet egy-egy kártya. Persze ehhez szintén olyan felszerelés szükséges, amivel nem az egyszeri tolvaj fog rendelkezni.

A készpénz használata pedig eleve értelmetlenné teszi a PIN kód kérdését. A készpénzfelvétel során viszont az ATM-eken is van billentyűzet – ám mivel az az esetek többségében fémből van, így egyrészt visszaveri az infravörös sugarakat, másrészt sokkal hamarabb elveszti a hőmintát is, mint az áruház kasszájánál található PIN-padek gumi vagy műanyag billentyűi.

FLIRONE_attach_to_iPhone_lifestyle

Mivel a FLIR ONE ára 349 dollár plusz adó, ami hozzávetőleg 90.000Ft, így nem kell attól tartanunk, hogy egy szokásos bevásárlásnál bárki megszerzi majd a PIN kódunkat, amivel a kártyánk nélkül egyébként sem sokat érne. Ráadásul a legtöbb esetben a PIN pad nincs is folyton a vásárló előtt, az utolsó billentyű leütése utáni 1 perc elteltével pedig már jelentősen csökken a hőminta értékelhetősége.

Ettől függetlenül, ha azt valószínűsítjük, hogy valaki megtudta a bankkártyánk PIN kódját, azt mihamarabb változtassuk meg a biztonság kedvéért, az új kódot pedig ne írjuk fel sehová, valamint az lehetőleg ne a születési évünk legyen, vagy bármi más, könnyen hozzánk köthető dolog.

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. Nem kell elhagyni vagy engedni, hogy ellopják a kártyát. Ilyen egyszerű a védelem…

  2. Én a kp-re szavazok. Ott nincs pin kód ugye

  3. ‘hasi tasi nem kér kódot’. 😉


Add a Comment