A Google is bemutatta a gömbpanoráma alkalmazását, a Photo Sphere Camera-t

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gömbpanoráma nem egy új dolog, jó pár alkalmazás specializálódott már erre, ahogy a Bubbli is, amiről már korábban írtunk. A dolog apropója most annyi, hogy a Google is kiadott egy gömbpanoráma készítő alkalmazást, aminek a tartalmát a Google Térképekre is feltölthetjük, ezzel is bővítve a Street View tárházát. A Photo Sphere kamera használata különbözik a Bubbliétől, de az eredmény szerintem hasonlóan pontos. Itt nem videózással kell “lefestenünk” a látványt, hanem sok fényképből épül fel majd a gömbpanoráma.

photospherecamera1

Ebben az alkalmazásban is egy helyben kell forogni és alkotni, csak itt még ráadásul valamiért a jobb eredmény érdekében elég közel érdemes tartani a telefont az arcodhoz. Miután az arcunk elé tettük a készüléket, az alkalmazás elkészíti az első fotót, ami az origó lesz számára, és ezután csak annyi a dolgunk, hogy a képernyő közepén található fehér körvonal közepébe igazítsuk az összes narancssárga kört, ugyanis ilyenkor készíti a következő képet. A képernyő alján található ‘Stop’ gomb körül látszódik, mennyit rögzítettük eddig a látványból. Amennyiben mindent lefotóztunk, a program automatikusan elkezdi összeilleszteni a képeket, de nem kell teljes látványt alkotnunk, bármikor megállíthatjuk és akkor csak részleges panorámát kapunk eredményként. A képek illesztése elég pontos, ha szabályszerűen fotóztunk, de nyilván nem tökéletes.

Az elkészült gömbpanorámákat nem kötelező a Google Maps-re publikálni, de ebben az esetben csak az alkalmazáson belül tudjuk azt megtekinteni, illetve egy kiterített változatot kapunk a Fotók alkalmazásba. A gömbpanorámákat két féle módon tudjuk megnézni: az egyik, amikor az ujjunk segítségével navigálunk, a másik, amikor a telefon mozgatásával tudunk forogni a képben. Az elkészült művünket a Google Maps-re való publikálás után (ajánlatos Wi-Fi-n csinálni, nekem ezzel fogyott el a havi adatforgalom keretem) megoszthatjuk bárkivel Google+-on, Facebookon, Twitteren, vagy emailben.

A Photo Sphere Camera erőssége abban rejlik, hogy azon kívül, hogy egy jópofa képet készítünk, még a Google Maps jobbá tételében is segítünk, és így az emberek is valós képet kaphatnak egy-egy helyszínről.

Google Street View
  • Google Street View
  • Méret: 102.99 MB | Verzió: 2.17.3
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

A jól sikerült gömbpanoráma képeket hozzászólásban várjuk!

Ezek még érdekelhetnek:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!