Gyúrj okosan – alkalmazás testépítőknek

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Aki foglalkozott már komolyabban a testépítéssel, az tudhatja, hogy az álomalakunk eléréséhez nem elegendő csak lemenni a konditerembe súlyokat emelgetni, vagy havonta egyszer a Duna-parton kocogni, hiszen ez önmagában még semmilyen látható eredménnyel nem fog járni.

cover

A célunk elérése érdekében pontosan tudunk kell, hogy a felkészülési időszakban milyen ételeket fogyaszthatunk, milyen tápanyagok kerülhetnek a szervezetünkbe, az edzés során tudunk kell, hogy mennyit fejlődtünk egyik alkalomról a másikra, valamint nem árt tisztában lenni a testépítéssel kapcsolatos hírekkel sem. Ezekre kínál megoldás a BMS alkalmazás.

A BMS, vagy más néven “Big Muscle Shop” táplálék kiegészítő szakbolt a saját piacán Magyarországon elsők között ismerte fel, hogy egy mobilra is optimalizált honlap vagy webapp jóval alul marad a natív alkalmazásokkal szemben, ezért mind iOS, mind pedig Android készülékekre elkészíttette a saját, testépítőknek szánt alkalmazását.

Photo 2 Photo 8

Maga az app rendkívül letisztult és könnyen átlátható. A főképernyőn egyből láthatjuk a számunkra releváns híreket az éppen aktuális versenyekről, felkészülésekről, valamint olvashatunk motiváló interjúkat és különböző tippeket, trükköket az új edzésmódszerekkel kapcsolatosan.

Photo 3 Photo 4

A “Fejlődésem” menüpont talán az egyik leghasznosabb az alkalmazáson belül, hiszen itt minden egyes edzésünk alkalmával nyomon tudjuk követni, hogy melyik gyakorlatból mennyi ismétlést végeztünk és ezen eredményeinket egy grafikon formájában vissza is tudjuk nézni, hogy lássuk, milyen ütemben fejlődünk.

Photo 23 Photo 9

Az “Edzésterv” menüponton belül értelemszerűen különböző edzésterveket találunk az éppen aktuális edzettségi szintünknek megfelelően. Abban az esetben tehát, ha még csak most ismerkednénk a testépítéssel, akkor mindenképpen itt fogjuk a legtöbb időt eltölteni az appon belül, de azért a haladóknak is érdemes jobban beleásniuk magukat ebbe a részbe, mert mindig lehet újat tanulni. 😉

Photo 6 Photo 21

Amint tudjuk, az edzések és a gyakorlatok csak az érem egyik oldalát jelentik, amelyek a megfelelő táplálkozás nélkül igencsak kevés és lassú eredményt produkálnak. Ennek érdekében található a “Továbbiak” menüponton belül egy étrend adatbázis is az alkalmazásban, ahonnan inspirációt meríthetünk, hogy milyen ételeket is kéne fogyasztanunk nap közben, valamint hogy hogyan is tudjuk ezeket magunknak otthon elkészíteni.

close

Összességében tehát, ha már huzamosabb ideje foglalkozunk a testépítéssel, vagy csak most ismerkedünk vele, mindenképpen érdemes letölteni a BMS alkalmazását, mert egészen biztos, hogy számtalan érdekes és hasznos információt fogunk benne találni. Végül, de nem utolsó sorban külön öröm számomra látni, hogy már nem csak a nagyvállalatok, hanem kisebb cégek is felismerték a natív alkalmazásokban rejlő lehetőségeket és a kiemelkedő felhasználói élményt, valamint nem “szemetelik tele” a saját appjukat irreleváns reklámokkal, hanem valóban a felhasználó számára értékes és hasznos információkkal és funkciókkal töltik fel azt.

A BMS alkalmazása ingyenesen tölthető le az App Store-ból:

BMS
  • BMS
  • Méret: 6.91 MB | Verzió: 1.4
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Bődületes nagy baromság, ha valakinek ilyenre van szüksége a céljai eléréséhez, akkor ott nagy a baj!
    Tényleg ott tartunk, hogy ez a mai világ egy droid nevelde ami nagyon elszomorító! Mindezt amatőr testépítőként mondom, hisz akit kicsit is érdekel a testépítés, az vegye a fáradságot és ásson mélyre ismeretei bővítésére, mert ez egy életforma és így nem ad teret az ostoba sztereotípiáknak! Tanúlni nem fáj!!!

  2. @Ed Harley: Picit szeretnélek kiigazítani ha nem gond. Ezzel az alkalmazással nem az a célunk hogy profi testépítőknek adjunk ötleteket. Mivel aktív testépítő és személyi edző vagyok így Én is tudom és abban teljesen igazad van hogy ez egy egész más életmód,teljesen a sport köré épül az egész életem/életünk. Szóval ez app inkább arra épül,hogy híreket adjuk a testépítő világból,adjunk ötleteket,táplálékkiegszítőkben segítsünk, ételrecepteket osszunk meg mert nagyon sokan íztelenül diétáznak és emiatt adják fel és igenis lehet diétázni ízletesen (nem versenydiétáról beszélek) és változatosan. Szóval a lényeg hogy Mi csak segítő szándékkal adtunk életet ennek az appnak és azért hogy egy kicsit közelebb hozzuk az embereket a sporthoz,egészszéges életmódhoz. Üdvözlettel Picur

  3. @Ed Harley: Picit szeretnélek kiigazítani ha nem gond. Ezzel az alkalmazással nem az a célunk hogy profi testépítőknek adjunk ötleteket. Mivel aktív testépítő és személyi edző vagyok így Én is tudom és abban teljesen igazad van hogy ez egy egész más életmód,teljesen a sport köré épül az egész életem/életünk. Szóval ez app inkább arra épül,hogy híreket adjuk a testépítő világból,adjunk ötleteket,táplálékkiegszítőkben segítsünk, ételrecepteket osszunk meg mert nagyon sokan íztelenül diétáznak és emiatt adják fel és igenis lehet diétázni ízletesen (nem versenydiétáról beszélek) és változatosan. Szóval a lényeg hogy Mi csak segítő szándékkal adtunk életet ennek az appnak és azért hogy egy kicsit közelebb hozzuk az embereket a sporthoz,egészszéges életmódhoz. Üdvözlettel Picur

  4. @Ed Harley: Ha megnézed ez egy magazin. Ugyanolyan, mint egyéb testépítő újságok és weboldalak. Mi ezzel a gond? Nem azt vállalja egyik sem, hogy mindent átad amit a testépítésről tudni kell, és profi testépítő csinál belőled. Nyilván egy fotós havilaptól sem leszel profi fotós, egy kukta magazintól sem leszel mesterszakács, és lehetne sorolni. Hírek, tippek, edzéstervek, receptek stb., mint akármelyik magazinban.

  5. @BigMuscle Shop: Kicsit félreérthető voltam, amire céloztam az a következő:
    A “Fejlődésem” menüpont talán az egyik leghasznosabb az alkalmazáson belül, hiszen itt minden egyes edzésünk alkalmával nyomon tudjuk követni, hogy melyik gyakorlatból mennyi ismétlést végeztünk és ezen eredményeinket egy grafikon formájában vissza is tudjuk nézni, hogy lássuk, milyen ütemben fejlődünk.
    Viszont az olyan gyenge felfogású embereknek mint a mai fiatalok biztos van alapja, de ennek nem kellene így lennie! Egyébként az app szuper, jó a felépítése, dögös a megjelenése és sok jó infó van rajta amit érdemes olvasgatni. Gratulálok az apphoz és kitartást a munkához!

  6. @onderon: Onderon! Bevallom őszintén hogy NEM,ugyanis mint látod az app az free,egyetlen 1 fizetős rész van benne az az egyéni edzéstervet kérek menünél,minden más rész ingyenesen elérhető….

  7. @Ed Harley: Harley,köszönjük, igyekszünk hogy mindenkinek megfeleljünk és mindig előállni valamivel ami érdekes lehet,pl nem tudom kit mennyire érdekel egy felkészülés,de Én személyszerint 2-3 hét múlva kezdem meg a tömegnövelési fázison a következő szezonomra és erről szinte napi szintű infókat lehet majd olvasni, illetve lesznek még új dolgok amiből jobban megismerhetitek a Best Body Hungary teamünket,mindenről értesülni fogtok 😉 ha pedig valamire igény van,akkor írjátok meg és cikkezünk róla (pl most kaptam egy mailt hogy miről írjak egy cikket amit eleget is fogok tenni a napokban)

    A “fejlődésem” menüpont pedig akár hiszed akár nem, az kérésre került bele az appba 🙂

    Ha bármiyen ötletek van,funkcióval,cikkekkel,étellel,tápkieggel kapcsolatban amit szeretnétek tudni csak írjtok és lehozunk egy cikket róla 🙂 😉

    Üdv Picur

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!