fbpx Skip to content

Az Apple első boltja 2001-ben nyílt meg Virginia államban. Akkor sokan teljesen feleslegesnek gondolták a kezdeményezést, egy újabb baklövésnek tartották, amit a cég elkövet.

apple store

Azonban az idő az Apple-t igazolta, az Apple Store-ok az „Apple-vallás” híveinek szentélyei lettek. A legújabb „templom” Madridban nyílt meg.

A cég folyamatosan terjeszkedik, a madridi bolt Európában a 101. lett. Erről maga Tim Cook vezérigazgató is tweetelt.

A bolt a legújabb szokásoktól eltérően nem üveg-acél építményben, hanem egy gyönyörű történelmi épületben kapott helyet. Itt látható a felújítás előtti (Google Streetview) és a mostani állapot. Elmondhatjuk, hogy az Apple igazán kitett magáért. 4 év alatt újította fel a XIV. században épült, lepusztult házat – kattints a képre az utcanézethez, ahol még az előzetes és az építés közbeni állapotot is megnézheted, ha az utcán kicsit tovább mégy az üzlet jobb oldala felé! 🙂

Puerta0

applestoreopeningmadrid

A múlt szombati nyitásra természetesen nagy volt a felhajtás, közel 600 ember állt sorban, hogy bejuthasson a boltba. A vásárlókat 125 fős személyzet szolgálta ki.

Az Apple Kelet-Európában még nem nyitott boltot, nyilván a piac nem volt elég nagy hozzá. Eddig. Ugyanis az Apple a régióban egy új megoldással próbálkozik, a bolt-a-boltban koncepcióval. Prágában az Alza elektronikai lánc egy boltjában alakítanak ki részt az Apple termékeinek, a nyitás pénteken este 8 órakor lesz. A bolt elnevezése nem Apple Store lesz, hanem Apple Shop. A cég ezt az elnevezést használja a partnereinél nyitott boltokban is, mint például a Walmartnál vagy a Best Buy-nál, ilyen bolt-a-boltban üzlet rengeteg van világszerte.

Prága

A terjeszkedés tehát tovább folytatódik. Európában már kialakítás alatt van Svájcban, Skóciában, Olaszországban, Törökországban, Németországban, Spanyolországban, Párizsban és Belgiumban is egy-egy újabb üzlet.

Felmerül a kérdés: Budapesten vajon mikor lesz Apple Store? Nem vagyunk jósok, de valószínűsíthetjük, hogy belátható időn belül igen. Ugyanis az Apple nyit keleti irányba, a budapesti célközönség méretben és fizetőképes keresletben talán megközelíti a prágait, így nem zárható ki egy fizikai bolt nyitása sem. Amint lesz róla hírünk, beszámolunk. (Kiegészítés: a retailekben a boltokat egyébként nem maga az Apple nyitja, hanem a retailer csatlakozik az Apple egy programjához, mint mondjuk ahogy az iSTYLE csatlakozott az Apple Premium Reseller [APR] programhoz, és nyerte el ezt a státuszt. Itthon retail a Media Markt vagy az Edigital például.)

Olvasd el a hozzászólásokat is

7 Comments

  1. “14. században épült” 🙂

  2. @krisgo: javítva római számokra, köszi!

  3. hol van a kiosk megemlitve

  4. Nem tudom Prágában mi a helyzet, de sztem BP elég jól el van látva fizikai Apple boltokkal az APR-ek révén, uh. nem biztos, hogy érdemes idejönniük. Meg az sem, hogy akkor nekünk jobb lenne. 🙂

  5. @Irwine: Prága is elég jól el van látva. Most lesz egy új irány. Ilyeneket ha akarna itthon valaki, akkor megfelelő feltételekkel bárki csinálhatna. Csak míg a cseheknek van egy ilyen alza bolthálózata, addig nálunk szerintem nincs ilyen hálózat, vagy akár annak csak egy egysége, akinek megérné ebbe beruháznia.
    Hivatalos Store után pedig akkor kezdjünk el reménykedni szerintem, ha Bécsben megnyílt az első. Addig szerintem felesleges.

  6. Mer bp-n meg nincs hivatalos apple store?

  7. @domospeter: nincs. csak APR-ek (Apple Premium Reseller) vannak. de Apple Store nincs.


Add a Comment