fbpx Skip to content

Szinte már biztosra vehetjük, hogy méretben nagyobb lesz az új iPhone készülék. Én magam abban is hiszek már, hogy két méretben érkezik, 4.7 és 5.5 hüvelykben. Ez azt jelenti, hogy az Amerikában és Európában alig népszerű iPhone 5c-t kikukázzák. Nyilván a nagyobb kijelző kapcsán jönnek majd zöldrobotos kollégák, hogy “na tessék, csak kell az a nagyobb kijelző”. Azonban az Apple nem 3 éve, hanem most vezeti be: lehet, tud valamit a piacról? 🙂

sequence-01-still002-2

Ha a fenti képet megnézzük, akkor én a 4.7 hüvelykes verziót választanám, az tűnik számomra használhatónak, az 5.5 már túl nagy. Ettől függetlenül biztos, hogy élőben döntöm majd el, melyik a jobb és kényelmesebb, csakhogy sorban álláskor ez nem lesz egyszerű… A döntés még attól is függ, hogy esetleg hardverben vagy bármi másban különböznek-e majd a készülékek. Jelenleg az iPad Air helyett egy retina iPad mini van nálam, ott is termék mérete miatt döntöttem a kisebb mellett, mivel hardverben közel megegyeznek.

screen-shot-2014-06-24-at-4-53-25-pm

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy nem tudom mire vélni ezeket a kijelzőméreteket, mert a mostani is tökéletesen megfelel számomra. Szerintem itthon sokan inkább iPhone 5s-re fognak váltani a régebbi készülékükről, minthogy iPhone 6-ot vásárolnának.

screen-shot-2014-06-24-at-4-54-02-pm

Azt, hogy hogyan fog kinézni az iPhone 6, egyelőre felesleges firtatni, mivel ezek a 3D nyomtatókkal gyártott valamik meg sem közelítik az Apple minőséget, ahogy a fenti képen is látszik. Így kinézetre egyelőre nem lehet eldönteni, milyen is lesz az új készülék.

screen-shot-2014-06-24-at-4-55-03-pm

Tehát maradt a méret mellett a hardver. Szinte biztos, hogy új kamerával is találkozunk majd, ami gyorsabb, jobb, elődjénél, és szebb képeket készít majd. Nyilván gyorsabb processzor, picit több memória és így tovább. Egyéb újdonságra nem számítok, esetleg a megnövekedett méret miatt nagyobb akkumulátor-teljesítményre, de ez csak egy álom számomra.

A macmixinges kolléga összehasonlította az iPhone 6 koncepciót egy LG G3-mal és egy OnePlus One-nal. Nézzétek meg a videót:

Olvasd el a hozzászólásokat is

17 Comments

  1. En kitartok SJ es a sajat velemenyem mellet. A 3.5 lenne az idealis, szamomra. Annak orulnek a legjobban, ha lenne egy 3,5 , 4 , 5′-es verzio is mind egyforma hardverrel. Akkor ismet lehetne egy rendes meretu telefonom, mert ez az 5-5s batár.

  2. Az i5 megjelenésekor komolytalannak tartottam, hogy a 4S-emhez képest nem volt benne “vas”, de aztán 5S-re váltottam. Nekem kijelzőben bőven elég a 4″, így “most” tuti nem fogok váltani, de hogy mit fogok mondani ha jön a 6S… (eddig mindig S-em – 3GS, 4S – volt korábban 🙂 )

  3. 3GS van jelenleg. Eszembe se jut cserélni még 4s-re sem 🙂 viszont kíváncsi vagyok mivel rukkolnak elő!

  4. Nekem is meg van meg a jo oreg 3GS. Egyszeruen nem birok megvalni tole…volt 4, 4S, azokat lecsereltem, most 5S-el nyomulok, de a 3GS mint mp3 lejatszo (32GB) meg mindig megvan – ez volt ugyanis az elso nekem – kivaloan mukodik. En is varni fogok, iden biztosan nem cserelek. Majd 6S-re… 🙂

  5. Sziasztok az első készüléktől a 4s ig mindegyikből van egy-egy darabom. Nem váltottam iphone 5 re sem 5s re mert nagy……és szerintem ezek után nem is kell mást mondanom.

  6. Én nem bánom, ha nagy lesz (bár tökéletesen elvagyok a 3.5 collos kijelzővel), csak ennyire vállalhatatlanul ocsmány ne legyen! Te jó ég… Már az iOS7 óta öklendeznem kell, de eddig legalább kívülről jól néztek ki a telefonok. De ez a körbenyalt szélű, hátul keretesre firkált valami annyira csúnya, hogy sírnom kell. És ezek a színek… Siralmas!

  7. Tavaly decemberben azért vettem egy Note 3-at mert nem volt nagyobb kijelzőjű iphone. Kicsit mindenki rácsodálkozott hogy fú mekkora ez az 5,7 colos teló… Aztán kézbevették 🙂 hmm nem is olyan nagy! – mondták.

    Én azt mondom attól függ ki mire használja. Én ezt telefonálásra használom legkevésbé!

    Egy olyan tablet, amit zsebre tudsz vágni. Nők pedig úgyis táskában hordják.

    Aki pedig az egykezes használat miatt aggódik, a Samsung ezt is megoldotta:
    Egyszerűen kisebbre lehet venni akár a teljes felületet bármelyik oldalra, így át lehet érni a billentyűzetet.

    Tud az az 5.5 col jó lenni csak minél kisebb kávákkal.

  8. Az ideálisnál kicsivel nagyobbnak ott volt az 5S, részemről ennél nincs tovább.

  9. Nos mivel nekem csak IPad Mini (retina) van és egy 5″-os androidos Sony Z1-em, így tuti a következő mobilom az 5,5″-os i6 lesz. Meguntam a droidot…

  10. csak szamomra undorito az a feher csik benne?

  11. I5-öm van, és szerintem ez az ideális, kellett ez a növekedés a 16:9-hez. De hogy most meg sams-uljon a telefon, és akkora legyen mint az ipad mini… Mi van ezekkel?

  12. Ha ez igaz, ez olyan lesz mint amikor ’98-ban abbahagyta a Porsche a léghűtéses 911 gyártását 🙂
    Az volt az a pillanat amikor nagy presztízsvesztést könyvelhetett el a cég a rajongók és vásárlók körében.
    Aztán most kb 15 évvel később az új 911 már olyat tesz az asztalra amire még a legbegyöpösödöttebb 911 rajongók is elismerően bólintanak. Az Apple sem lehet mindig a csúcson, nem adhatja mindig a legjobbat, nem tarthat lépést a “begyöpösödött” fanokkal mikor az eladásuk 80%-át olyan egyszerű emberek teszik ki akik azt sem tudják hogy mi az a szifon vagy hogy jön az iOS 8. Ennek a 80%-nak fog a kedvébe járni az Apple ha ebbe az irányba mozdul el mint ahogy a Porsche a vagizós öltönyös fiatal managereknek nem számít a léghűtés csak tankol és hajtja! 🙂
    Azért hoztam a Porsche párhuzamot, mert hasonlóan nívós, mérnökileg kifogásolhatatlan, végletekig kidolgozott és átgondolt termékeket hoznak létre, mint az Apple!

  13. Én úgy gondolom , hogy teljesen megfelelő ez az i5-5S méret. Nem gondolom kéne ennél nagyobb aki nagyobbat szeretne annak ott van az IPad.

  14. “Azonban az Apple nem 3 éve, hanem most vezeti be: lehet, tud valamit a piacról?” – igen, tud valamit, mégpedig azt, hogy már régóta nem ő uralja, és ideje felzárkózni a konkurencia mögé. 🙂 Egyes elemzők szerint 2020-ra már az SMS kézbesítési jelentést is bevezetik majd, állítólag már a legjobb mérnökök dolgoznak rajta Cupidóban. 😛

  15. @Bencissimo: az SMS megérkezik. nem tudom, mit kell ennyit görcsölni a kézbesítési jelentésen – főleg úgy, hogy már jóformán senki nem használ SMS-t, mert küld helyette iMessage-et, vagy Facebook Messenger, esetleg WhatsApp, Viber, bármi, amivel ingyen tud kommunikálni. még azok is jellemzően ezeket használják, akiknek a szolgáltató X üzenetet ad a díjcsomagjukhoz ingyen. ha meg korlátlan az SMS, akkor meg bármikor újraküldöd, szintén felesleges ezen ennyit görcsölni. de itt egy 2007 óta működő módszer, amiről már majdnem 3 éve írtunk, ha ez ennyire problémás: http://szifon.com/2011/12/13/gyorstipp-sms-kezbesitesi-jelentes-kerese-ios-en/

    “már a legjobb mérnökök dolgoznak rajta Cupidóban”
    az Apple központja egy Cupertino nevű városban van.

  16. @Jadeye Nincs igazad! Egy mindenki másnál évtizedek óta természetesen működő szolgáltatást nem képes az Apple megoldani. Ez tény. Az általad említett megoldás egyrészt elhasznál néhány karaktert az egyébként is szűkös korlátból, másrészt nem is mindig működik. Konkrétan a Vodánál 10-ből 7-szer elküldi az indító kötőjelet a partnernek és nem jelez vissza (ezelőtt, a T-Mobilnál mondjuk általában működött, de az 3 plusz karakter). MMS-nél pedig egyik szolgáltatónál sem működik.
    Mellesleg, régebben az MMS-t is fölöslegesnek tartottátok, azután az is lett.

  17. Ez bun ronda tul nagy es semmi ertelme az ot merete a max ami meg konnyen kezelheto


Add a Comment