fbpx Skip to content

Most, hogy már itt a nyár és a “bikiniszezon”, elkerülhetetlen, hogy azok is elkezdjenek kicsit mocorogni és tudatosabban táplálkozni, akik előtte teljesen figyelmen kívül hagyták az élet ezen területeit. Azonban nem kell elkeseredni, még mindig nem késő elkezdeni készülni a nyárra, és az iOS készülékeinknek hála, sokkal gyorsabban és tudatosabban tudunk látványos eredményeket elérni a kinézetünket illetően.

kép3

Ebben a cikkben megpróbálom összegyűjteni azokat az appokat, amelyeket a leghasznosabbnak találtam a mozgásunk, valamint az étkezéseink nyomon követésében.

Human

A Human az egyik legszebb alkalmazás, amivel a mindennapi mozgásunkat tudjuk nyomon követni az iPhone készülékünk GPS funkciójának köszönhetően. Az app egy igencsak egyszerű célt tűz ki elénk: mégpedig azt, hogy minden nap mozogjunk legalább fél órát. Ennek érdekében egy rendkívül letisztult és átlátható felhasználói felületet kapunk, ahol mindig megtekinthetjük, hogy éppen hol járunk a célunk teljesítésében.

Human

Akik még csak most ismerkednek a fitnesz alkalmazások világával, és szeretnék, hogy készülékük mostantól a mozgásukat is mérje, azoknak mindenképpen ajánlom, hogy próbálják ki a Human alkalmazást, amely ingyenesen tölthető le az App Store-ból:

[appstore id=”692721875″]

Breeze

A Breeze, akárcsak az előbb említett Human, szintén abban segít nekünk, hogy többet mozogjunk a rohanós hétköznapokban – azonban a GPS helyett az iPhone 5s készülékekben található M7-es koprocesszort használja, így összességében kevésbé meríti a készülékünk akkumulátorát.

Breeze

Ráadásul a Breeze az egyik legnépszerűbb futóalkalmazás, a Runkeeper csapatának alkotása, ezáltal a pontosság és a hitelesség adott a Breeze esetén is.

A Breeze szintén ingyenesen tölthető le az App Store-ból, azonban ne feledjük, hogy az M7 koprocesszor követelménye miatt csak iPhone 5s készülékeken működik!

[appstore id=”826697005″]

Nike+ Move

Ha már az iPhone 5s eszközökben található M7 koprocesszor funkciójának hatékony kihasználásánál tartunk, akkor mindenképpen meg kell említeni a Nike+ Move alkalmazást, amely nem csak egyszerű kilométerekben számolja a mozgásunkat, hanem úgynevezett NikeFuel pontokban is, amelyet a Nike egységesen számol minden felhasználó számára, így rendkívül könnyű összehasonlítani, hogy a barátainkhoz képest mennyit mozgunk.

Nike+-Move

Tehát a Nike+ Move akkor igazán hasznos, ha sok ismerősünk használja, így mindig van kivel versenyeznünk. Továbbá ha a városban történő séta mellett futunk is a Nike+ Running applikációval, akkor így lehetőségünk van a teljes nap alatt megtett kilométerek után kapott pontszámainkat egy egységes felületen, egy egységes pontszámban megjeleníteni. Természetesen a NikeFuel pontszám nem csak a megtett távolságtól, hanem az intenzitástól, elégetett kalória mennyiségétől, a mozgás közben megtett szintkülönbségektől és még számtalan egyéb apróságtól függ, ezáltal biztosítva azt, hogy valóban mértékadó és helyes legyen az összehasonlítás másokkal. A NikeFuel pontokról ezen az oldalon olvashatsz további információkat.

A Nike+ Move ingyenesen tölthető le az amerikai App Store áruházból (magyar ID-val nem érhető el!), azonban itt is figyeljünk, hogy az alkalmazás kizárólag iPhone 5s készülékeken működik.

[appstore id=”712498492″ store=”US”]

Lose It!

Azoknak, akik nem rendelkeznek iPhone 5s készülékkel, még mindig számtalan nagyszerű alkalmazás létezik a mozgásuk nyomon követésére, igaz, egy picit aktívabbnak kell lenni az adatok bevitelével kapcsolatosan. A Lose It egy kiváló alkalmazás arra, hogy a mozgásunk mellett monitorozzuk a nap folyamán bevitt kalória mennyiségét és a súlyunk aktuális változását, így mindig láthatjuk, hogy aktuálisan mennyi kalóriát vittünk be a szervezetünkbe, mennyit égettünk el és ennek megfelelően hogyan alakul a súlyunk napról napra.

Lose-It

Mindenképpen azoknak ajánlom elsősorban a Lose It alkalmazást, akik szeretnének minden létező adatot különböző grafikonokon megjeleníteni és figyelemmel kísérni a súlyuk változását.

A Lose It ingyenesen tölthető le az amerikai App Store áruházból (magyar ID-val nem érhető el!):

[appstore id=”297368629″ store=”US”]

Go – Meal and Fitness Tracker

Természetesen vannak, akiket nem annyira vonzanak a különböző grafikonok és kimutatások, ehelyett sokkal inkább a letisztult, egyszerű és átlátható felületet kedvelik. Nekik készült a Go – Meal and Fitness Tracker alkalmazás, aminek a segítségével egy interaktív idővonalon láthatjuk, hogy mikor mit ettünk, amelyekről mindig készíthetünk egy-egy fotót is, így a nap végén rendkívül látványosan láthatjuk, hogy mi mindent ettünk meg “indokolatlanul”, ezáltal a jövőben nagyobb a valószínűsége, hogy tudatosabban fogunk táplálkozni.

Go-Meal-and-Fitness-Tracker

Ne feledjük: hiába a sok edzés, ha utána két sütit is megeszünk az ebéd után, akkor szinte olyan, mintha nem is csináltunk volna semmit sem és ráadásul feleslegesen fáradoztunk.

A Go 1.99 dollárért vásárolható meg az App Store-ban:

[appstore id=”785910082″]

Lift

A Lift egy rendkívül hasznos alkalmazás, amellyel nem csak a testünket, de az elménket is edzhetjük. A nap során rengeteg apró tanácsot ad az alkalmazást, hogy mire fektessünk nagyobb figyelmet, illetve hogy mit tudnánk jobban csinálni. Számtalan olyan célt megadhatunk az applikációnak, amelyekkel javíthatunk a jelenlegi életminőségünkön, mint például olvassunk többet, meditáljunk, igyunk több vizet a nap során, vagy éppenséggel látogassuk gyakrabban a edzőtermet.

Lift

A Lift ingyenesen tölthető le az App Store áruházból:

[appstore id=”530911645″]

Calorie Counter & Diet Tracker by MyFitnessPal

Valószínűleg nem kell külön bemutatnom a MyFitnessPal appot, hiszen manapság a legelterjedtebb és legismertebb kalóriaszámláló alkalmazásról beszélünk, amely a ma létező összes platformon elérhető.

MyFitnessPal

A szokásos kalória bevitel és felhasználás mellett az applikációban rendkívül fontos szerepet kap a közösségi integráció azáltal, hogy a barátainkkal együtt tudjuk elérni az általunk kitűzött célokat és mivel tényleg az összes létező felületen hozzáférhetünk a saját profilunkhoz, így nem lehet kifogás arra, hogy valaki azért nem csatlakozik a kihíváshoz, mert ő ilyen és ilyen készüléket vagy operációs rendszert használ.

A MyFitnessPal szintén ingyenesen tölthető le az App Store áruházból:

[appstore id=”341232718″]

Remélem tudtam segíteni abban, hogy minden kedves olvasónk megtalálja az ő életstílusának megfelelő alkalmazást annak érdekében, hogy még teljesebb, még energikusabb életet éljen és megvalósítsa az általa kitűzött célokat.

Most pedig irány futni! 😉

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. A steps is az egyszerűsége miatt kedvelem, érdemes lett volna megemlíteni.


Add a Comment