fbpx Skip to content

Már régóta vártam a 10.9.3-as frissítést. Egyrészt azért, mert végre a 4k monitor támogatást kapott a 2013-as late Retina Macbook Pro, másrészt pedig azért, hogy a Safari is frissüljön a rendszerben. Azonban újdonságként ért az, hogy visszakaptuk az iTunes-on keresztüli névjegyzék- és naptár-szinkronizációt.

Screen Shot 2014-05-15 at 19.19.11

Még egy 2013 októberi iTunes frissítéskor tűnt el ez az opció az iTunes-ból, ami előtt mi is értetlenül álltunk. Egyszerűen kivette az Apple, hogy kábelen keresztül szinkronizáljuk névjegyeinket, vagy bizonyos naptárjainkat. Így most a 10.9.3-mal egyúttal az iTunes is frissült.

Ez azoknak volt a legrosszabb, akik ugye nem használták az iCloud rendszert, vagy éppen az Outlookból szinkronizáltak eddig OS X-szen. Ezzel a frissítéssel azonban visszakaptuk ezt a lehetőséget az Info fülön:

Screen Shot 2014-05-15 at 19.33.20

Miután csatlakoztattuk a készülékünket és rákattintottunk, a második fül alatt újra elérhetővé vált a névjegyek és naptárak szinkronizációja, ahol látni is lehet, hogy ha az iCloud-ot használjuk, akkor nincs semmi teendőnk, de amint azt kikapcsoljuk, már saját magunk is szinkronizálhatunk.

A kérdés persze az, hogy miért várt eddig az Apple, illetve egyáltalán miért vette ki ezt a lehetőséget korábban? Ettől függetlenül most már újra elérhető és szinkronizálhattok Ti is a frissítés után. 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Az iWork Mac-es szinkronizációját nem javítja a frissítés?
    Csodás!

  2. @veto: Azt maximum iWork frissítés javítja, de mi a baj vele? Nagy iparban használom mind a hármat és nekem pöcre működik, pedig 4 eszköz közt szinkronizálok.

  3. @ef-dani: Az történik, hogy a webes felületen létrehozott dokumentum megjelenik a Mac-en (OS X 10.9.3) és az iPhone-on (5s iOS7.11) is.
    De a Mac-en nem lehet megnyitni, a méretnél 0 byte vagy egy csík van.
    Az iPhone-web közötti szinkronizáció tökéletes.

    Próbáltam a Mac-en már letörölni-újrarakni a Pagest, ki-be kapcsolni az iCloude Dokumentum szinkronizációt, még a neten javasolt Library/Mobile documents és cash + setting fileokat is töröltem, de semmi…

    +1 megfigyelés
    A Maverics Pagesben létrehozott dokumentum megjelenik az iOS Pages listáján, megnyitja, beleszerkeszt, ezt követően a Mac már nem tudja megnyitni többé…ugyanúgy zero byte ill. csík…

    Ha rákeresel a neten, sok-sok blog foglalkozik a problémával 🙁

  4. …oké, egycsapásra megoldódott minden az új 10.9.3 frissítéssel

    (…na meg azzal, hogy kihajítottam a Library/Mobile Documents könyvtárat és a com.apple.ubd.plist és a Caches könyvtárban a com.apple.ubd könyvtárat)

  5. @veto: pont most akartam írni, hogy nem sikerült reprodukálnom egyiket sem 🙂


Add a Comment