fbpx Skip to content

Az Apple előszeretettel alkalmaz boltjaiban hatalmas üvegfelületeket. Egyrészről rengeteg természetes fényt kap a bolt, ráadásul a nagy üvegtáblák elég feltűnőek a többi bolthoz képest. Persze a sok üvegnek van egy nagy hátránya is. Könnyen a rablók céltáblájává válik. Szó szerint.

crashchicago

Ugyanis az Egyesült Államokban már számtalan esetben előfordult, hogy az éjszaka kellős közepén betörték az üveget és kipakolták az üzletet. Később a tolvajok már addig mentek el, hogy autóval hajtottak az üzletbe, lezúzva mindent, ami a kocsi útjába került. Az Apple nem akar változtatni a csupa üveg boltjainak kinézetén, ezért megszigorította a biztonsági intézkedéseket és az üvegfelület mögött egy fémhálót helyezett el. Ez a háló meggátolja a kocsival való behajtást, vagy adott esetben a kijutást.

A lenti kép a kaliforniai Berkeley-ben készült a múlt héten. Pénteken hajnali három óra előtt megszólalt a bolt rendőrséghez bekötött riasztója. A rendőrjárőr már csak az üres autót találta meg, jó néhány cuccot elvittek a tolvajok. Magát az ajtót kellett cserélni, az oldalsó ablakfelületek sértetlenek maradtak.

appleauto

Az ilyen típusú rablások száma növekedett az elmúlt időszakban. Hasonló módszerrel rabolták ki az Apple Store-t Berlinben, Chicagóban vagy a lenti videón szereplő Temeculaban. A videón látszik, hogy a sofőr rendesen megizzadt, hogy a kocsival kijusson az üzletből…

Szóval két ok miatt nőtt az esetek száma. Egyrészről a nagy üvegfelület csábító a rablók számára, másrészről az Apple termékei magas újraértékesítési árral rendelkeznek, így könnyebb őket értékesíteni.

Persze most ne gondolja bárki, hogy holnap indulhat rabolni, mivel az Apple szinte biztos, hogy aktivációs zárolás alá teszi az ellopott iOS-eszközöket, vagy egy demo Mac esetén a firmware jelszót állítja be, és innentől kezdve az adott gépen lévő operációs rendszer nem telepíthető újra.

Ezek után a lopott készülékek nem használhatóak, mehetnek a kukába. Nem is érdemes kéz alatt venni ilyen termékeket, mert könnyen ráfázhat az ember, meg a pénze is ugrik. Szóval óvatosan!

Olvasd el a hozzászólásokat is

11 Comments

  1. Reméljük, megtalálják ezeket a marhákat és lecsukják őket. Gáz…

  2. 1. Minek kellett annyira bemenni, hogy a háló lezuhanjon mögötte. Simán ki tudott volna jönni, ha csak az autó tetején marad a háló. Tipikus szárítókötél effektus. 🙂
    2. Minek lopják el, ha úgyis letiltja Apple és nem tudja sehol a világon senki semmire sem használni.
    Max söralátétnek lesznek jó: http://popecpost.hu/wp-content/uploads/2013/06/copo_2587419b.jpg
    🙂

  3. Elindultak a McApple Drive through önkiszolgáló üzletek. Óriási nyitási akciók! 🙂

  4. Hol?

  5. @Pomk: gondolod, hogy a tolvajok naprakészek a technikai és védelmi dolgokkal kapcsolatban, amik az Apple cuccokat övezik? 🙂 Csak látják, hogy alma és tudják, hogy sokat ér…kész a képlet, már csak be kell jutni. 🙂

  6. szetszedik es jó alkatresznek, egy touch screen, egy hatlap, elem, kamera, skarmi jo lehet egy telobol ha nemis egeszben adjak el

  7. @diario: normális szerviz nem vesz használt alkatrészt, épp azért, mert semmi garancia a működésére.

  8. Viszont bármilyen online adok-veszek jellegű oldalon eladhatják azokat magánszemélyeknek. Valamennyi pénzt ki lehet belőlük sajtolni. Ennek ellenére semmi értelme…

  9. Nem jutott még senkinek sem eszébe, hogy beton gombát telepítsenek az üzletek elé? 1,5-2m mélyen rendesen bevasalva és nem lesz bejárkálás kocsival az üzletbe. Főleg, hogy amerikában alkalmazzák előszeretettel pontosan ezek miatt…

  10. Alkatresznek jok ha mar ugysem hasznalhatoak

  11. @scania460: másik cikkünkben ezt is megemlítettük: “Ráadásul alkatrészként eladni drasztikusan csökkenti az egész értékét, így talán már nem is annyira éri meg ellopni. Emellett a készülék éppen legdrágább alkatrésze, az alaplap válik gyakorlatilag használhatatlanná (és ez iPhone 5s esetén már a Touch ID-t is magával rántja, mert adott Touch ID csak az eredetileg hozzá tartozó alaplappal hajlandó kommunikálni), a többi alkatrész meg ahhoz képest már nem akkora tétel.”


Add a Comment