Kettéválik a Foursquare alkalmazás – ambiciózus terv a vállalat megújítására

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csütörtökön a The Verge oldalán megjelent exkluzív riportban a Foursquare bejelentette, hogy a jelenlegi alkalmazásukat kettéosztják és hamarosan egy Swarm nevű, új appot mutatnak be.

Screen Shot 2014-05-02 at 18.39.40

A Foursquare még 2009-ben jelent meg, alapvetően azzal a céllal, hogy a felhasználó egy adott helyszínre be tudjon jelentkezni (check-in) és a környezetében lévő dolgokról információhoz jusson. Ez az elképzelés több tízmillió ember eléréséhez és több milliárd, a felhasználók által generált adatponthoz vezetett. A probléma azonban az, hogy 2014-ben ez a történet már nem működött a Foursquare számára, sőt, egyenesen visszahúzta a céget.

“Nézzék, a cég értelme, ez az egész nem azért lett megcsinálva, hogy egy fantasztikus check-in gombot építsünk.” – mondta Dennis Crowley a Foursquare CEO-ja, hozzátéve, hogy: “Nem azért keltünk fel reggel, hogy elmondjuk, mi akarjuk megépíteni a legjobb check-in gombot a világon”. 2009-ben a helyzeted közlése a telefonnal szükséges volt a hardverek és adatbázisok limitációi miatt, de 2014-re mind a technológia, mind az adatok rendelkezésre állnak. Ugyanakkor a check-in-eléssel, mint központi koncepcióval a Foursquare nem igazán tudott mainstream felhasználókat megszólítani és növekedésben is lemaradt újabb startupoktól. Bár a cég egy új paradigmát épített a helyzet megosztása köré, az sosem vált olyan népszerűvé mint egy selfie megosztása Instagramon, vagy egy tweet megírása.

Ezért Crowley úgy döntött, hogy ideje valami radikálisat lépni. “Mi van, ha nem szükséges többé a felhasználóknak check-in-elniük?”, “Hogyan nézne ki a Foursquare-nek egy olyan verziója, amely nem a check-in-elésre hajtana?” – kérdezte. Az utóbbi 6 hónapban a csapat a cég teljes átalakításán dolgozott. Végül úgy döntöttek, hogy a Foursquare megmentése érdekében két külön alkalmazásra kell bontaniuk a szolgáltatást.

A Swarm, amely a jelenlegi Foursquare app mellett fog létezni, ennek a több hónapos munkának az eredménye és egyfajta social aktivitási térképként fog funkcionálni, lehetővé téve a felhasználóknak a check-in-elést és a helyzetük megosztását barátaikkal. Emellett egy teljesen új, check-in funkció nélküli, új helyek felfedezésére fókuszáló Foursquare app is el fog indulni nagyjából egy hónapon belül. Ezzel a Foursquare az USA-ban és néhány európai országban népszerű lokális kereső, a Yelp ellen tudja pozícionálni magát.

Photo-Apr-29_-3-13-31-PM_iphone5s_silver_portrait

A Foursquare újraépítése szó szerint a startvonalról indult. Crowley arra kérte csapatát, hogy szedjék szét az appot a legalapvetőbb funkcióira és ezután építsék teljesen újra azt. Az egyik ilyen a felhasználó helyzetét pontosító, igen impresszív Pilgrim algoritmus, egy másik a világméretű adatbázisban lévő 60 millió helyszín (venue) és POI (érdekes pont). Rengeteg új ötlettel álltak elő a fejlesztők, amelyekben az egyetlen közös az volt, hogy a cégnek ki kell nőnie az egy appos megközelítésből, fel kell darabolnia a szolgáltatást a nagyobb siker érdekében. Ez az új irány nem belső megérzéseken, hanem aggasztó adatokon alapult: a felhasználóknak csak 5%-a használta egyszerre a social és felfedező funkciókat.

Jon Steinback, a Foursquare termékélményért felelős igazgatója szerint rengeteg olyan új dolgot szeretnének mind a social, mind a felfedező funkciók terén megvalósítani, ami a jelenlegi integrált appban nem lehetséges. Egy másik Foursquare vezető lehetetlen küldetésnek nevezte egy célú appot készíteni két központi funkcióra. A Foursquare döntése azonban jól illeszkedik egy a mobil appok közt megfigyelhető nagyobb trendbe, amely a komplexebb funkciókat nem egy, hanem több, jól összekapcsolt alkalmazásba helyezi. Ugyanakkor a Foursquare esetében esetében ennek látszólag jóval több értelme van, mint a Facebook, Google és a Twitter hasonló cégek stratégiáinak. Steinback szerint erre az okostelefon-használat növekedése, változása kényszeríti rá a fejlesztőket – a mobil formátumra konvertált webes szolgáltatás paradigmája már nem igazán működőképes. Általában a felhasználók azért nyitnak meg egy appot, hogy egy specifikus dolgot csináljanak, nem hogy egy komplikált szolgáltatáshoz férjenek hozzá.

A check-in gomb jelenléte központi interfész-elemként interaktivitásra ösztönözte a felhasználót minden egyes megnyitás után. A fejlesztők reményei szerint az app kettéosztása egyértelművé fogja tenni sokak számára, hogy nem kell feltételenül check-in-elni, hogy számunkra fontos legyen a Foursquare használata. Több hónapnyi tesztelés arra világított rá, hogy ez fókuszáltabbá és hatékonyabbá teszi a felhasználó számára az app használatát. Továbbá, a Facebook és Messenger pároshoz hasonlóan mind iOS-en, mind Androidon gyorsan és egyszerűen lehet majd váltani a két app közt. Crowley szerint az általuk épített kereső és felfedező rendszer a legjobb a kategóriájában és ez a váltás után jobban érzékelhető lesz.

A Swarm a fejlesztők szándékai szerint nagyon jó lesz arra, hogy egy adott városban, adott időben ott tartózkodó ismerősök megtalálják egymást. Ez azt is jelenti, hogy a Swarm nem a precíz helyzetünket, hanem nagyjábóli, általánosabb tartózkodási helyet fogja megosztani (város, városrész) – a felhasználók elvárásaihoz igazodva.

swarm_group

A jelenlegi Foursquare app általakulása kapcsán úgy gondolják a cégen belül, hogy a felhasználói élmény egyszerűsítésével több embert – akár 100 milliót is – elérhetnek. Az utóbbi két évben lokáción alapuló hirdetések is megjelentek az appban, ami működő üzleti modellt kínál a cég számára – ami már most ezt a szempontot figyelembe véve jobban teljesít a Facebooknál vagy Twitternél. A korábban az Apple-nél dolgozó Steven Rosenblatt szerint (aki most a Foursquare bevételeiért felel) a lokáción alapuló appokkal lehet a legjobb mobilhirdetési rendszert kiépíteni.

A legnagyobb ellenfél a 4.6 milliárd dollár értékű (de Magyarországon nem elérhető) Yelp, amely felhasználók által értékelt helyi éttermeket, boltokat, helyszíneket tartalmaz. A Foursquare-en belül úgy gondolják, hogy a rendelkezésükre álló adatokkal és technológiával jobbak tudnak lenni a Yelpnél, ha nem ijesztik el a felhasználókat az appot eredetileg népszerűvé tevő check-in-eléssel, badge-ekkel és megosztási lehetőséggekel. Ugyanakkor Crowley csapata sokkal többet akar, mint legyőzni a Yelpet. Nem csak a legjobb helyi keresőt szeretnék létrehozni, hanem azt a saját és ismerősök korábbi viselkedése alapján a Google Nowhoz és Sirihez hasonló prediktív funkciókkal is ellátnák.

Röviden összefoglalva azt szeretnék, hogy bárhol van az ember, a Foursquare-rel mindig izgalmas, érdekes dolgokat találjon.

Amint a Swarm és az új Foursquare app elérhető lesz az App Store-ban, teszteljük őket és újabb cikkel jelentkezünk.

Ezek még érdekelhetnek:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!