fbpx Skip to content

Két hete tette közzé az Apple a 2013. utolsó negyedéves eredményeit. Ebből kiderült, hogy rekordszámú iPad fogyott, a karácsonyi időszakot magában foglaló negyedévben 26 millió táblagépet adtak el. Iparági becslés szerint az első generációs iPad mini még mindig jól fogy.

ipadmininewipad

A cég tavaly októberben mutatta be a retina felbontású iPad minit, amit már mindenki várt. Azonban jó szokásához híven, nem állt le az előző generációs gép gyártásával, árengedménnyel továbbra árulja, így szándékozik megnyerni a vékonyabb pénztárcájú vásárlókat. Az első generációs 16GB-os, csak Wi-Fi-s készülék 300 dollárba, míg a hasonló paraméterekkel rendelkező retina modell 400 dollárba kerül.

Azonban az Apple a negyedéves eredményeiben nem hozta nyilvánosságra az értékesítés megoszlását. A szállítói láncot figyelő WitsView a cég megrendeléséből következtetéseket vont le, vajon melyik modellből mennyi is fogyhatott. Az Apple a tavalyi év utolsó negyedévében nagyjából 30-31 millió képernyőt rendelt. Ezek megoszlása a következő: 17 millió 9.7 colos képernyő (iPad Air és iPad 2), 7.49 millió retinás iPad mini és 6 millió darab sima iPad mini. Érdekes, hogy az első generációs rendelések csak kis mértékben maradnak el a retinás készülék rendeléseitől. (A rendelt és eladott darabszám közötti különbséget jelentő 4 millió darab táblagép az év végén a kereskedőknél várt értékesítésre.)

ipadmix

A WitsView megbecsülte a 2014 első negyedéves darabszámokat is. Mivel a karácsonyi időszaknál gyengébb forgalomra kell számítani, ezért ebben a negyedévben az Apple rendelései valószínűleg 25-26 millió darabra csökkennek. Visszaesés várható a 9.7 colos és a sima iPad mininél is, a darabszámok így néznek ki: 14 millió 9.7 colos modell, 7.4 millió retina iPad mini és 4.4 millió első generációs iPad mini.

ipadmix2

Jómagam egy kicsit erősnek érzem a 25-26 milliós darabszámot, egy éve az első negyedévben 19.5 millió darabot adtak el. Ez összehasonlítva az előző negyedéves értékekkel (2012: 22.9 millió, 2013: 26 millió darab) a 25-26 millió egy kicsit erősnek számnak tűnik.

De ne legyen igazam! 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Persze, hogy jól fogy mert még most is mindenre kiválóan használható pad, a sok lehúzó emberke ellenére.

  2. @expa: Mi az hogy sok lehúzó emberke?

  3. szerintem is tökéletesen müködik, ritka jó gépezet a mini

  4. @admin

    Nagyon sok kommentet lehetett olvasni, hogy minek ez? Milyen vacok, hogy a régi procival van. Vacak, hogy nem retina! stb…

    Ezek a lehúzó emberkék 🙂
    De szerencsére nagyon mellélőttek…

  5. Engem soha nem zavart, hogy nem retina… Idősebbeknek meg hiába mutattam, hogy mennyivel szebb a retina, nem látták a különbséget.
    Mostanábann többet is használom a mini-met, könnyebb vele rohangálni ide oda, mint az iPad 3-al. (Elfér a farzsebemben)

  6. to havlix: akkor nagy a farzsebed 🙂 enyémbe valahogy sose csúszik bele.


Add a Comment