fbpx Skip to content

Január elején kaptunk egy Logitech PowerShell MFi kontrollert, hogy megnézzük mit is tud, és mennyit javít a játékélményen, hogy végre nem a kijelzőn kell adott estben rengeteg gombot nyomkodnunk, hanem egy kontrolleren. Röviden annyit, hogy nagyon sokat. 🙂

logitechmfi1

Egyik nap jött egy email, hogy másnap fogja a futár hozni a kontrollert, ez eléggé felvillanyozott és gyorsan be is szereztem csomó játékot, amit a PowerShell is támogat, hogy legyen sok különböző, amivel kipróbálhatom, hiszen mindössze egyetlen darabbal nem lehet érdemben kipróbálni. Ki kellett próbálnom többel is, hogy meg tudjam állapítani, melyik játéknál nyújt nagyobb élményt kontrollerrel játszani és melyiknél nem.

Az Apple 2 MFi kontroller fajtát engedélyezett a gyártóknak 2 fajta gombkiosztással. A Logitech PowerShellje a dokkolós plusz akksis változatba tartozik és az alap gombkiosztást kapta csak meg. Na de lássuk először, mi is van a dobozban:

A doboz fedele mágnesen záródik, ami nekem nagyon tetszik és utána a Logitech Gaming Gear ‘G’-je domborodik a fedél belsején, majd meglátjuk a gyönyörű fekete, ciánkék mintás kontrollert. A doboz aljában találjuk a kötelező papírokat és a szintén ciánkék színben pompázó kiegészítőket: mikro-USB kábelt a beépített 1500 mAh-ás akksi töltéséhez, az iPod touch 5G-hez használandó betétlapot és a fülhallgató-hosszabbítót.

Miután leszedtük a kontrollerről a mindenféle védő matricát, már bele is rakhatjuk az iPhone 5/5s, illetve iPod touch 5G készülékünket. A kontroller Lightning csatlakozója felfelé tud mozogni, így nem kell félni, hogy ki- vagy berakás közben akár a telefon, akár a kontroller csatlakozója sérülne. A telefon kivétele is roppant egyszerű, hiszen a PowerShellnek van kameranyílása, ami nem csak arra jó, hogy mondjuk valamilyen kiterjesztett valóságos játékkal játszunk (egyelőre ha jól tudom, ilyen nem is támogatja a PowerShellt), vagy csak a készülék kivétele nélkül fotózhassunk, hanem a kameranyíláson keresztül tudjuk kinyomni a telefont is a kontrollerből, majd utána már csak le kell húznunk a Lightning csatlakozóról. Én egy fehér iPhone 5s-sel teszteltem és annak a szélét semennyire se sértette fel a ki- és berakás, bár lehet, hogy a sérülékenyebb fekete iPhone 5 oldalán meg fog látszódni a használat. Természetesen a készülékek csak tok nélkül mennek bele. Párosítani se az iOS-szel, se a játékokkal nem kell a kontrollert, minden automatikusan működik.

logitechpowershell3

A PowerShellen található egy D-Pad, ezzel tudjuk a játékokban a karaktereinket irányítani, hogy merre menjenek és a 4 akció gombbal és a 2 vállgombbal tudjuk a többi funkció alkalmazni, illetve a ‘Pause’ gombbal a menübe lépni. A kontrolleren továbbá van még egy kapcsoló, amivel az iPhone töltését lehet bekapcsolni, ilyenkor a hátulján a ‘G’ jel kéken kezd el világítani. Az 1500-as akksi tapasztalataim szerint kb. 60-70%-ot tud csak a telefonon tölteni, de szerintem ez elég is, hiszen ez elsősorban egy játék-kontroller és nem egy külső akksi. Ennyi töltés is bőven elég, ha komoly játszás közben hirtelen le akarna merülni az iPhone. Amikor a belső akksi elkezd lemerülni, a ‘G’ jel piros kezd el világítani, míg töltés közben kéken pulzál. Arra sajnos nincs mód, hogy ha a telefon és a kontroller is töltésre szorulna, akkor a kontroller USB portján keresztül a telefont is töltsük, ilyenkor vagy szüneteltetnünk kell a játékot, míg a két eszköz külön töltődik, vagy kontroller nélkül kell folytatnunk azt. A D-Pad mellett találhtó még egy kis elhúzható kapcsoló, mellyel az iPhone sleep/wake gombját tudjuk elérni. A Lightning porton keresztül lehet hangot is továbbítani, de a Logitech mérnökei mégis azt találták ki, hogy egy hosszabbító segítségével közvetlenül a telefon jack dugóján keresztül kapjuk a hangot.

logitechmfi2

Elsőre hihetetlenül fura volt, hogy nem a telefont kell fognom és így sokkal szélesebben tartottam a kezem, mégis reflexből a képernyőt akartam nyomkodni, illetve az egész sokkal vastagabb volt, mint a vékony 5s. A kontroller fogását könnyen megszoktam és ma már sok játéknál pont az a fura, ha csak a telefont kell fognom. A PowerShell kényelmesen fekszik a kézben és pont ahol az ujjaim vannak, érdes mintázat van, így jobban tapad a kezemhez és nem kell félnem, hogy heves játék közben kicsúszna a kezemből. A gombok könnyen és jól nyomkodhatóak, bár a D-Pad egy kicsit lehetne érzékenyebb, mert amikor már mondjuk jó félórája járom CJ-vel San Andreas utcáit és folyamatosan csak előre megyek apróbb kanyarokkal, akkor egy kicsit már elkezd fájni a bal hüvelykujjam.

logitechmfi5

A Logitech-nek sokan felróják hibának, hogy miért nincsen a PowerShellen joystick. Ez tényleg egy jó kérdés, mert sok játéknál jobb lenne, ha volna, de igazából azt kell, hogy mondjam: a játéktól függ, hogy jobb lenne-e joystickkal vagy sem. Nagyjából 10-12 játékkal próbáltam ki a kontrollert eddig és vegyes volt, hogy melyik igényelte volna a joystickot és melyik nem. Nagyon sok játék van, aminél azt tapasztaltam, hogy tök jó, szép, meg minden, de egyszerűen túl sok mindent kell nyomkodni a kijelzőn és előfordul, hogy pont az ujjammal takartam ki olyan részt, ami fontos lett volna és volt, hogy épp emiatt haltam meg egy játékban. Kontrollerrel végre nem kell játék közben a zsírfoltokat törölgetni a kijelzőről és teljes valójában élvezhetjük a 4 hüvelykes retina kijelezőt, és ez sokkal nagyobb játékélményt ad, mintha össze kellene tapicskolnunk a kijelzőt.

 logitechmfi3

Annyi remek játékra találtam rá tesztelés során, hogy most egy ideig sok kontrolleres játéktesztre számíthattok, amikben kifejtem majd, hogy az adott játékon hogyan és mennyit változtat, ha kontrollerrel játszom vele, és milyen, ha csak simán. Itt találhatjátok meg a Logitech PowerShell MFi kontroller által támogatott játékok listáját. A lista folyamatosan frissül, amint valami új játék jelenik meg, vagy épp egy régebbi kapja meg a kontroller támogatást. Vannak itt kisebb és nagyobb nevek is, de a listán szerepel például a GTA: San Andreas, a Tomb Raider 1 (mondjuk szerintem ennek annyira rossz az irányítása, hogy nem számít, hogy kontrollerrel játszol vele vagy sem), Galaxy on Fire 2 HD, LEGO Lord of the Rings, Asphalt 8: Airborne, Star Wars: Knights of the OLd Republic, Limbo, Strike Wing: Raptor Rising (ez látható a hivatalos promo képeken), a Sky Gamblers: Cold War és Storm Raiders, vagy épp az Oceanhorn és a Bastion.

A Logitech PowerShell egy minőségi termék, amit élmény használni és szerintem egy remek kiegészítő azok számára, akik sokat játszanak iPhone-on. Az ára nem kevés, így érdemes megfontolni vásárlás előtt, mennyire lesz majd kihasználva, de én nyugodt szívvel ajánlom megvételre, mert a tapasztalataim alapján jó, bár egyenlőre csak ezt a kontrollert próbáltam.

Összegezve a specifikációkat (a hivatalos oldalon további információk is megtalálhatóak): iPhone 5 és 5s, illetve iPod touch 5G készülékekkel kompatibilis és iOS 7 szükséges a működéséhez, 1500 mAh-ás beépített akksi van benne a játékidő meghosszabbítására, 2 váll gombja, 4 akció gombja és egy D-Padja van, illetve egy szüneteltető gomb, egy töltésvezérlő gomb és egy kapcsoló, amivel a telefon ki- és bekapcsoló gombját lehet megnyomni.

A Logitech PowerShell + Battery-t a SzifonStore-ban tudjátok megvásárolni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

16 Comments

  1. De kurva olcso…:D johet a szoveg hogy jajj persze iphonera volt penzed stb

  2. A Logi csinálhatna a Dual Action mintájára egy ugyanilyen dokkolós cuccot, aztán mehetne az ipari mennyiségű gaming AppleTV-n keresztül 🙂

  3. Dpad és joystick ráfért volna együtt is, egymás alá, egyik hiányát se kéne elszenvednie senkinek. Én ilyet ennyi pénzért nem vennék. Sajnos a Moga meg nagyon gagyinak tűnik :/ Pont ez lenne a lényege, hogy joystick-al sokkal könnyebb GTA-ban, vagy bármelyik FPS/TPS-ben kanyarodni, sétálni…

  4. 36000 forint szerintem reális ár, többre számítottam. Jó húzás volt az Apple-től, hogy engedélyezte az MFi kontrollereket, ezáltal saját fegyverével legyőzve az eddig is haldokló Wii U-t. (Plastik Józsi ezért a mondatomért simán lelőne :D)

  5. @stomi: Azért reális árnak ne nevezzük. 🙂

  6. 36.000 Ft? Az szép. Kb 10.000 lenne a reális, vagy nagyon maximum 15.000, de már megszoktam, hogy a legtöbb dolog, ami az Apple termékekhez megvehető, az irreálisan drága. És ne jöjjetek a minőséggel, mert 3-4-szeres árakat akkor sem kellene szabniuk.

  7. Lehet, hogy az en elvarasaim nagyok, de ha egy kiegeszito 36ezerert ossze fogja barmolmi a telefonom oldalat, akkor az barmi lehet, de remeknek vagy minoseginek veletlen sem neveznem:D

  8. @storwtrooper: idézek a cikkből: “Én egy fehér iPhone 5s-sel teszteltem és annak a szélét semennyire se sértette fel a ki- és berakás”

  9. Nem tudom mire jó ez. Játékra mindenki iPadot vesz.

  10. Mekkora szar hogy nem lightninggal kell tölteni… Nehogy egyszerű legyen és elég legyen 1 kábel áááá ne…

  11. Amugy a cikk szépen meg lett írva 🙂

  12. Bár mostanában gyengélkedett a forint, de azért mégse hiszem, hogy ennyi pénzért tényleg csak 11 darab gombot lehet kapni. 🙂 Remélem hamarosan jön a 2 analóg joystickos Logitech kontroller is, addig ezért az árért százszor inkább megéri a SteelSeries Stratus.

  13. Am vezeték nélkülit mérnem gyártanak iPadhoz?? Na annak volna is értelme!!!

  14. @Motyon: En is inkab arra varok. Telefonon amugy se jatszok, azert van az iPad. Bar szerintem az is megvan mar, csak megvarjak meg mindenki aki akarja megveszi ezt a technologiat is, aztan kidobjak a bluetoothos iPadhez, iPhonhoz valtozatot joy-al.

  15. @Jadeye És akkor 5C-vel nem is használható a joy?

  16. Amióta frissitettem az IOS 9-et nem működik ez csak IOS 7-en mukodik?


Add a Comment