fbpx Skip to content

Különleges nap a mai, hiszen ma pontosan harminc éve annak, hogy az Apple bemutatta az első Macintosh számítógépet Cupertinóban, ahol akkoriban még senki sem sejtette, hogy milyen átalakulást fognak véghez vinni ennek a terméknek a megalkotásával.

Mint minden jelentős évforduló alkalmával, most is átváltozott, pontosabban kiegészült az Apple hivatalos honlapja egy, kifejezetten a 30 éves születésnapnak dedikált oldallal. 

Screen Shot 2014-01-24 at 18.00.31

Az új születésnapi oldal gyakorlatilag egy idővonal, ami gyönyörűen ábrázolja, hogy hogyan fejlődtek a különböző Mac számítógépek időrendi sorrendben, miközben bemutatja, hogy kik voltak azok az “innovátorok”, akik a Mac segítségével bontakoztatták ki a tehetségüket és kreativitásukat. Emellett megtalálható még az oldalon egy nagyon látványos animáció is arról, ahogyan évről-évre változott annak a tevékenységnek a gyakorisága, amire az emberek a számítógépüket használták.

whattheydid

Az első Apple Macintosh – vagy ahogyan később hivatkoztak rá –, a Macintosh 128K 1984. január 24-én került forgalomba 2495 dolláros áron. Ezért az összegért járt egy kilenc colos monokróm kijelző, amelynek a felbontása 512 x 384 pixel, a gépet egy Motorola 68000 processzor hajtotta 128KB memóriával és volt még rajta egy fogantyú is a könnyebb hordozhatóság érdekében. Ez volt az egyik legkorábbi számítógépe a piacon, amely képes volt 3.5-inches floppy lemezt kezelni.

30_years_mac_old

Tegnap éjszaka az évforduló alkalmából az ABC egy külön interjút is készített Tim Cookkal, Craig Federighivel és Bud Tribble-lel. Az interjút a cupertinói főhadiszálláson forgatták, ahol a riporter, David Muir nem félt feltenni olyan kérdéseket mint, hogy “Milyen az Apple titoktartása?”, “Mi a helyzet az iWatch “okosórával”?” vagy, hogy “Mik az Apple tervei az arizonai üzemmel?”. Tim Cook elárulta, hogy az Apple még több terméket szeretne gyártani az Egyesült Államokban a jelenlegi Mac Pro mellett és megerősítette, hogy az arizonai Apple gyár valóban zafírkristályt fejleszt. Az iWatch-os kérdésre csak annyi volt a válasza viccesen, hogy “az Apple inkább egy “gyűrűt” csinál helyette.” Továbbá olyan új információkat is elárult magáról, miszerint minden reggel 3:45-kor ébred és körülbelül 7-800 emailt kap a naponta a felhasználóktól és vásárlóktól.

Az interjút egy részletét itt megtekintheted: Tim Cook, Craig Federighi talk 30 years of Mac, secrecy, and sapphire crystal in ABC interview

Tény, hogy a Macintosh bemutatása az 1984-es Super Bowl reklámmal együtt a legnagyobb eseménynek számít az Apple életében, hiszen ha nincs Mac, akkor valószínűleg nem készül el az iPod sem, se az iPhone és végezetül pedig az iPad sem.

Hátterek

Készítettünk nektek pár hátterek az Apple videójából. Alább tudjátok letölteni. Az Apple-ös az Apple logós, míg a Mac pedig a régi Mac-es. Tehát mindenki lejjebb válassza ki a számára megfelelőt. 🙂

kepek

Neked mi volt az első Mac-ed?

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. <3 🙂

  2. Már félek belegondolni, hogy mi lesz 30 év múlva…

  3. Nekem egy első generációs macbook air volt. Nagyon szuper volt, imádtam.

  4. MacBook Pro 13″ Early 2011 alap modell. Azóta is ez van, csak SSD, HDD és RAM bővítéssel.

  5. Powerbook g4. Atomeromu volt a maga koraban.

  6. Első intel-es MacBook pro 17".

  7. Powerbook Duo 250 🙂

  8. Egy iPod Classic 30GB Most is megvan

  9. szürke és kék asztali (G3 )mac-ek, mai napig üzemelnek nálunk…

  10. Első generációs iPod nano(4Gb), és 3G iPhone(8Gb). Az iPod a mai napig úgy néz ki, mint egy szinte teljesen új.

  11. Quadra 840AV

  12. Iphone 3G és Mac mini

  13. iPod Touch (1.gen) 16Gb
    iPhone 4 16Gb
    iPhone 2g 4Gb
    Imadom oket mai napig es az ipod meg mindig gyonyoru az iPhone 2g kicsit karcos hatlap.


Add a Comment