fbpx Skip to content

Korábban már írtam a pixel desingers magazinról, mert már akkor is felkeltette az érdeklődésemet. Ez az a magazin, ami egy bizonyos rétegnek szól, azonban nem minden része ilyen. Ahogy a múltkori számban, úgy ebben is találtam olyan tartalmat, amit nyugodtan ajánlok bárkinek.

IMG_0225 (1)

Ahogy az első szám, úgy a második is tele van olyan szerzőkkel, akik értenek ahhoz, amiről írnak. Itt nem újságírók próbálgatják szárnyaikat, hanem komoly, évek óta a szakmában dolgozók engedik ki magukból a biteket! Tehát ismét csupa olyan írással találkozhatunk, akik megmozgatják azt a réteget, akiknek ez a magazin szól.

Ki is ez a réteg? Ha már így folyton ezt emlegetem, nyilván nem egy családapa vagy egy kiskegyed magazin, ami a fűnyírást, vagy az otthoni főzést segíti. A nevéből is adódóan olyan emberekhez szól, akiknek az életük a kreativitás, vagy esetleg folyamatosan alkotnak, építenek valamit. A pixel desingers azon túl, hogy ezekhez az emberekhez szól, segít nekik, nem csak ebből áll. Feke László például a biztonsági mentésről mesél nekünk, ami szerintem mindenki számára egy érdekes olvasmány.

IMG_0233 (1)

Összességében ismét egy kreatív és jó számot kaptam, nem mellékesen ingyen. Így, aki teheti bátran töltse le, biztos találni fog magának megfelelő tartalmat. Amennyiben tetszett a magazin, kérlek, értékeld az App Store-ban!

[appstore id=”736018884″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

7 Comments

  1. Háát ezt az iPhone masinán nem lehet használni, kérdem h van é valami vacakolásban nem túl gazdag trükk az ilyenek kikerülésére?

  2. Na ne is mond! Vegyel ipad-et! 🙂

  3. Nem lesz iPhonra, mert túl kicsi a kijelzője egy digitális magazinhoz. Nagyon át kellene szabni a designt, azt pedig nem szeretnénk. 🙂

  4. Tehát diszkriminálva lettünk…:D

  5. És mondjuk egy PDM for iPhone alkalmazással pluszban? 🙂 Mondjuk, hogy a meglévő iPad-es verzióból csupán feed-elné a tartalmat egy iPhone-ra írt profilba. Én gyakran olvasom a Slide-ot iPhone-on, ahol képi elemekből szintén nincs hiány, de nem éreztem, hogy bármilyen hatás elveszne…csupán kissebb, mint iPad-en 🙂 Jó lenne egy ilyen design magazin iPhone-ra, mert van iPhone-om és van MacBook-om…ezek tökéletesen elegek az általam végezendő feladatokra, így egy iPad már csak porfogónak lenne nálam maximum, mint ahogyan volt is. Egy magazin olvasásához pedig luxus lenne újra iPad-et vennem 🙂 Gondolom ezzel a dologgal nem vagyok egyedül. Szóval a lényeg: iPhone-ra is akarjuk! iPhone-ra is akarjuk! :):)

  6. A Slide teljesen más rendszert használ, mint a PDM. A miénk egy egyedi fejlesztés, ami folyamatosan fejlődik. Az iPhone tényleg csak a kijelző mérete miatt esik ki most. Nem a felbontással van a gond. Egyébként az a helyzet a legtöbb esetben, hogy a sima print újságot lementik PDF-be és azt publikálják. Ezért van az hogy az ilyen – sajnos tévesen rosszul hívott – “digitális magazinokat” meg lehet nézni telefonon, tableten és asztali gépen, mert azok lényegében egy sima PDF-ek. A mi esetünkben ez nem így van. Teljesen más a rendszer, más az elv, és a cél a tényleges digitális magazin elkészítése, amik tabletre készülnek. 🙂 Viszont ha bármi olyan változás bekövetkezne amit most még nem látunk, akkor biztosan lesz okostelefonra is. 🙂

  7. Várom szeretettel a "változást" 🙂 Bár egy OSX változat is megoldaná a problémát…legalábbis azoknál, akik hozzám hasonlóan az iPhone mellett csak egy Mac-el rendelkeznek. Bár gondolom, mivel egyedi fejlesztésről van szó, így akkor a portolás problémáját is ki kellene küszöbölni, ugye?


Add a Comment