fbpx Skip to content

Kétségtelen, hogy az Apple megváltoztatta az életünket, azt, ahogyan mindennapjainkat éljük, ahogyan a technológiához viszonyulunk, függetlenül attól, hogy ezt mi pozitív vagy negatív változásként éljük-e meg. A január hónap rendkívüli jelentőséggel bír az Apple életében, hiszen 1977. január 3-án vált a vállalat részvénytársasággá, valamint harminc évvel ezelőtt, 1984. január 24-én mutatták be az első Macintosh-t is. 2007. január 9-én jelentette be Steve Jobs, hogy az “Apple újra feltalálja a telefont”, ami valóra is vált, ráadásul az iPadet szintén 2010. január 27-én jelentették be.

A január hónap tiszteletére tekintsünk most vissza az elmúlt 37 évre és arra a 15 Apple-eseményre, ami teljes mértékben átformálta azt a világot, amelyben élünk.

apple-inc_00316114-642x401

1977. április 16.

Bemutatták az Apple II számítógépet az első West Coast Computer Faire rendezvényen. Az Apple II-ben MOS Technology 6502 mikroprocesszor dolgozott 1 Mhz-en, 4 kB RAM-mal és mindez audio kazettás interfészen.

366

1980. december 12.

Az Apple nyílt részvénytársasággá vált részvényenkénti 22 dolláros áron. Ekkor a vállalat nagyobb induló tőkét gyűjtött össze, mint bármely másik vállalat a Ford Motor Company óta. Perceken belül 300 új milliomossal gazdagodott a világ.

1984. január 22.

Steve Jobs és az Apple bemutatta az “1984” című reklámot a Super Bowl XVIII alatt, amikor a Washington Redskins játszott a Los Angeles Raiders ellen. Bátran kijelenthetjük, hogy azóta is az egyik legjobb reklámként tartják nyilván.

1984. január 24.

Két nappal a reklám közzététele után Steve Jobs bemutatta a világnak a Macintosh-t. Végül a Macintosh lett az első sikeresen reklámozott személyi számítógép, ami egérrel és grafikus felhasználói felülettel rendelkezett.

1985 vége előtt Steve elhagyta az Apple-t. Ezután közel egy évtizedig hanyatlott a vállalat szinte összes létező mutatójával együtt.

1984macintosh

1997. július 9.

Az Apple akkori CEO-ját, Gil Amelio-t, menesztették és visszatért Steve Jobs, mint ideiglenes CEO. Végül természetesen elhagyta az “ideiglenes” jelzőt.

1998. augusztus 15. 

Leleplezték az első, új, minden-az-egyben számítógépet, amelyet iMac-nek hívtak és Jony Ive tervezte, aki az iPhone-t, iPadet és a Mac-ek egy teljes generációját megalkotta a következő 16 évben.

iMac-Bondi-Blue-1998

2001. május 19.

Megnyílt az első két Apple Store Virginiában és Californiában. 2012 végére több mint 400 ilyen bolt található világszerte.

apple_store_nyc

2001. október 23.

Bemutatták az első iPodot, ami teljesen újraélesztette a hanyatló zeneipart.

ipod-first-gen-5gb

2003. április 28.

Elrajtolt az iTunes Music Store, ahol a felhasználók könnyedén vehettek meg és tölthettek le dalokat, valamint albumokat egyenesen a számítógépükre és hordozható eszközeikre, legálisan.

Az idő előrehaladtával könyvek, TV műsorok, filmek és természetesen alkalmazások is elérhetővé váltak az online bolton belül.

itunes-store-ss

2007. január 9.

Az Apple Computer, Inc. nevet felváltotta az Apple, Inc., mivel a vállalat már nem csak kifejezetten a számítógépekre összpontosított. Ennek a ténynek a bizonyításaként be is mutatták az első iPhone-t, ami teljes mértékben megváltoztatta az akkoriban még igencsak gyerekcipőben járó okostelefon piacot.

2007. június 29.

Eladásra került az első iPhone. Ettől a pillanattól kezdve minden egyes új iPhone bejelentésénél nőnek a vásárlási számok.

First-iPhone

2008. július 10.

Megnyílt az App Store, lehetőséget nyújtva a külső fejlesztőknek, hogy saját alkalmazásokat fejlesszenek és adjanak el az áruházon belül, kezdetben az iPhone és iPod touch, majd végül az iPad tulajdonosoknak.

2010. április 3.

Bemutatták az első generációs iPadet, amiből több mint 500 ezer darabot értékesítettek az első hét vége előtt.

20100127_stevejobs_ipad_33

2011. október 5.

56 éves korában elhunyt Steve Jobs. Már augusztusban átadta a vezérigazgatói helyét Tim Cooknak.

2013. december 19.

Az Apple végre elkezdte kiszállítani az új generációs Mac Pro számítógépeket. Az új henger alakú eszköz körülbelül az előző generációs Mac Pro méretének egynyolcadával egyezik meg. Amellett, hogy egy hihetetlenül erős számítógépet alkotott ismét az Apple, bebizonyította a kételkedőknek, hogy továbbra sem veszítette el az innovációt és azt, hogy honnan jött és mi tette sikeressé.

mac_pro_2013_03-100041172-orig

Számomra az első iPad-esemény volt a legmeghatározóbb, mert amikor megláttam az eszközt a színpadon, azonnal tudtam, hogy nekem kell egy ilyen, valamint tudtam azt is, hogy fogok szerezni egyet, függetlenül attól, hogy itthon még nem volt kapható. Ez az első generációs iPadem még továbbra is megvan, ráadásul nagyon vigyázok is rá, hiszen ez volt az első iOS eszközöm, ami kizárólag az enyém volt, mert még az első iPhone-omat is csak két évvel ezután kaptam.

Neked mi volt a kedvenc Apple-eseményed?

Olvasd el a hozzászólásokat is

22 Comments

  1. nagyon jó cikk!

    amúgy a Mac Pro-t nem tenném a világmegváltó dolgok közé lényegében egy erős számítógép más csomagolásban. A többi viszont hatalmas!

    Kedvenc esemény: iPhone bemutató. Amit Jobs ott művelt a színpadon, azt tanítani kell. Akárhányszor meg tudom nézni.

  2. Nagyon jó cikk gratulálok.

  3. Igen,főleg mikor felhívja a Starbucks-ot.:DDD
    Kedvenc jelenetem.

  4. Hogy került az iPhone-on a jobb alsó sarokba az iTunes ikon? 🙂

  5. @pAnk: És tényleg! :-))))))

  6. Hogy az új Mac Pro világmegváltó lesz vagy sem, az 2-3 év múlva fog kiderülni. Az biztos, hogy a brutális fogyasztás- és zajcsökkentés a saját irodaházakban dolgozóknak nagy kedvcsináló lesz. Nálunk már berendelte az IT – 15 év HP után először – az új Mac Prokat azoknak akik workstationt használnak. Ha érezhető számban így tesznek mások is, akkor a HP/Dell/Lenovo is ki fog hozni hasonló megoldásokat és akkor beszélhetünk világmegváltásról. De persze ez idő, mert ezeket a gépeket nem úgy tervezi egyikük sem, mint a Samsung a telefonjaikat, hogy a megjelenés előtt 3 hónappal a cégvezető még nem tudja, hogy mi kerül bele…

  7. Talán még megemlítettem volna a cikkben a MacBook Air-t, mint az első ultrabook-ot 🙂

  8. pAnk: iPhone OS: jobbra igazított ikonok voltak

  9. 15 esemény, és Jan. 15 van 🙂

  10. A kedvenc Apple eseményem: 2013.05.14!
    Ekkor vettem meg hosszú ábrándozás után az i4S-em! 🙂

  11. Nagyon jó a cikk! Csak a mútból nem sokáig lehet megélni a mai piacon! Iphone óta szerintem semmi korszakmegváltó dolgot nem fejlesztettek ki! Remélem ez a jövőben változni fog!!!

  12. @pAnk, @twingo16v: az iOS (illetve akkoriban még iPhoneOS) 1.1.3-as verziójáig nem voltak áthelyezhetőek az ikonok, és ekkor az iTunes Wi-Fi Store ikonja még a jobb oldalra volt rendezve.

  13. @vagamo: MacBook Air, iPad, retina MacBook Pro.

  14. @Jadeye: Nem tudtam!
    Akkor még Nokiás voltam!

  15. @twingo16v: sőt, copy-paste sem volt a 3.0-ig. szerencsére nagyon sokat fejlődött az iOS 2007 óta, elég érdekes visszanézni, hogyan működött mindez anno. 🙂

  16. @ef-dani: a cikk azokról az eszközökről szól amik megváltoztatták a világot nem pedig termékfelsorolásról. Azért ezekről, ezt kijelenteni, még kicsit korai.

  17. @Jadeye: Ahha, így már értem. Az első iPhone-t 1.1.4-essel vettem, ezért nem tudtam ezt 😉

  18. @vagamo: ?
    – MacBook Air: Megteremtette azt a laptop kategóriát, ami ma talán a legnépszerűbb. Nem igazán vitatnám a helyét a listában, ráadásul az, hogy az Intelnek van olyan normális processzora (nem atom, nem i3), ami ezekbe a gépekbe fizikailag belefér az az Applenek köszönhető.
    – Az iPadet nem kell ecsetelni, sokkal nagyobb hatása van az IT-ra, mint az iPhonenak.
    – retina MacBook Pro: Irányt mutatott a stagnáló prémium laptopoknak. Az előtt nem foglalkoztak a kijelzővel, sőt kimondottan rossz kijelzőket voltak képesek belepakolni, ma már a színhűségük is rendben van, illetve lehet retina pixelsűrűségű kijelzővel is kérni őket – mégha a Windows klasszikus nézetben ezt képtelen is kihasználni. SSD is ma már tulajdonképpen alapnak számít pl. egy T sorozatú Lenovonál, nagyon alap konfigurációban lehet kérni HDD-vel, de azt gyakorlatilag a kutya sem veszi. Persze ez a hatás nem érzékelhető a 150-200k-s laptop.hu-s tucatgépeken.

    Ez nem egy szimpla felsorolás volt, az az lett volna, ha ezeknek meg az iPhoneoknak felsorolom az össze változatát. Ennek a három terméknek igen is hatása volt és van az informatikára. Nem is kicsi.

  19. Én azt várom, hogy Almáék aggyanak ki egy MacBookot ami érinto képernyos.
    Ha lenne mondjuk 8 giga ram benne, i7 proci, 256 ssd es 17″ erintoképernyos monitor biztosan vennék eggyet. Most egy Samsung laptopot használok mert van benne touch, hiába otthon a macbook air, csak hát samsungék elfelejtettek rendes hardwaret beletenni, meghát win8- gyalázat… 🙁

  20. @diario: Nem fognak kiadni érintőképernyő MacBookot.

    2010-ben Steve megmondta, hogy kipróbálták és egy ergonómiai katasztrófa. Az emberi test pedig nem változik a technológiával, így ami szörnyű volt 3-4 éve az szörnyű lesz mindig is.
    Az októberi esemenyen pedig Cook szószerint ezt mondta:
    “Our competitions is different. They are confused. They chased after netbooks. Now they are trying to make the PCs into tablets and tablets into PCs. Who knows what they will do next? Well, I can’t answer the question, but what I can tell you is we have a very clear direction.”

  21. Ha gazdag leszek, minden apple termékbol veszek 1et és gyujteni,fogom iphone ipad ipod


Add a Comment