fbpx Skip to content

A napokban találkoztam a MomentCam nevű kínai alkalmazással, ami lassan meghódítja az egész világot. Maga a program egy rendkívül egyszerű képszerkesztő és képmegosztó alkalmazás azzal a csavarral, hogy rendkívül jó arcfelismerő technológiával rendelkezik, ezáltal nagyon ötletes karikatúrákat tudunk vele készíteni magunkról.

IMG_1565

Az AppAnnie szerint az alkalmazás már első helyen szerepel az ingyenes alkalmazások között 18 ország App Store-jában, nem véletlenül!

IMG_1566

A karikatúra elkészítése előtt megkér minket az alkalmazás, hogy nyújtsuk ki teljesen a karunkat és szemből készítsünk egy képet magunkról. Abban az esetben, ha az arcfelismerő algoritmus nem ismerné fel egyből az arcunkat, akkor külön bejelölhetjük a képen, hogy hol van a szemünk és szánk, azonban erre viszonylag ritkán van csak szükség. Természetesen előre elkészített képet is importálhatunk, így ha esetleg már van egy remek képünk, abból is készíthetünk karikatúrát. Miután lefotóztuk magunkat, meg kell adnunk a nemünket, aztán egy remek csillámporos varázslat után már kész is az alkotás. 😉

IMG_1546 IMG_1547

Ezután külön beállíthatjuk, hogy milyen hátteret szeretnénk. Összesen 50 darab különböző háttér, vagy inkább téma közül válogathatunk, amelyek között nagyon sok szórakoztató és vicces is akad, szóval megéri egyesével kipróbálni mindet.

IMG_1555 IMG_1552

A még tökéletesebb eredményért egyesével kiválaszthatjuk a hajunk stílusát, az arcunk körvonalát, a szemüvegünket, valamint még a szemöldökünket is.

IMG_1553 IMG_1557

Ha már teljesen tökéletesre formáltuk magunkat, nincs más hátra, mint hogy ellássuk a rajzunkat az aláírásunkkal és megosszuk azt az ismerősinkkel, hogy ők is egy jót szórakozhassanak. Mivel a megosztás gombnál csak a kínai közösségi alkalmazásokat listázza az alkalmazás a gyorsgombok között, ezért javaslom, hogy a jobb felső, “kép mentése” gombra nyomjon mindenki, így a kép közvetlenül bekerül a Képek alkalmazásba, ahonnan már szabadon felhasználhatjuk bármire.

IMG_1567

Összességében tehát egy viszonylag egyszerű, de annál inkább szórakoztató képszerkesztő alkalmazásról beszélhetünk, amivel sok, nevetéssel teli percet szerezhetünk nem csak magunknak, de a barátainknak is. A több ezer kombinációs lehetőség pedig garantálja, hogy mindig új és új karikatúra készüljön, még ha ugyanazt a képet is használnánk fel alapnak.

IMG_1542

Az MomentCam teljesen INGYENESEN letölthető az App Store-ból.

[appstore id=”687624831″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

9 Comments

  1. És hova menti? Nem találom !

  2. Hiába kattintok a mentéste nem menti a képet sehova ! A fotó albumba sem .

  3. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  4. @mrisz32: Engedted, hogy hozzáférjen a fotóidhoz? ha nem, akkor nem tud menteni. Általában az első indításkor vagy az első mentéskor szokták az appok.

  5. Végre 1 program, ami jó is.. 😀

  6. Nem engedtem ! És ezt hogy lehet orvosolni?

  7. Akkor bemész a beállításokba ott az adatvédelem azon belül a fotók és ott engedéjezed!

  8. Kár, hogy a kétszereplős karikatúrákra nem lehet két különböző fotót is betölteni… Ez jó fícsör lenne. 🙂


Add a Comment