fbpx Skip to content

Már 1 millió alkalmazás található az App Store-ban, ezért ebből a rengeteg programból konkrét név hiányában nehéz keresni. Főleg, ha azt még el is gépeljük. Ezen segít az Apple egyik legújabb fejlesztése.

app-store

Az App Store soha nem volt híres a kielégítő találati eredményeiről, ez az alkalmazások számának növekedésével csak rosszabb lett. Ha nem konkrét címre keresünk rá, akkor tulajdonképpen elveszünk a felhozott alkalmazások erdejében. Ráadásul még a pontos gépelők esetében is előfordulhat félreütés, amit eddig nem javított a keresőmotor, csak a pontos szóra keresett rá.

Azonban az elmúlt pár hétben változás történt, amit a SearchMan, egy kereséssel foglalkozó cég vezetője vett észre. A félregépelés korrekciójaként a motor javít, a találati eredmények között már jóval több alkalmazásnév jelenik meg, mint korábban. A lenti táblázatban láthatóak az eredmények.

Például a ’camara’ szót már ’camera’-nak értelmezi és a korábbi 862 találat helyett már 1278-at ad ki. De hasonló a helyzet a ’newz’ szóval is. Míg idén márciusban mindössze 9 találat volt, addig őszre már 2200 jelenik meg. A táblázatban is látható, hogy korlátozás történt maximum 2200 találatra. A ’fasion’ szó találati eredménye a tavaszi 4537-ről 2200-ra csökkent. Ez ugyan jóval kevesebb, mint a korábbi, de ember legyen a talpán, aki még ebből is megtalálja azt, amit keres…

appstoresearch2

A keresőmotor javítja a szóközhibát is. Ha például nem tudjuk, hogy a keresett alkalmazásnévben van-e szóköz vagy sem, nincs probléma, mivel szóközzel is rákeres. Így tehát a ’Quizup’ begépelése után már a ’Quiz up’-ra is keres.

Már nagyon hiányzott ez a tulajdonság, a Google Play-ben ugyanis mindez már régóta működik. De hát a Google egy keresőóriás, így ez könnyen ment neki.

A finomhangolással nemcsak a felhasználók, hanem azon fejlesztők is nyernek, akiknek igen bonyolult alkalmazásneveik vannak, mert így a lehetséges felhasználók könnyebben rátalálnak a programjukra. Tehát keresésre fel!

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Ahham,akkor mar tobb alkalmazast dob fel ezaltal bongeszhetek 2X annyit mire kikeresem. De alapjaban jo dolog mar kellett hiszen en rendszeresen elgepelem az app nevet es sokszor meg talalat se volt.

  2. Nem idevágó,de talán valaki tud segíteni.A kijelzőmer hogy tudom lefotózni?előre is köszi szépen!

  3. Home gomb és kikapcsoló gombra kattintasz egyszerre.

  4. Nagyon szépen köszi!azt ugyan elfelejtettem az elöbb i5ről van szó!thx

  5. Egy kereső ne próbáljon meg okosabb lenni nálam! A google-től is idegbajt kapok, ha konkrét kifejezésre keresve teljesen oda nem illő elemeket hoz fel “találatnak”. Ilyenkor jöhetnek az idézőjelek, meg a pluszjelek, de sokszor már az is kevés. Az Apple-nél hogy lehet ezt a kitűnő új feature-t kiiktatni?


Add a Comment