fbpx Skip to content

A Touch ID kapcsán az átverhetősége került legutóbb terítékre, de magához a lenyomatokhoz azóta sem sikerült hozzáférni. Most pedig itt egy olyan hiba, ami a fejjel lefelé történő feloldás után alma logót és 10 másodperces várakozást eredményez az egyes készülékeken.

Screen Shot 2013-09-10 at 23.13.59

A Touch ID kapcsán az Apple azt mondja, hogy az gyakorlatilag bármely szögből képes beolvasni az adott ujjlenyomatot – és noha ez valóban így van, adott készülékek esetén a rendszer ilyenkor már kevésbé díjazza a dolgot, és ahelyett, hogy megtagadná a beolvasást, egy pillanatra felvillan a főképernyő az ikonokkal, majd szinte rögtön alma logót dob a felhasználónak, ami után 10 másodpercig várni lehet arra, hogy visszatérjen a lezárt képernyő:

A TUAW munkatársa, Mike Wehner több kollégája telefonján is megpróbálta előidézni ezt a hibát, de valamiért kizárólag a saját készüléke volt az, ami ezt produkálta, a többieké nem. Így elkönyvelte magában, hogy biztos csak valami egyedi hibáról lehet szó.

Majd belefutott YouTube-on az alábbi videóba, amiben szintén ezt a hibát mutatja be a Gauthier Quintart névre hallgató felhasználó:

Jelenleg nem egyértelmű, hogy mi okozza ezt a hibát. Mindenesetre mi több készüléken is kipróbáltuk, és sem fekete, sem fehér 5s esetén nem tudtuk előidézni. Ugyanakkor mindkét videóban fekete készülékek vannak, így elképzelhető, hogy azok esetén valamiért ez nagyobb eséllyel fordul elő, mint más színű készülékekkel. Nyilván kevéssé valószínű, hogy fejjel lefelé tartva akarnánk rendszeresen feloldani a készülékzárat az ujjlenyomatunkkal, mégis bosszantó egy hiba lehet adott esetben.

Nálatok mi a helyzet? Szintén vacakol? Milyen színű készüléketek van?

Olvasd el a hozzászólásokat is

29 Comments

  1. Arany színű és akárhogy próbálom nem csinálja szerencsére 😀

  2. szerintem csak sima szoftveres bug lesz, valami beakasztja az OS-t. Köv. verzioban javitják azt annyi…

  3. Nekem meg szimplán alig akarja olvasni az ujjlenyomatomat. kb 1 hete már az egyik ujjamból 2féle verziót is megadtam neki, de ma már eljutottam oda, hogy 10ből 3x ha fel tudom igy nyitni… rendkívül frusztráló szerintem visszaviszem…

  4. @Marciking: töröld ki a megadott ujjakat, és add őket hozzá újból.

  5. na most próbáltam kétszer. “próbálkozzon másik ujjal, az az ujjlenyomat nem olvasható be.”

  6. @Marciking: kisujjaddal próbáld meg! Azt használod a legkevésbé, az érzékenyebb legkevésbé a hőmérsékleti változásokra. (télen lesznek nagy anyázások, hogy az utcán nem tudják felnyitni az emberek 🙂 )

  7. Arany, 32 GB, nincs probléma.

  8. Apple ugy reklámozta az iphone 5s t hogy bármilyen szögből használható a touch ID. Hazudni nem nagyon szoktak ugyhogy valoszínüleg szoftveres bug lehet.

  9. Arany 64 giga ! Nincs probléma !

  10. Arany 16Gb 6-ból 3x csinálta 🙁

  11. Fehér 64Gb – hibátlanul működik minden irányból

    @Marciking: Az iPhone 5S-nél ugyan még nem tapasztaltam ilyet, de más ujjleolvasó szenzoroknak problémát okoz a felázott- vagy zsíros bőrű ujj ujjlenyomatának leolvasása, illetve a nagyobb mechanikai behatás miatt létrejött úgymond “lecsiszolt” ujjlenyomat értelmezése.
    Nem valami ilyesmiről van szó?

  12. Háát, én most nem tudom tesztelni, mert most a T-nél van a telefon (volt egy rés a telefon tetején a keret, és az érintőkijelző között, papírt is be lehetett csúsztatni közé, az emberke nagyon problémázott, hogy nem akarja cserélni, majd azt mondta, elküldi valahova, ahol bevizsgálják…), viszont nekem olyan bajom volt, hogy azt sem érzékelte, hogy egyáltalán egy ujjat nyomtam az érzékelőhöz. Nem írta ki, hogy "újrapróbálkozás", csak szimplán olyan volt mintha oda se tenném az ujjam. 2x-3x fordult eddig elő, gondoltam az én ujjammal lehet a baj, de 4-ből 1-et sem érzékelt… Ha T cserélni fogja, kíváncsi leszek, a következővel is lesz-e ilyen… 🙁

  13. Ja, és fekete 16-os 🙂

  14. Nekem sem csinálja a bug-ot szerencsére. Még jó, mert ma vettem birtokba. S nem volt ócsó…

  15. Nekem fekete 32gb-os van és most próbáltam meg kb. 20-szor mindenféle irányból de a hibát nem tudom előhozni, nekem nem csinálja, viszont máskor már találkoztam ilyennel mikor az alkalmazásokat egymás után gyorsan bezárom néha néha jött már elő ez az almajel ugyan így!

  16. Nekem ugyanezt produkalja a 4S panorama fotozas utan. Mintha resetelne magat…

  17. ezolika: Ez szerintem sima respring lehetett 🙂 Ha összeomlik a springboard újratölti az egészet, de ahogy olvastam a cikket, az nem sima respring lehet, mikor a touch ID-vel történik :/

  18. Az enyém arany színű 64 GB-os, mindenhogy beolvassa, még fejen állva is….:)

  19. Fekete 32GB es nekem is elő lehet idézni a hibát… 🙁

  20. fekete 32es nálam is csinálja

  21. Még azt vettem észre hogy ha feltöltöm teljesen és elkezdem nyomkodni 100-ról lemegy 98-ra de közbe a töltés nem szakad meg majd vissza ugrik 100-ra igaz nem mindig de néha csinálja, találkoztatok hasonlóval?

  22. Nekem tobbszor csinalta h nem erzekelte egyaltalan az ujjamat es ketszer volt h lefagyott el kekult a kijelzo, kekhalal volt es ujra indult. Feher 16os

  23. Es ezt a 98% os dolgot is csinalta meg 1 honapja 2 naposan

  24. Fekete 16-os, eddig szerencsere tokeletesen mukodik minden iranybol. Tobbszor is leteszteltem.

  25. Arany színű 16 GB-os. Sajnos jelentkezik ez a hibajelenség… 🙁

  26. @Cydie:
    Szia! sikerült kicseréltetned az iPhone-t a telekomnál? Az én készülékem házán is ugyan ezek a hibák vannak!

  27. djnovy: Visszahívtak, de csak azért, hogy kapcsoljam ki a Find My iPhone-t iCloudban, úgyhogy még várok :/ Azt mondták 8-15 nap, múlt hét pénteken vittem vissza, és szerintem munkanapra gondoltak, jövőhétre várom, hogy visszahívjanak, majd megírom mi volt 🙂

  28. @djnovy: Kicserélték, DE! Ugyanazzal a hibával rendelkezik az új készülék, és a kijelző a tetejénél laza is (be tudom nyomni)… Nagyszerű, nagyon szeretem az Applet, de ez felháborít. Leejtem egyszer a telefont, és kiesik majd a kijelző a helyéről… Most is ahogy visszanyomtam a kijelzőt kattant a telefon (persze, "csak" 1 mm-el állt el kb a kijelzőtől, de szerintem az is sok…


Add a Comment