fbpx Skip to content

Az iOS 7 nyilvános, széles körű megjelenésével elszórva hallhattunk olyan híreket, hogy egyesek émelyegtek vagy szédültek, amikor a háttérkép „parallax” effektjét vagy a rendszer egyes ráközelítéses, zoomolási animációit látták. Az Apple gyorsan lépett erre: engedélyezte az animációk kikapcsolását, hogy a „digitális tengeribetegeken” segítsen. Node miért is lehet valaki rosszul ettől? A BuzzFeed két munkatársa, John Herman és Jake Levy megkísérelték kiszámolni, hogy milyen sebességgel mozognának a valós életben az iOS 7 felhasználói felületének elemei, ha azok valós fizikai objektumok lennének. Az eredmény meglepő és lenyűgöző – vagy éppen elrettentő; attól függ, mennyire bírjuk a sebességet…

mappa

A valóságban tapasztalt perspektivikus rövidülés mértékével számolva Levy azt kapta, hogy egy-egy alkalmazás ikonja a ráközelítés előtt mintegy 5,33 lábra (kb. 1 m 60 cm-re – a szerk.) vannak a felhasználótól. Megmérte az animáció időtartamát is: a bezárt alkalmazástól eljutni a teljes képernyős állapotba, majd vissza 0,8 másodpercig tartott. Ennek alapján már kiszámíthatjuk a közeledés és távolodás sebességét: arra 6,6 láb/s, azaz nagyjából 7,1 km/h adódik.

4ttwz

Ezután Levy a mappákban (Folders) elhelyezett ikonokat vizsgálta meg, és arra jutott, hogy azok alaphelyzetben 24,62 láb, azaz kb. 7,4 m távolságban vannak a szemlélőtől, így ugyanakkora idő (0,8 másodperc) alatt 19,29 lábat mozdulnak el, a sebességük tehát 16,4 mph, azaz hozzávetőleg 26 km/h.

Steve Streza iOS-fejlesztő Twitteren reagált a BuzzFeed-cikkre, és megjegyezte:

Az animációk a rugók mozgását imitálják, tehát az alkalmazások olyan dinamikával nyílnak meg, mintha a felhasználó kihúzna egy rugót saját magától a mappáig, majd elengedné. Az iOS korábbi verzióiban az animációk lefolyása szinuszgörbét követett, míg az iOS 7-ben ez a lecsengés fokozatosabb.

Ilyen sebességek mellett nem csoda, ha néhány készüléktulajdonosnak szabályszerűen hányingere lesz. Ha kedvetek van egy kis betekintést nyerni abba, hogy pontosan miről is beszélnek a BuzzFeed-posztban, akkor olvassátok el az angol eredetit. Csatoljátok be a biztonsági öveket, csak óvatosan! 😉

Olvasd el a hozzászólásokat is

41 Comments

  1. Az mondjuk sokkal jobban idegesitett,hogy mikor megnyitottam a telefon appot akkor frissitette a hiváslistát és olyan lassunak hatott az egész i4s.

  2. Én meg az Androidtól hányok 😛

  3. Az iOS 7 elég nagy melléfogás volt az apple részéről ami a sebességét illeti! Design ra nem mondok semmit mert az szubjektív, kinek tetszik, kinek nem! Összemértem az 5S t és az 5 öt alkalmazás indításban. De itt a videó, nézzétek meg. http://www.youtube.com/watch?v=PME8IRWfvu4

  4. Sztem röhej, hogy egyesek ettől hánynak és rosszul vannak… ezek gondolom autóba sem ülnek.

  5. @The Hypeboy: Remélem majd téged is kinevet valaki ha valamitől rosszul vagy.
    Más: csak azért várom a Jailbreaket hogy végre teljesen letilthassam az összes mozgást, ne csak csökkentsem.

  6. Kár ezt szépíteni és a parallax effektekre fogni:
    Szerintem valószínűbb, hogy a gagyi ikonoktól és a botrányosan szar színkezeléstől hánytak; amit meg is tudok érteni… 😉

    Főként a most érkezet “beautiful new design”-os iBooks és iTunes U ikonjai illeti…
    Nem árt vigyázni, nehogy a (szintén “beautiful”) Pages és Garageband ikonok mellé kerüljenek, mert az összkép több, mint hányinger keltő… 🙁

  7. azért mert úgy ahogyan van az egész egy nagy szemét….

  8. Mindenki szidja az IOS 7-et meg szar, meg mellé fogás meg stb… Mindenki vegyen Siemens c35-öt attól majd nem lesz senkinek hányingere… Irigylem azokat akinek az a legnagyobb problémája hogy a telefonja hányingert okoz… Nekem a sok hulyétől van hányingerem, adja el a telefonját a helyett hogy sír a szája !

  9. @ispo Like

  10. @afunfazkiraly:

    Gratula haver ,te aztán a jól megmontad.Te amolyan megmondó tipus lehetsz. keménynek is érzed magad vagy többnek tartód magad mindenkinél.

  11. @Oszi: Nem abszolút nem tartom magam többre senkinél, de több százalékban vannak olyan Apple termek vásárlók a világon akinek fogalma sincs mi az "apple" vagy mi is az az "IPhone" .És engem ez bosszant nagyon, nem vagyok én sem egy hozzáértő de legalább érdekelnek az ezzel kapcsolatos dolgok és nagyra tartom az apple-t hogy ezt elérte amit, csak van aki "megvettem az új IPhone-t! "de ha megkérdezném ki az a Steve Jobs fogalma nem lenne róla. És attól függetlenül hogy én nem mondtam amit te hallani szeretnél az nem azt jelenti hogy a másikat le kell hurrogni. De ha te ezt ennyiből le tudtad szürni amit leírtál . Akkor gratulálok…

  12. @afunfazkiraly: Végre egy rendes hozzászólás. Sajnos az feleslegesen beszólókból már ezen a fórumon is sok van. Egyébként milyen érdekes, hogy ismét angolok bizonyítottak egy olyan ökörséget, ami valószínűleg más betegségből adódóan okozhatott rosszullétet…de hála UK-nek, most már tudom, mennyivel haladnak az ikonok a képernyőn 🙂 Azt valószínűbbnek tartom, hogy pl. epilepszia vagy hasonló betegség jelenléténél rosszullétet okozhatnak bizonyos mozgások, mint ahogyan pl. a villódzó fények/képek is. De ez a dolog ennyi és nem több. Akinek pedig nem jön be az iOS 7 az csodálja meg az Androidot 🙂 …és most akkor gondolom várhatom a szép recommenteket 🙂

  13. Miért lettek rosszul az iPhone tulajdonosok?

    O”o”o”o” mert hulyék? Viccet félretéve… ez is csak azt bizonyítja hogy mennyire nem szabhatod át az iphonodat… azért néha mindenki kivánná…

  14. @remsonique:

    “Akinek pedig nem jön be az iOS 7 az csodálja meg az Androidot.”

    Ez igy nem helyes mert akinek nem jon be az ios 7 az nem tud mit csinálni mert ez van… marad neki az android vagy a windows phone… ez a szomorú…

    Személy szerint… a nexus 10 emet meg is csodálhatod 😉

  15. @AppleFan: aha, igen, hülyék. ahogyan hülye mindenki, aki színvak vagy színtévesztő…? az nagyjából ugyanez a helyzet. remélem, ezt az arcába vágod azoknak is kíméletlenül, akik ezzel szívnak, mert nem pusztán jókedvükből teszik, hogy rosszul lesznek. http://hu.wikipedia.org/wiki/Utazási_betegség

  16. @Jadeye:
    1. Már ki lehet kapcsolni
    2. A régebbi iOS-ek is belezoomolva indították az appokat, ugyanúgy voltak mozgások. Akkor nem volt senki sem beteg?

    Ez csupán egy újabb baromság, az almás blogok uborkaszezonjának szülöttje…

  17. @The Hypeboy:
    1. az ugye megvan, hogy nem nekem volt problémám a funkcióval?
    2. ha elolvastad a cikket, láthatod, hogy le van írva, hogy az újabb animációknak más a timing görbéje (szinuszos helyett rugóra hajaz ha minden igaz, ez valami exponenciális karakterisztikát ad, ami miatt “hirtelenebbnek” tűnik a mozgás).

  18. Nekem van egy enyhébb utazási betegségem (autóban sem tudok olvasni, mert szédülök, ki kell néznem fél percen belül, hogy enyhüljön), mégsem érzek ebből semmit az iOS7-nél.

    Szerintem valaki csak unatkozott es kitalálta az olvasottság miatt ezt a “hírt”.

  19. Van valami a cikkben. Nekem ugyan nincs ilyen problémám, viszont az effektek valóban furcsák. A parallax például pont egy olyan, ami egyeseknek zavaró lehet. De őszintén szólva azt nem akarom elhinni, hogy abban a 3-4 másodpercben, amíg normál esetben a launchpadot látja az ember, ez kiválthat hányingert. Vagy ami ki lett emelve a cikkben: az egy másodperces alkalmazásindítások, mappa belenagyítások. Ha valakinek ilyen problémái vannak, akkor használja rendeltetésszerűen a telefonját és kész, ne az animációkban gyönyörködjön.

    @afunfazkiraly: Ezt most ugye nem komolyan gondolod? Miért kéne, hogy érdekeljen valakit ez, akit abszolút hidegen hagy az IT, csak akar egy jó eszközt?

  20. Frissítettem ios7-re mikor megjelent, és rendesen émelyegtem tőle. Most is zavar néha, de meg tudtam szokni.
    Ja, és nem vagyok sem hülye, sem beteg. Autóba is ülök azért néha, kamionsofőr vagyok. Valamint a munkámból adódóan rengeteget hajózok. Soha semmi bajom nem volt a vezetéssel, sem a hajózással. Ettől meg majdnem behánytam. De mint mindent, ezt is meg lehet szokni.

  21. Vagy csak nem tudsz róla, hogy beteg vagy. Lehet, hogy bizonyos vizuális hatásokat nem megfelelően dolgoz fel az agy, ami miatt rosszullétet generál. Mint amikor egy fekete-fehér csíkos spirálba néz az ember…bár attól többen vannak rosszul, pl. én is 🙂 Amúgy csak tippelgetek, de számomra hihetetlennek tűnik, hogy egy teljesen egészséges embert egy olyan mozgás émelyítsen, ami nem jár erős színhatàsokkal és fizikai hatásokkal sem.

  22. Ez már reálisabbnak hat…hasonló a pilótáknál megfigyelhető szimulátor betegséghez, bár ott az okuk is megvan rá 🙂 Tehát a PC World a következőt írta mások kutatása alapján:

    "Az ExtremeTech beszámolója szerint a probléma gyökere, hogy az érintett felhasználóknál nem megfelelő a látás és egyensúlyozásért felelős agyi területek közti kommunikáció, lényegében a szem és belső fül nincsenek teljesen egy lapon a valóságot illetően. Állítólag ugyanezen malőr miatt lesznek egyesek rosszul az IMAX és 3D-s filmek nézésekor is: a szem szerint mozog a test, míg a fül szerint nem."

  23. @Jadeye: irtam hogy viccet fèlretève nem??…tehát vicc volt…!Sztem magyarul írok…A másik: mièrt èn èrezzem rosszul magam miattuk amikor as apple nem csinál semmit sem azèrt hogy a funkciò kikapcsolhato\vàltoztatható legyen?! Szerinted foglalkoznak ilyennel? Dehogy is..pàr ezer emberért nem fognak animàciókat vàltoztatni…

  24. Bakker most nézem hogy alapból ki van kapcsolva , eddig nem is tünt fel…:D az apple nemtörődöm vissza lett szívva, legalâbb az aksim is kíméli… 😉

  25. A helyzet fura, mert az egy volt legjobb és legeredményesebb F1 pilóta is rosszul van a szimulatorban, ezért sem lett sikeres a visszatérése!
    Ha mint régen nőn-stopp teszt köröket mehetett volna, hamar faragtak volna ütőképes szekeret alá!
    Pedig vezetett eleget és gyorsan is, csak hat a szimulátor nem az Ő világa, megjegyzem más is van ezzel így! IOS7 rugó effekt hányinger azért nincsen! 🙂

  26. Valószínűleg nem is maga a rugós zoom okozza a bajt, hanem az, hogy a parallax-al egyben van. Tehát elviekben aki a 3D filmtől rosszul van, annál előfordulhat az iOS 7-nél is rosszullét. Amúgy a szimulátor betegséget könnyen lehet tesztelni. Elvileg iPhone 4 esetén az sem lehet rosszul, aki i4S-től felfelé rosszul van, mivel az i4-en csak a zoom megy, de nincs parallax. Vagyis nem nyújt a 3D filmekhez hasonlóan mélység érzetet a látvány, ami zavaró lehetne.

  27. En nekem eleg volt meglatni a 7es oprendszert, maris rosszul lettem.

  28. @AppleFan: a hozzászólásaidban nem lehet legtöbbször értelmezni, mit gondolsz viccnek, és mit nem, főleg, amikor olyasmiket állítasz, amiknek nem néztél utána – lásd ahogy később kiderült számodra, hogy az animációk mégis kikapcsolhatóak, de mégis kiakadtál azon, hogy mennyire nem.

  29. @afunfazkiraly:

    Te azárt veszel meg dolgokat,mert mindig tudod,hogy mi van mögötte???
    Én használni szoktam az “ESZKÖZÖKET” és nem bálványozni a hátterüket.
    Ha valami jó és müködik akkor pont le pottyantom,hogy ki vagy mi van mögötte.

    Azt viszont kevésbbé tudom le pottyantani,hogy a t-s szolgáltatónál nem elérhető az Iphone 5s 16 és 32GB mert az APPLE nem add nekik !!!
    CSak a 64GB verziót..

  30. @Oszi: Ez hülyeség, a T-nél a megjelenés napján is már fenn voltak a weblapon a 16,32 és 64 gigás készülékek, most megnéztem, azóta sem vették le, csak a nagy kereslet miatt elő kell rendelni, bár amilyen rohadt drágán árulják én meg nem venném. Plusz 1 év hűségért az előfizetésemre engednek 5ezer forintot a 215ezres árból. Röhej. Függetlenül jobban megéri megvenni. (Amerikában pl 140ezer Ft a független)

  31. Én ezt nem értem… Itt írogatnak kommenteket, hogy parallax így meg úgy… Ki az, aki 10mp-nél többet tölt a springboardon, és nem célirányosan egy alkalmazás megnyitása miatt van ott? Az meg a teteje, hogy még forgatod is a levegőben közben a telefonod, hogy elszédülj? Nem, ez nem így megy… A parallaxnak nincs köze a szédüléshez, nem fogod órákig forgatni a telefont és a hátteret nézegetni… Ahogy a cikkben is le van írva, a mappák, és alkalmazások megnyitása lehet a probléma kiváltó oka (már ha a probléma tényleg valós).

  32. Végezzünk kutatásokat a dolgok tisztázására. Egy adott időpontban jöjjön el minden érintett a One More Cafe-ba és osszák meg élményeiket 🙂 Amúgy viccen kívül valóban lehetne valami hasonlót csinálni, mert a fórumokon 3 féle ember ír ezzel kapcsolatban: 1. Hitetlenek, 2. Találgatók (mint én), 3. Érintettek, akik nem tudják, hogy pontosan mi is okozza a rosszullétet. Valós esetekről és pontos tényekről sehol sem olvastam ezzel kapcsolatban, pedig ha az iOS-be bekerült a funkció kikapcsolása akkor valószínűleg nincsenek olyan kevesen ezzel a problémával, mivel ismerve az Apple-t még egy-egy valós és bizonyítható rendellenességet is nehezen ismernek el szériahibaként (pl. anno a topcase repedés), amíg nincs meg egy nagyobb hibaszázalék.

  33. @Jecy:

    Hello 2 hete akarok venni és nincs elérhető készlet ja és bocsi de NEM ELŐRENDELHETŐ.
    Ja ,biztos jó vicc ezt terjesztenem ??? Hát nem lassan 3hete egy nokia 2600 a társam ,se email,se telefonszámok,stb.

  34. @Oszi:

    Ma kb 11-óra küröl rendelhető volt space gray szinben kb 8percig 😀
    több boltban is voltam és mindenhol azt mondják,hogy az apple visszatartja a készletett.

    De van egy ajénlatom a számodra,ha meg tudsz nekem rendelni egy ezüst vagy egy arany i5s 16GB -ost akkor én rádobok neked 5000Ft-ot.
    csak ,hogy érdekes legyen a dolog 😛

  35. JELENLEG NEM KAPHATÓ,ÚJABB KÉSZLET VÁRHATÓ

    De azért köszi,hogy vetted a fáradságot és utánna néztél mielött lehülyézel valakit.

  36. @ Oszi: Kíváncsiságból ma 9:10-kor az apple.hu-n rányomtam az ezüst 16-os i5S megrendelésére, de nem tájékoztatott hiányról a shop. 1-2 hét szállítási idővel írták. A bejelentkezést már nem végeztem el. Apple TV-n kívül mást még nem vettem az apple.hu-ról, de gondolom, ha hiány lenne, azt már a kosárnál jelezte volna. Vagy rosszul gondolom?

  37. @remsonique:
    T-Mobile-ról volt szó,de az apple.hu 1-2hét is elég szuperrül hangzik 😀
    Vagy az téged nem is zavarna??? 😛

    10.28-a óta ma délután sikerült rendelést leadni az i5s 16gb gold-ra és remélhetőleg 11.21-én kapom meg.

  38. @Oszi:

    ” a t-s szolgáltatónál ” benne volt az irásomban

  39. A T-t nem figyeltem, bocsi. De amúgy abszolút nem zavarna az 1-2 hét…ha elfoglalom magam a munkámmal hihetetlenül gyorsan elmegy 🙂

  40. @remsonique:

    Ebben igazad is lenne,de sajnos vagy éppen nem sajnos,de jó ideje apple használó vagyok igy minden adatom az icloud-ban van és nem tudván az új készülék beszerzését nehezitő dolgokról 3hete eladtam az i4s-t 😛
    most egy nokia 2600-ával kellene boldugolnom ,persze telefonszámok nélkül 😛

  41. A telefonszámokat könnyedén meg lehet oldani: iCloud.com, majd ott csinálsz egy vCard exportot és már mehet is a Nokiára 🙂 De amúgy az e-mail-t is tudja az, ha nem @icloud-os. Nekem egy 5000-ám pihen a szekrényben, de azon még Google Maps is indult, pedig szegénykém olyat buta, mint a százas szög 🙂 Gmail-t pedig simán vitte a gyári mail app is neki.


Add a Comment